Ema kétségbeesetten kutatott a pad alatt azon a reggelen, hátha ismeretlen hagyott egy másik üzenetet, mert nem volt órája ebben a teremben később; de nem tudta visszatartani az izgatottágát. Ma van az a nap, gondolta!
Összeráncolta a szemöldökét, szinte biztos, hogy abba szerette volna hagyni, amikor rájött, hogy ismeretlen nem hagyott választ. Mit csinálhatott Ema? Átnézett minden padot abbana sorban, talán Mr. Katutis megváltoztatta az ülésrendet, gondolta.
Mire megszólalt a csengő, jelezve, hogy hamarosan kezdődik az első óra, Ema úgy érezte, hogy elsírja magát. Ne, mondta magának. Nem fogok sírni egy valamilyen fiú miatt, akit nem is ismerek. Ahogy ment ki az osztályteremből, majdnem megbotlott a saját lábában. "Hé, Ema", szólította egy hang. Ema felnézett, hogy láthassa azt a valakit, akit ezelőtt soha.
"Honnan tudod a nevem?" Csodálkozott, hogy milyen bunkó.
"Nem tudom." a fiú nevetett. "Csak tudom. Egyébként, ez aranyos, tudod. A párkapcsolatod az 'ismeretlennel'. De nyugi. Nem mondom el senkinek, mert 'ismeretlen' és én jó barátok vagyunk. Amúgy is megfogadtatta velem, szóval. . ."
Ema végignézett az Ázsiai kinézetű fiún. "Oké? De először is, honnan tudsz rólunk?" gúnyolódott. "Biztos vagyok benne, hogy Ő nem csak úgy mondta neked."
"Wow," motyogta tarkóját vakargatva "Igaza volt, nem vagy valami kedves. És 'ismeretlen' mondta természetesen, honnan tudhatnám másképp?"
"Szóval azt is mondta neked hogy bunkó vagyok?"
"Igen, de ez azelőtt volt, mielőtt együtt lettetek volna."
"Tudod, mi nem vagyunk együtt." emlékeztette.
"Igen, tudom. De szurkolok nektek. Jobb, ha visszamegyek az osztályba. Szia, Ema."
"Szia. . ."
- - -
Ema kedve javult a nap folyamán, és mire észbekapott, már ebédszünet volt. Izgatott volt, és szaladt a könyvtárba, utána a könyvtáros asztalához. "Volt itt egy fiú?" rohant oda.
A könyvtáros lassan húzta lejjebb a szemüveget a fején, és felemelte tekintetét a könyvről, amit olvasott. "Úgy nézek ki, mint akit érdekek, hogy volt e itt egy fiú? Nem tudom, egy csomó fiú jön ide olvasni, mint látod." A könyvtáros rámutatott egy csapat fiúra, akik fociztak.
"Te Jó." Ema felsóhajtott. Miért jönnél a könyvtáeba olvasni, amikor focizhatsz is?
"Igen, bocsáss meg egy pillanatra. FIÚK." Miss Hancock ordított a fiúknak. Mind felé fordultak, és Ema esküdni mert volna rà, hogy a szemei kiestek a helyükről. Az, hogy Miss Hancock csinis volt, enyhe kifejezés. Fiatal volt. A haja szőkítve volt, a tövéig barna. Egyszóval barna, és rövid, virágos csipke ruhát viselt.
A fiú csoport Miss Hancockhoz ment, önelégült vigyor volt az arcukon, ahogy körbeállták az asztalát. Csak ketten nézték Emát. Az egyik az Ázsiai, aki beszélgetett vele a teremben, és a másik az ázsiai jobb oldalán, szőke hajú, kék szemű volt, száj piercinggel, Ő volt leghátul a tömegben, ugyanolyan egyenruhát viselt, mint a többiek, de Ő nem vigyorgott önelégülten. "Igen, asszonyom?' Kérdezte az egyik, míg a többi szemmel megerőszakolta Miss Hancockot.
"Nem lehetne halkabban?"
"Neked bármit, bébi." válaszolt szemtelenül ugyanaz a fiú.
"Mhm." Hümmögött
Ema úgy döntött, hogy ez az idő, hogy megkeressd az ismeretlent, míg a fiúk az útjában állnak.
- - -
Ema ott maradt, kereste őt, még azután is, hogy a fiú csapat elment.
"Édesem?" Kérdezte Miss Hancock. Ema észrevette, higy megváltozott a kedve, valószínűleg azért, mert záróra volt, és haza akart menni.
"Igen?" Ema szipogott.
"Láttál valamit? Soha nem láttam, hogy valaki ilyen sokáig maradt volna itt" Merengett.
"Igen, láttam."
"Mi volt az?" Miss Hancock leült a földre miközben Ema megpróbálta visszatartani könnyeit.
"Ki," Javította ki Ema.
"Tessék?"
"Oh, ki volt az?"
"Szőke Herceg." Ema nem bírta sokáig tartani. Elmorzsolt egy könnycseppet, és mielőtt észrevette volna, már úgy folytak a könnyei, mint a vízesés.
"Oh, édesem." Miss Hancock nem érzett semmit, de megértette az előtte zokogó lány helyzetét. Miss Hancock megölelte a lányt, és megsimogatta a hátát vigasztalásképp. "Akarsz róla beszélni?"
Ema nemlegesen rázta a fejét, de nem tudta megállítani a szavakat, amik kicsúsztak a száján. "-- és ő nincs itt." Fejezte be. Mire Ema befejezte, már nem sírt, és csak a lefolyt szempillaspirál nyomai látszottak.
"Nyugodj meg, ha ő lenne az egyetlen, akkor eljött volna, de most még sincs itt. Ez a sors, oké? Ez történt, szóval keresd meg az igazi szőke herceged. Rá fogsz jönni, hogy ha ennyire megszállottja vagy egy fiúnak, az egy hiba.
"Ő nem egy hiba." Ema vontatottan beletúrt hajába. "Biztos vagyok ebben. Cs-csak adok neki egy másik esélyt. Mindenki érdemel egy második esélyt."
"Aranyos lány vagy." Mondta Miss Hancock. "De én nem vagyok biztos benne, hogy érdemel még egy esélyt. Mindenki, a könyvtár bezár, menjetek haza. Kell egy fuvar?"
"Általában busszal megyek, de aut hittem, hogy ő visz vagy kísér haza ma, szóval nem."
"Hazaviszlek ma én." Sóhajtott.
- - -
"Itt jobbra." Mondtam Ema Miss Hancocknak a házuk helyét.
"Oké. Jó éjt, édes." Integetett Miss Hancock.
"Köszönöma fuvart még egyszer." Ema kirohant, pont azelőtt mielőtt besietett a házba.
Ema felvánszorgott a lépcsőn a szobájába, a fokok nyikorogtak minden lépésénék. Gyorsan átöltözött, és kérdezte magától, hogy hogyan repülhetett el ennyire az idő, és hogy hogy maradhatott ott a könyvtárban, hiányzik minden az ebéd utáni időszakból. Amikor véglegesen elkészült aludni, beugrott az ágyba, a szemei azonnal lecsukódtak. Nem tudott másra gondolni, csak az 'ismeretlenre'. Mindig 'ismeretlen' marad számára.
/omg, tok jo vagyok. megcsinaltam. itt van. o.o/
