Moonlight - Holdfény

3 Rész

- Ébren vagy?
Valaki szólt hozzám, ez egyértelmű, már csak az a kérdés, hogy ki. Kinyitottam a szememet, és körülnéztem. A szemem egy kis idő múlva hozzászokott a fényhez, így láttam is valamit. Egy férfi állt háttal nekem, és kinézett az ablakon. Elkezdtem mozgolódni, és rángatni a kötelet, amivel meg lettem kötözve. Ezt minden bizonnyal meghallotta a pasas, és felém fordult. Tekintete követte a mozdulataimat, és elmosolyodott.
- Miért hozott ide? – kérdeztem. – Miért kötözött meg?
- Zavar? – érdeklődött.
Nem, ember, egyáltalán nem zavar, hogy hozzá vagyok „láncolva" egy bútordarabhoz.
- Megtenné, hogy eloldoz? – követeltem suttogva.
- Persze, ahogy szeretnéd.
Ezzel nagyon meglepett. Minek kötözött meg, ha az első kérésre kioldozza a fogságból a végtagjaimat. Logikátlan az egész. Ígéretéhez híven, kibogozta a csomót, és levette a kezemről a kötelet, vagy mit. Amint ez megtörtént felpattantam, és elindultam az ajtó felé azzal a céllal, hogy én innen most elmegyek. Szép kis terv volt, csak arra nem számítottam, hogy a lábam nem tudja megtartani a súlyomat. Elszédültem, és el is estem volna, ha a hapsi nem tart meg a könyökömnél fogva.
- Engedjen el! – kértem kicsit sem kedves hangon.
- Te tudod.
Nem fogta tovább a könyökömet, én pedig zavartalanul bukdácsolhattam tovább az ajtó irányába. Amikor oda értem a nyílászáróhoz megszólalt.
- Hova mész?
- Közöd? – kérdeztem vissza kapásból.
- Semmi.
Ezek után óvatosan, lassan kisétáltam a házból. Nem tudtam elképzelni, hogy miért engedett el, ha kiszabadított a szikla – koporsóból, elcipelt a házába, megkötözött, majd amikor megkértem arra, hogy engedjen el, megtette. Szó nélkül hagyta, hogy kilépjek a ház ajtaján, és oda menjek, ahova szeretnék. Mindegy. Ráérek ezzel később is foglalkozni. Most az a lényeg, hogy minél távolabb kerüljek az ellenségtől. Elindultam egy kitaposott ösvényen, ami az erdő belseje felé vezetett. Nem tudtam, hogy hol lehetek, nem ismertem a környéket, de ez nem is volt lényeges számomra. A fontos az volt, hogy az út messze vigyen ettől a háztól. Alig tettem meg pár métert a kiszemelt csapáson, amikor elgyengültek a lábaim, és összeestem. Egyik pillanatról a másikra a hideg földön találtam magamat. Ekkor jöttem rá arra, hogy miért is hagyta az a férfi, hogy távozzak. Tudta, hogy gyenge vagyok, és nem jutok messze az épülettől. Teljesen megdöbbentett ez a felismerés. Játszadozik velem. Azonnal felkeltem a talajról, és tovább indultam. Pár perc elteltével ismételten elestem. Csodás. Sejtettem, hogy ha nem sietek, akkor utolér, és visszarángat a házba. Ezt akartam a legkevésbé. Második esésem után, harmadjára is a földre kerültem. Én általában kitartó vagyok, de ezen a ponton feladtam. Leültem egy kidőlt fa törzsére, és vártam a sötétben, hogy eljöjjön értem a pasas. Tíz perc múlva kételkedni kezdtem az előbbi elméletemben, miszerint kellek neki valamire. Lassan elkezdtem csúszni a talajon, továbbra is az erdőség felé. Körülbelül fél órán keresztül haladtam négykézláb. Nem hallottam semmi arra utaló neszt, hogy valaki követne. Egyszer csak egy házat láttam meg, ablakaiból fény szűrődött ki. Hasonlított arra, ahonnan sikeresen eljöttem, vagy...