Voldemort fia

2. fejezet- Verekedes a vonaton

   Nem szerettem volna Hugo-val és a két Potter-rel ülni egy kabinban a veszekedés után, úgyhogy a másik kocsiba szálltam fel. Hosszas sétálgatás után végre találtam egy teljesen üres ülőhelyet. Mivel nem volt ott senki, így levettem a cipőmet és föltettem a lábam, a mellettem lévő két székre, aztán előkaptam az egyik tankönyvemet és elkezdtem dekorálni a lapokat. Még alig firkáltam tele az első három oldalt, mikor az ajtó kitárult. Egy szénfekete hajú, magas, rongyos ruhákat viselő fiú lépett be rajta.
- Öhh, szia! Leülhetek?- motyogta bizonytalanul.
- Ja, persze.- levettem a két lábam az ülésekről, aztán úgy tettem, mintha nagyon figyelnék arra, hogy mit rajzolok a könyvembe. Ő természetesen a tőlem legtávolabbi helyre ült le. Hogyan is gondoltam, hogy egy olyan fiú aki még köszönni sem mer nekem, az mellém fog letelepedni.
Nem volt semmi dolga, csak nézett ki a fejéből. Egy idő után már kicsit zavart a csönd és úgy határoztam, hogy szóra bírom. Éppen szóra nyitottam a számat, mikor négy fiú haladt el a kabinunk előtt. A harmadik, a sötétszőke hajú, bekukkantott az üvegajtón, aztán odaszólt a legelőbb lévőnek.
- Nézd, Scorpius! Itt van a kis Denem!- Scorpius? Honnan ismerős nekem ez a név? Hát persze, az a Mardekáros fiú akiről Hugo olyan sokat beszélt. Valami Draco Malfoy fia, nem hinném, hogy normális egy olyan ember aki Scorpius-nak nevezi el a gyerekét. Nagyon vicces név!
- Csá Kharon! Ki az új barátnőd?- a tejfölszőke Scorpius, arrogánsan eltolta az ajtót és "véletlenül" belerúgott a fekete hajú fiúba. Az meg nem szólt semmit, csak ült ott könnyes szemmel.
- Már bocsi, de azt se tudom, hogy hívják!- vetettem oda Scorpius-nak.
- Jól van, nyugika!- fuu, de idegesítő hangja van. Ráadásul, mi az a nyugika? Már utálom ezt a gyereket!
- Maradjál már!- Valamiért ingerült lettem, pedig nem szoktam ilyen hirtelen haragúként viselkedni.
- Tüzes csajszi! Jót fogtál ki Denem!- rákacsintott a sötét hajú fiúra, akit állítólag Denem-nek hívtak.
- Hagyj már minket békén!- hirtelen felkiáltott az eddig néma fiúcska.
- Szuper! Akkor Kharon átpasszolt nekem!- leült a mellettem lévő székre és átkarolt. Ó, bárcsak még ott lenne a lábam, hogy ez ne történjen meg. Eléggé elvörösödhettem, mert Scorpius csatlósai hangosan röhögtek.
- Vidd innen a mocskos kezed, te senki!
- Nyugi, cica!- Majdnem odarókáztam az ölébe, hogy meri nekem azt mondani, hogy cica?!
- Nem látod, hogy nem szeretné?- szólt oda neki Denem.
- Felbátorodtunk, Kharon?
- Mondjuk úgy! Engedd el!- Kharon Denem fölpattant a székéről és felénk indult. Scorpius még mindig nem engedett el, sőt egyre erősebben szorított.- Engedd el!- most már szinte ordított. Amikor meglátta, hogy Scorpius tenyere még mindig az én vállamon nyugszik, megfogta a polója nyakát és felrántotta az ülésről. Majdnem elnevettem magam Scorpius arca láttán, de ahhoz most túl komoly volt a helyzet.