preferences ÷ 5sos

27/1. Amikor megszivatod... [Mashton]

Ashton:
A párkányon támaszkodva, az üvegnek szorított arccal bámultál ki figyelmesen az ablakon, miközben legjobb barátnőddel merényletet szerveztél Ashton ellen egy ördögi telefonhívás közepette. - Mennem kell! - Kiáltottál fel hirtelen.  Amikor megláttad a ma kifejezetten helyes dobos barátodat befordulni az utcátok sarkára. - Majd visszahívlak, és elmesélem hogy alakult. - Tetted hozzá sietve, majd letetted a telefont, aztán pedig az ágyon felhúzott térdekkel és ringatózva drámai műsírásba kezdtél.

- T/N? Kincsem, mi a baj - Kérdezte halkan Ash, míg óvatosan leült melléd, és szorosan magához ölelt. Hangosan szipogtál, az arcodat a térdeid közé szorítottad, alig bírtad, hogy ne röhögd el magad Ashton pánikoló arckifejezésén.

- Én-én... Én eltörtem a dobod... Nagyon sajnálom! - Tört ki belőled hangosan. Az arcod nedves volt a könnyeidtől. Egy pillanatra lefagyott, érezhetően a dühét próbálja lenyelni, mert kimutatni semmiképpen nem akarta. - Nem szándékos volt, esküszöm! -

- Ne, ne, ne... Dehogy, édesem, minden rendben van. Ez csak egy dob, tudok venni másikat! - Mondta, még szorosabban a karjai közé húzott, és ringatni kezdett.

- Nagyon sajnálom... - Suttogtad, már nem folytatva a sírást. Ashton hirtelen leállt a ringatásoddal, és gyanakodva, de kíváncsian és szinte már-már félve nézett le rád. - Nagyon sajnálom... Hogy bedőltél ennek, te idióta! - Mosolyogtál elégedetten, és nézted, hogy arca lesokkolttá, majd összezavarodottá válik.

- Ó, ezt nem úszod meg olyan könnyen! - Kiabálta Ash, aki hirtelen elmosolyodott. Gyorsan kirohantál a szobából, felsikítottál ahogy hangos nevetések között elkezdett üldözni téged a lakásban.

Michael:
Már majdnem éjfél volt, és éppen néhány perccel ezelőtt ért haza Michael, eléggé nagyon unatkoztál, így tehát úgy döntöttél, hogy megszívatod egy kicsit. Már csak az hiányzik, hogy hozzád szóljon végre, hogy legyen mibe belekötnöd, és el is kezdhesd kedves párod kínzását.

- Hogy hogy még ébren vagy még ilyen későn? - Kérdezte tőled, miközben kiváncsi nézéssel belépett a szobába.

Te felpattantál, gúnyosan fújtattál egyet és minden erőddel azon küzdöttél, hogy ne nevesd el magad. - Hogy érted, hogy miért vagyok még fent? Nem kéne? Csak nem valami más terved volt? - Kérdezted tettetve hogy mérges vagy, mire összezavarodva a szemöldökét ráncolta.

- Nem, nem, dehogy, én... -

Nem hagytad, hogy befejezze a mondatát, félbeszakítottad gúnyosan nevetve: - Csak nem tönkretettem a terved? Egy csajt szerettél volna beszöktetni, vagy mi? - Forrongtál és közelebb léptél hozzá, csípőre tett kezekkel.

Dehogy is! Esküszöm, hogy nem így volt, eszembe sem jutott volna! Egyáltalán miért is gondolnád ezt? - Kérdése teljesen át volt itatva pánikkal, legalább öt lépésre állhattál tőle, mégis le merted volna fogadni, hogy oda hallod a szívverését.

Felvontad az egyik szemöldöködet. - Tényleg? Komolyan? Ha nem így lenne, akkor miért mentegetőzöl ennyit? - Michael félelemmel teli szemei elkerekedtek, ajka megrándult, kezeit pedig megadóan felemelkedtek. - Úgy értem MINEK mentegetőzöl ennyit? - Kérdezted.

- Én... Én nem... - Motyogta ijedten.

- Felesleges mentegetőznöd, ugyan is csak szívatlak, Bolond. - Ugrattad hangosan nevetve, valami nagyon csicska gengszter hangon. A szeme lassan összeszűkült, helyette viszont most a te szemed kerekedett el ijedtedben. - Uh.. Izé, lépnem kell! - Kiáltottad, és gyorsan, sikítva felrohantál a lépcsőn, amikor követett egy gonosz nevetéssel.

- xo EthereallyB