"Hova mész?" Ms. Rivera kérdezte tőlem, az erőteljes Spanyol akcentusával, miközben elsétáltam a busz kanyar mellett.
"Valahova."
"Ma nem mész busszal?" a homlokát ráncolta. Tényleg mindig így volt, akarom mondani, azt az alkalmat kivéve, amikor ott álltam a könyvtárban, de ezen kívül mindig busszal mentem haza. Beletúrt rövid, göndör, világosbarna hajába. Néhány furcsa ok miatt, a haja emlékeztetett Rapunzelére; miután megnőtt, levágta és barnára festette.
"Nem." mosolyogtam rá a széles, fogsoros vigyorommal "Találkozok valakivel a haza úton."
A kezét leengedte az oldalához és elvigyorodott "Kivel?" másoknál azt mondanám, hogy kíváncsiak, de ez, ez nála normális. Alapvetően olyan, mint a második anyám - óvódás korom óta ő volt a tanárom, és még most is tanít. Tényleg ironikus. Minden évet, amit tanított, velem töltötte.
"Egy fiú, akit tényleg kedvelek." a számba haraptam, hogy elfojtsak egy mosolyt.
"Aw, az én kicsi Emám felnőtt! Hogy hívják?" megnyomta a szavakat, mintha nem hinne nekem. Nem hibáztatom. Ha a helyében lennék én sem hinnék magamnak. Azalatt az idő alatt, ameddig tanított, soha nem volt barátom. Igen, voltak fiú barátaim, és srácok, akiknek bejöttem, de soha nem volt, hogy én szerelmes lettem volna.
El akartam mondani neki, hogy nem tudom a nevét, de akkor tényleg kételkedett volna bennem "Uh, Robbie - azaz, Robert."
"Aw, nem akarlak feltartani, mikor egy randira igyekszel," meglökte a vállam és rám kacsintott. "szóval, menj és érezd jól magad! Ne felejts el védekezni! Szia, Ema"
Az arcom égett, elmotyogtam egy gyors "viszlátot", és elrohantam JoJo étterméhez, a legközelebbi étterem a suli közelében, ahol adnak hideg joghurtot. Tényleg úgy gondolja, hogy meg fogom csinálni? Vagyis, ennyire kétségbeesett voltam? Azt sem tudom, hogy mi az igazi neve!
De Ms.Rivera nem tudja ezt, emlékeztettem magamat.
Igaz, igaz.
Végigsimítottam a Panic! at the disco-s pólómon és felhúztam a gatyám, miközben próbáltam megcsinálni a hajam most az egyszer. Nem akarom, hogy Robbie azt gondolja rólam, hogy olyan vagyok, mint valami különc szar - ez az első közös találkozásunk, és emlékezetessé akarom tenni.
Felsétáltam a külső ajtóhoz a Jojo-nál, de csak annyit találtam, hogy a következő két órában zárva lesznek. Mi van, ha Robbie itt volt, aztán elment, mert meglátta a kiírást? Becsuktam a szemem, és próbáltam nem sírni.
Megígérte, mondtam magamnak. el kell jönnie.
Megfordultam, fogtam egy széket és leültem az asztalnál, amit azoknak a vásálóknak hagytak kint, akik jobban szeretnek kint ülni, mint bent.
"Aw, Ember." valaki felnyögött mögöttem "Zárva vannak."
"Hát, valószínű," mondtam tompán "A következő két órában zárva lesznek, szóval gyere vissza két óra múlva."
"Igen, szerintem is." motyogta, majd elvett egy széket, és leült ugyanahhoz az asztalhoz, mint én. "Hol lehet?" kérdezte magától.
"Ki?" kérdeztem homlok ráncolva.
Tényleg nem kéne ennyire kíváncsiskodónak lennem.
"Mi?"
"Semmi, nem fontos." számba haraptam, és mindenhova néztem, de csak Őt láttam.. De ahogyan beszélt, nem volt más választásom, csak ránézni.
"Az nem lehetséges, hogy te legyél eea-muh, ugye?" kíváncsiskodott, fényes kék szemei csillogtak a napfényben. Megláttam a szájában a karikát, amivel játszott a levegővétel és a mondat között.
"Um, úgy érted, Ema?"
Rám pillantott. "Hogyan betűzik?"
"E-M-A."
"Úr Isten! Te vagy Ema!" A szeme tágra nyílt, majd hirtelen felállt.
"És te Robbie vagy, igaz?" kérdeztem tőle, a szívem egyre jobban kalapált.
"Igen, én."
"Megölelsz?" kérdeztem tőle, miközben kinyújtottam a karomat felé.
"Persze," felálltam és ő magához húzott egy nagy maci ölelésre, az arcom a vállához ért, belélegeztem a tökéletes illatát.
Nagyon jó illata van a hajának.
"Ez nagyon, nagyon jó, hogy végre találkoztunk" motyogta a vállamba.
"Szerintem is. Hogy vagy?"
"Jól - nagyon jól, most, igazából. Te hogy vagy?"
"Ugyanúgy, ahogyan te" válaszoltam egy kisebb vigyorral. Elengedtük egymást, aztán elhúztam a székem, hogy le tudjak ülni. "Mi van a húsz kérdéssel--?"
Hirtelen megakadtam.
Az ajkát gyengéden az enyémre helyezte. Együtt mozgott a szánk harmóniában, mintha egy dal lenne, ami a háttérben szól. Elég romantikus novellát olvastam ahhoz, hogy megértsem, mi a lényege a csókolózásnak, mert jó érzés. És ez egyértelműen jó érzés. Egy sima édes csókkal kezdődött, ami elidőzött egy kicsit, addig, ameddig el nem mélyítettem a csókot, közelebb nyomta a testét az enyémhez. Olyan érzés volt, mintha valaki egy lepkékből álló állatkertet engedett volna szabadon a hasamban, és utána már érezte a szívem, hogy ő neki az első. Megharapta az alsó ajkam, ezután határozottan és lassan elhúzódtam, fogalmam sem volt hogy most mi következik.
A fejemet otthagytam pihenni a vállán, mert nekem levegőt kellett vennem, és neki is. Felemeltem a fejem, hogy találkozzak a szemeivel, az orrunk összeért és egy mosoly terjedt szét az arcomon, nem sokára enyhén a homlokát ráncolta, ugyanígy emlékeztem rá, mikor az alsó ajkamat harapta.
Sziasztooooook. Juj! Eljutottam idáig. Bum. Huh. Bocsánaaaat <3
