Remény vagy átok?

2.

...........

Másnap.

Reggel nagyon jo volt a tányér toresere ebredni.
Lusta voltam felkelni így figyelemmel vártam mi lesz a vége valamelyik családtagom szenvedesenek.
Halk kopogas jelezte hogy hozzám jöttek.

-Jóreggelt!-jött be apu,de csak egy pohár narancslével a kezében.

-Neked is.-nevettem.

-Nem szép dolog kinevetni a faterodat.-mosolygott közben leült az ágyam szélére.

-Anya mérges lesz.

-Nem szólunk neki.

-Oké.Te hogy hogy itthon vagy?

-Ma csak délután megyek be a céghez.Most mivel elejtettem a reggelit ezért 10 percet kapsz elkészülni és elmegyünk reggelizni.

-Juj,oké.Sietek.Ja és köszönöm.

-Szívesen,pöttöm.

Miután kiment feloltoztem és kis sminket rakva a fejemre lerohantam apahoz.
Beultunk a kocsiba és száguldottunk is.

Apa mellett sose félek ha vezet.
Mindig biztonságban érzem magam mellette.

A szokásos reggelizo helyünkre érve,asztalhoz ültünk és kértük amit kineztunk az etlaprol.

-Mi volt az tegnap?

-Mire gondolsz?

-Mi az a Little Rock?

-Semmi.-túl gyorsan vágtam rá.

-Tory!Mért nem beszeled meg az öregeddel?

-Mert ez nem lényeg.És már nem is fontos.A múltam része amit próbálok elfelejteni.

-Történt valami amíg ott dolgoztál?

-Nem,semmi komoly,ne aggódj!

-Csak bánt hogy pont nekem nem mondod el.-ha most idegesíti hogy nem szóltam,mi lenne ha elmondanám hogy korábban elhallgattam Lukeot?-Tory?Figyelsz rám,kicsit?

-Persze,apu.

-Akkor mit mondtam?

-Jó nem nagyon,de akkorsem lényeges dolog.

-Jolvan.Majd elmondod ha készen állsz rá.

-Mindenképp.

Miután megreggeliztunk mondtam apának hogy egy kicsit bent maradnék a városban ha lehet.Persze bele ment.
Sétálni indultam és a lábom pont a múltam legfontosabb helye előtt állt meg.

Little Rock!!

Kíváncsi voltam így bementem.
Ugyanolyan volt mint 3 évvel ezelőtt.
És újra ott állt enekleshez készülve mint 3 éve.

-Ez egy kis ízelítő lesz az estéből.-mondta ki ahogy rám nézett.

Az első pengetesnel felismertem a dalt.
Ez az amit akkor játszott.
Mikor megismerkedtünk.

Elszomorítótt amit egyből kiszurt,mivel nekem énekelte.

Most mégis mit csináljak?
Nem sirhatok előtte.

Hirtelen ötlettől vezényelve elindultam az öltöző felé.

Hogy mért pont oda?

Magam sem tudom.

De most erre volt szükségem.

Arra viszont nem számítottam hogy Luke abbahagyja a próbát és utánam jön.

-Hé!-kapta el a kezem.-Jól vagy?

-Persze.Minden oké.-mentem be de jött utánam.

-Ismerlek.Nekem nem tudod beadni hogy nincs semmi bajod.

-Menj vissza próbálni,Luke.A fiúk már biztos várnak.

-Nem érdekel.Calum úgyis tudja hogy mi van.

-Mért,mi van?

-Semmi.Magam sem tudom.

-Még mindig ugyanolyan érzéssel tudod előadni ezt a dalt.

-Legalább te észreveszed ezt.

-Mért,ki nem?

-Mindegy.-dőlt a falnak.-És hogy vagy?Három év az sok idő.

-Nagyonis jól tudom Luke.

-Mi történt veled azóta..

-Nem sok.Végzős eveimet élem.És te?

-Én is.Most mentem vissza a suliba.

-Eddig mit csináltál?

-Meguntam a sulit így nem jártam be.Csak a bandaval foglalkoztam.

-És..-nyeltem egyet.-Milyen volt Sydney?

-Nem kell erről beszélnünk,Tory.

-Csak kíváncsi vagyok.

-Olyan,mint mindig.Szokásos.

-Te pedig a szokásos maradtal.-mosolyodtam el amit rögtön ki is szúrt.

-Végre látlak mosolyogni.Ez hiányzott már.Sokat valtoztal.

-JÓ tudni.Te is,Luke.

-Jól nézel ki.

-Köszi.Jó volt látni,Luke.-indultam meg.

-Még ne búcsúzz!Találkozunk még.-kacsintott én meg távoztam.

Istenem!!!

Képes még mindig hatni rám.

Ebbe bele fogok őrülni.

Köszöntem a többieknek majd elindultam haza.

Vajon eltudom felejteni valaha??

Túl nagy az űr amit hagyott.

-Köszönöm,Luke.-mondtam az utca sarkán.-Nagyon élveztem a vacsorát.Ki gondolta volna hogy egy menekülő fiú ilyen kedves tud lenni.

-És ki gondolta volna hogy egy pontatlan,késő lány ilyen jófej is tud lenni.-mosolygott.

-Jó ember és szervező vagy,Hemmings.-léptem közelebb hozzá.

-Köszönöm.Szerintem ezért jár valami jutalom.-hajolt közelebb.

Az ajkaimat nézte közben beharapta a szája sarkát,amitől meghal az ember.
Az állam alá nyúlt és lassan közeledve,gyengéden megcsokolt.
Annyira jól csókolt...
Levegő hiány miatt váltunk el.

-Ez..-kezdtem,de elhallgattatott rövid csokjaval.

-Lassítok ha akarod.Ezt nem akarom elcseszni!-de most én tapadtam ajkaihoz.

A kapunk előtt söpört végig a fejemben ez az emlék.Ujjaim rá tettem a számra és rögtön éreztem milyen volt régen Luke csókja.

Ha ez így megy tovább beleőrülök.

Túlságosan is hiányzik mindene.

Az érintése,

A mosolya,

Az olelese,

Az illata,

De legfőképp az az őszinte csókja,amivel mindig megajándékozott.

Első legordult konnycseppemmel léptem be a házunk kapuján.

Most nem gyengülhetek el.
Márcsak pár lépés és bent vagyok a házban.

A családom nem láthat így.

Összetörten,meggyengült állapotban.Az nekik is rossz lenne.

Tory Summers!!!

Verd ki a fejedbol Luke Hemmingset,de nagyon gyorsan!!!