Halloween

November 1.

Átkutattam az egész házat a lány után, hívtam, de ki volt kapcsolva, ezért utolsó kapaszkodóként a kertet vettem célba. Egy sötét alak állt kint, de nem tudtam eldönteni azt sem, hogy férfi avagy nő, szóval egy próbát megért. Ez a harmadik pont, én midig biztosra megyek, sosem kockáztatok. Közeledtem az alakhoz és ezt ő is észre vette. De mikor megpillantottam, hogy valójában nem Autumn, de még csak nem is lány.... egy srác volt, akit még sosem láttam. Cigi lógott ujjai között, a szürke füst finoman szállt az égnek. Az összhatás - bevallom tetszett - nagyon tetszett, ahogy hanyagul támaszkodik a lombos fa alatt, a levelek között, egy direkt lazán hagyott öltönyben elengedhetetlen Marlboro cigarettájával. Lassan sétáltam, majd dőltem mellé. A negyedik pont.

- Kérsz? - tartja felém a szálat.

- Nem dohányzom - utasítom el.

- És kit keresel? - kérdezi semleges hangnemben.

- Egy barátom - mondom szép lassan.

- De gondolom nem engem - mondja első kijelentő mondatát.

- Sosem láttalak még erre. Ki vagy?

- Eric. Egy másik gimiből, Neil haverja vagyok. És te ki vagy?

- Jana.

- Örülök a találkozásnak, Jana.

- Én is - bólintok lassan.

Bámultam a srác arcát, az egész lényét. Valamiért ismerni akartam, kívülről és belülről. Tudni akartam mindent róla. Nem, egy cseppet sem ragadott el a külseje, és a srác nem is érdekelne, de valami megmagyarázhatatlan dolog vele kapcsán vonzott. Magához akart láncolni, minden energiám el akarta venni. Az ötödik pont, amikor meglepődtem magamon. Valamit mond, a szája artikulál és az arca megfeszül. Nem hallottam semmit. A fülem borzalmasan sípolt. Nem tudtam leolvasni szájáról mit mond, egyszerűen nem ment. Majd játszi egyszerűséggel rám ugrott. A földhöz szorított és kitakarta egész testem. A borzalmas zúgás elhalkult a fülemben, de nem tudtam mi volt ez. A fában, aminek eddig támaszkodott ez a titokzatos srác, egy kés állt. Valaki egy kést akart a tarkómba hajítani. És már értettem mit akart mondani.

- Most megcsókolnálak, de féltem alapos sminkedet - mondja lassan a szemeimbe bámulva.

Még most sem értettem, és sosem tettem volna ilyet, de fejem előrébb biccentettem és megcsókoltam ezt a vadidegen fiút. Ismételten egy megdöbbentő pont. De egyszerűen nem érdekelt, hogy nem ismerem, még az sem, hogy valaki simán megölhetett volna. Már az sem izgatott, hogy a legjobb barátnőm valahol a semmiben van. Egyszerűen nem izgatott az egész, csak a pillanatra koncentráltam. De a srác felkelt a földről, majd megigazította öltönyét és lábra segített.

- Mennyi az idő? - kérdi. Telefonom előhalásztam melltartómból, majd a feloldó gomb segítségével fényt derítettem az ügynek.

- Kettő óra lesz két perc múlva - mondom. - Azt hittem már későbbi óra van - rántok vállat.

- Mennem kell - néz rám. - De add meg a számod - mosolyodik el.

- Oh drága, felesleges lenne, hisz úgyis elfelejtesz - nevetek fel kissé ironikus hangulatban.

- Azért én szeretném - nyomott egy tollat a kezembe. Kézfeje tetejére pedig odafirkantottam a számom "J" .

Ismét a telefonomért nyúltam, majd megnéztem. Egy üzenetem jött Autumn-tól. "MENNÜNK KELL, AZONNAL!!!!!!!!!!!!!!!" Hívtam, amilyen gyorsan tudtam. A készülék búgott és búgott, még egyet és még egyet, majd hallottam a kattanást és ahogy Strabby beleliheg a telefonba.

- Hol vagy? - kérdezem.

"Figyelj, azonnal el kell mennünk!" - suttogja olyan halkan, hogy én is alig hallom a zene miatt.

- Jó, mehetünk, de hol vagy?

"A konyhában. Te hol vagy?"

- A kertben.

"Jó, elindulok. Bújj el egy bokorba vagy nem tudom, de légy óvatos!"

- Autumn... - de felesleges volt, mert már letette.

Nem tudtam mire ez a nagy hő-hó. Egyszerűen beguggoltam az asztal alá, hogy eleget tegyek kérésének és vártam. Az ajtót bámultam, körülbelül öt perc múlva jelent meg. Biztos voltam benne, hogy ő az. Görbülten "lopakodva" közeledett, magassarkú cipőjével kezében, fehér ruhában. Szétnézett, nem látott. Megvillantottam telefonom kijelzőjét és ő vette a lapot. Odakommandózott mellém és suttogva hajolt a fejembe.

- Ki kell innen jutnunk! Valami nagyon nincs rendben. Egy srác véres késsel járkál fel alá.

- Ugye tudod, hogy az jelmez kellék is lehet?

- Tudom, de nagyon rossz előérzetem van - és láttam a félelmet a szemeiben.

- Jó, itt a hátsó kapu, ki tudunk menni, nyitva van.

- Honnan tudod?

- Most ment el az egyik ismerősöm - rántok vállat, de nem engedtem meg magamnak egy halovány mosolyt sem, nehogy rosszat gondoljon nekem itt szegény barátném.

- Csak siessünk.

Bólintottam és mentünk is.