Moonlight - Holdfény

4 Rész

Hasonlított arra, ahonnan sikeresen eljöttem, vagy... na, ne! Ez a ház valószínűleg ugyanaz, ahonnan eljöttem, és az út körbe vezetett. Mégiscsak jó lett volna tudni, hogy hova tart az a csapás. Annyira kimerültem, hogy már nem érdekelt, kinek a háza az, mit akar tőlem, csak az volt a létfontosságú, hogy én minél hamarabb kapjak egy kicsit enni, inni, és pihenhessek. Szóval elvánszorogtam az ajtóig, és bekopogtam. Te jó ég! Én most komolyan kopogtam? Nem vagyok normális. Minek zörgetem az ajtót, ha simán be is léphetek. Úgy érzem, hogy örülne nekem, ezért nem kéne megvárakoztatnom fölösleges illemmel. Éppen benyitottam volna, amikor a ház lakója kitárta előttem az ajtót. Én szó szerint beestem rajta. A mai nap során sokadszorra kötöttem ki a földön. A férfi óvatosan felsegített, és az ágyhoz kísért. Lefektetett rá, majd a konyhából hozott nekem egy pohár vizet. Egyszerre megittam mindet, amolyan „Fenékig" módon. Szerencsétlenségemre félrenyeltem, és köhögő rohamot kaptam. Fantasztikus! Az ember elvette tőlem a poharat, és betakart egy takaróval. Egy szót sem szólt. Kiment a házból, gondolom tűzifáért, de én nem tudtam megvárni a visszaértét, mert elnyomott az álom. Felébredtem, és egy pillanatra elképzelni sem tudtam, hogy hol lehetek, de azután rájöttem, hogy az este visszatértem a házhoz. Délelőtt lévén a szobában már világos volt, így el tudtam botorkálni a konyháig anélkül, hogy elbotlottam volna bármiben is. Egy pohár vízzel sétáltam vissza az ágyamhoz, majd az esti esetből tanulván lassan, kortyonként ittam meg. Éppen abban a pillanatban, amikor végeztem vele, nyílt a bejárati ajtó, és a fogva tartóm lépett be rajta. Körülnézett a házban, és megakadt a szeme rajtam. Kíváncsian felvonta a szemöldökét, és a szemembe nézett. Egy srác volt. Amikor megláttam, rájöttem, hogy rosszul ítéltem meg. Azt hittem, hogy ő szabadított ki, de nem. Ő csak egy korombeli fiú. 

- Hogy vagy? – érdeklődött.
Én azt sem értettem, hogy hogyan került ide ő, amikor egy férfi tart fogva itt engem, és az is foglalkoztatott, hogy ki is ő.

- Rosszul. – válaszoltam őszintén. Tényleg ezt éreztem. Éhes voltam, és legyengült. Nem tudtam, hogy mit is kéne csinálnom annak érdekében, hogy jobban legyek.
- Hol van az a férfi, aki elhozott engem onnan, ahol voltam? – faggattam.
Először megdöbbent, majd pár másodperc elteltével elmosolyodott. Becsukta maga mögött az ajtót, és odasétált az ágyamhoz.
- Férfi? Azt hiszed, hogy egy felnőtt ember hozott el a szikla – koporsóból? – tudakolta.
Most én csodálkoztam el, de nagyon. Mégis honnan tud arról, hogy oda voltam bezárva? Hacsak... jaj... ezzel azt akarja mondani, ő hozott el?
- Te, te voltál az?
Vigyorogva bólintott. Hát erre sosem gondoltam volna. Egy fiatal fiút néztem én, pasinak, aki elrabolt. Oké, vegyük számításba azt is, hogy eléggé rossz állapotban voltam és vagyok is. Nem figyeltem ilyen „apróságokra", hogy fiatalember – e, vagy negyvenes pacák.
- Lefagytál a döbbenettől?
- Eléggé. – meredtem magam elé.
- Csalódott vagy? – mosolygott.
Erre most mégis mit válaszoljak?