Akik mások

Alice

 Zúg a feje. Tele van ismeretlen emberek ismeretlen hangjával, akiknek nem érti a szavait. Csak zúgás. Csak egy dologra emlékszik. Arra, hogy valaki nemrég azt mondta neki: " Ne ess pánikba." Vicces. Mintha valahol olvasta volna már ezt a mondatot. Talán egy könyvben. De ez sem jut az eszébe, hiába agyal rajta. Ne ess pánikba... Pánikol? Nem, dehogy. Semmi baja. Csak épp nem jut eszébe az égvilágon semmi. Miért nem? Egyáltalán kicsoda ő? Hogy kerül ide?....... Ide? De hova? Hol van most? Van most egyáltalán valahol? Vagy csak sodródik az éterben? Jaj... Megfájdul a feje. Ez jó hír: van feje, különben nem tudna fájni. De mi történik? Felerősödik a zúgás. Szavakká alakul. De miért nem érti a szavakat még mindig? Most már kezd pánikba esni. Eszébe jut, hogy van feje. Ha van feje, jó esetben van szeme is. Szem... Mit is lehet azzal csinálni? Látni vele. De ahhoz ki kell nyitni. Mi lenne, ha megpróbálná kinyitni a szemét?

 - Nézzétek! Kinyitotta a szemét! - kiáltotta valaki. Egy lány. Alice pislogott néhányat. Egy kék, gumiszerű barlangban volt. Lassan fölült. Mi volt ez a z előbb? Mikor csukva volt a szeme, azt sem tudta, ki ő, de most mindenre emlékszik. Hirtelen bevillant egy mondat: "Ne ess pánikba." Megvan! A Galaxis útikalauz stopposoknak című könyv borítóján látható. De hogy jön ez ide? Körbenézett. Ismeretlen arcok bámultak rá. Nyolcan. Jé!

-Alice! - kiáltotta Ruth és nevelt lánya nyakába borult. - Úgy megijesztettél! Már vagy három órája vártuk, hogy fölébredj!

-Tényleg? - kérdezte Alice nevelőanyja szorításában. Ritkán szokta megölelni... - De kik vagytok ti?

Sorban bemutatkoztak. Volt egy srác, aki nagyon furán nézett rá. Carlos a neve.

-Senki nem tudja, miért vagyunk itt. - mondta egy ázsiai lány, aki Miyako néven mutatkozott be. - De mindenkivel ugyanaz történt, mielőtt ide kerültünk.

-Örvény. - jutott eszébe Alice-nek.

-Igen. Átjáró. Arra jutottunk, hogy egy másik dimenzióban vagyunk. - folytatta. - Merthogy nem nagyon működnek itt a fizika törvényei, ami...

-Tök poén! - kiáltotta a Miguel nevű fiú, azzal vigyorogva fölállt, átsétált a falon, majd a földből bukkant elő. -El tudnék itt lenni az idők végezetéig!

-Ez semmi. Ezt figyeljétek! - mondta egy szőke lány, Eni, majd vett egy nagy levegőt, és mikor kifújta, jéggé változott.

-Ez tényleg tök jó - kezdte Barna, miután ismét levegővé alakította a jégdarabot-, de nem gondoljátok, hogy kicsit aggasztó? Mi a fenéért vagyunk itt, a világ teljesen véletlenszerű pontjairól, egy másik dimenzióban már órák óta?

-Nekem valami szellemekről beszélt az, aki megmutatta az átjárót. -mondta Ceslav.

-A Szabad Szellemek. - dünnyögte maga elé Miyako. Ruth fölkapta a fejét.

-Mit mondtál?

-Szabad Szellemek.

-De... Honnan tudsz róluk?

-TE honnan tudsz róluk? - kérdezte mindenki más.

-Én... Ez bonyolult. - Ruth láthatóan zavarban volt. - Majd elmondom, ha...

Ekkor minden látható ok nélkül eleredt az eső.