Akik mások

Esett...

 Esett az eső. Glasbury utcáin meg-megcsúszott egy-egy pár cipő. Ázott, menedéket kereső macskák, kóbor kutyák csatangoltak a szürke házak ereszei alatt. Esett. Feketébe vagy szürkébe öltözött, esernyős emberek ballagtak szótlanul, saját gondolataikba mélyedve. Csissz-csossz... csoszogtak cipőik. Egy-két nő, aki nem hallgatta meg az időjárás-jelentést, most ügyetlenül bukdácsolt tűsarkújában a vizes köveken. Esett. 

 Egy fekete, köpenyszerű kabátot, idegesítően unalmas, szintén fekete kalapot, fekete nadrágot és fekete magassarkút viselő, ijesztően magas és sovány alak haladt a lehangolt tömegben. "Francba..." - gondolta. Gyors, céltudatos léptekkel vágtatott az emberek között, miközben úgy érezte, ilyen rossz napja még soha életében nem volt. Majdnem kirúgták amiatt az idióta nagybátyja miatt. David Champbell mindig is kótyagos ember volt, de ez alkalommal elvetette a sulykot. Összeveszett a fiával és egy dühös levélben akarta megfogalmazni mérgét. A levélnek nem volt megszólítottja, és többségében az egész személytelen volt, csak folytonos szidás állt benne és átkozódás. A borítékon nem volt rajta, kinek szól, a cím azonban a... hivatalé volt. A nagybácsi rossz címre küldte! Így hát a hivatal kapott egy meglehetősen szemtelen és rosszindulatú levelet, amit valami Champbell küldött, tehát automatikusan Rutht gyanúsították. Csak nagy nehezen sikerült kimagyaráznia magát szorult helyzetéből. Meg akarta írni Davidnek, hogy mibe sodorta őt már megint, de a posta már bezárt. Ruth a postahivatal előtt dühösen benyúlt a zsebébe, de a levél nem volt ott, azonban felfedezett egy jó nagy lyukat a kabátján, amin át a levél könnyedén távozhatott. És még esik is. Kopp-kopp... kopogtak cipői hangosan és határozottan. Legalább itt van nekem ez a cipő. Ha nem ezt vettem volna fel, biztosan elestem volna. Na, az lett volna a nap csúcspontja. A cipő fűzői válaszul kicsit megemelkedtek egy pillanatra és enyhén sziszegő hangot adtak ki. Úgy. Helyes, drágám, helyes. Kuncogott magában a fekete sziluett. A cipőbe zárt szellem remekül tette a dolgát. Büntetésből zárta bele, mikor az megpróbált kiszökni a Tizenegy Szellem Cellájából. Most az volt a dolga, hogy tisztán tartsa a lábbelit és magabiztos kopogást kölcsönözzön neki. Alantas munka, de a viselőjének roppant hasznos.Természetesen azok az idióták a hivatalban észre sem vették. Pedig elrontott egy zárószót, ami által nem sikerült megszüntetnie a szellem mozgását, így néha megmozdult a cipőfűző. De azok a barmok semmit sem vesznek észre, ami fontos lehet. Épp ezért hordja munkába is, úgyse tűnik fel senkinek, hogy valami nem stimmel. Mindegy. Az emberek ostobák, még ha bölcsnek is gondolják őket, pusztán azért, mert jól bánnak a szavakkal és kifejezésekkel. Soha nem vennének észre a bolygón élő tíz varázstudóból egyet sem, pedig tíz mágus a hatmilliárd „normális" ember között olyan, mint egy jóltáplált bulldog egy hangyabolyban.