Voldemort fia

6. fejezet- Azt mondták ez normális

  - Majd én eltakarítom a hullát!- jelentkezett egy ezüstösszőke hajú lány az asztalunktól, mindezt olyan örömmel mondta, mintha semmi nem történt volna az elmúlt percekben. Egy fiú jelentkezett volna a Griffendéltől, de Kharon megelőzte.
- Én segítek!- mondta vigyorogva.
- Te meg mit csinálsz?- kérdeztem tőle.
- Semmit.
Kharon és a lány fölállt, aztán odamentek a halott férfihoz. Mi megvártuk, hogy minél messzebre vigyék a hullát, aztán szépen sorjában kivonultunk az ajtón.
A felsőévesek hosszú folyosókon és vándorló lépcsőkön vezettek minket végig. Senki sem bámészkodott vagy sikítozott amikor megláttuk az élő portrékat, meg hasonló varázslatos tárgyakat. Mindenkit teljesen lesokkolt a nagyteremben történt. Egy ember meghalt akit én nem is ismerek, lehet, hogy csak nekem gyanús, de a szörnyetegek nem szoktak csak úgy porrá válni. Most csak szeretnék lefeküdni és elfelejteni ezt az egészet.
Odaértünk egy szürke kőfalhoz és hirtelen megtorpantunk. Gondolom itt lehet átjutni a Mardekárosok klubhelyiségébe.
- Szóval, hogy itt átjussatok... Ezt a gólyáknak mondom... Azt kell mondanotok, hogy baziliszkusz.- a kőfal téglái szépen eltűntek, mintha eddig ott se lettek volna. Amint mindenki belépett a helyiségbe, a fal megint teljes lett. A Mardekár ház eléggé egyhangú. Falak szürkék voltak, néhány helyen egy vitrin amiben a serlegek voltak elhelyezve. A kandallóban zöld tűz égett és fölötte egy sál amibe a ház neve volt hímezve. Ezen a két dolgon kívül minden egyszínű volt. A kanapé, a falak, a dohányzóasztal, a szőnyeg, a könyvespolcok.
- A csajok húzzanak a lányok hálókörletébe, a fiúk pedig a sajátjukba!- mondta a fiú aki eddig is irányított minket. Mi fölmentünk a jobb oldali lépcsőn aztán szétosztottak minket a szobákba. Végre aludhatok! Lefeküdtem a puha baldachinos ágyba és elaludtam.
Arra ébredtem, hogy a valaki rázza az ágyamat:
- Kelj fel Weasley!
- Mi van?
- Ébredj fel! Peter Haully, akit kiválasztottak azok a lények, meg akar mindenkit ölni!- eddig nem nyitottam ki a szemem, de ezt nem hittem el. Egy fekete hajú, világitó zöld szemű lány keltegetett engem. Felpattantam az ágyamból.
Vajon hova raktam tegnap a taláromat?- néztem körbe.
- Mit keresel?
- Az egyenruhámat.
- Teljesen megőrültél? Menekülnünk kell, nyugodtan maradhatsz pizsamában is. Ha túl éled ezt az egészet akkor úgyis átválthatod, ha mehalsz akkor meg senkit nem fog érdekelni, hogy miben voltál amikor megöltek. - mondta úgy, mintha óvodás lennék. Aztán a többiek felé fordult és megemelte a hangját.- Menjünk, segítsünk a fiúknak!

- De most inkább mentsük meg magunkat.- szólalt meg egy másik idősebb lány.
- Egoista ribi! - kiabált a feketehajú csaj.
- Ez kicsit túlzás volt.
- Bocsi, de tudod, nekem ott van Jackson. Nem hagyhatom, hogy az a hülye Pete megölje.- lihegett. Most már szaladtunk a lépcsőn és csatlakozott hozzánk még pár felsős.- Nekik nincsen menekülési esélyük, lehetőségük. Csak el kéne terelni a figyelmét. Kérlek, segítsetek.Nektek is van pasitok, vagy legalább fiú barátotok esetleg tesótok.
- Nem tudom, lehet hogy így csak még több ember halna meg.
- Légyszíves! Úgy beszélsz, mintha csak néhány krumpli életéről lenne szó.- a lány most már sírt. Nagyon szeretheti ezt a Jacksont.
- Zoe, menekülnünk kell, minél távolabb.
- Önzők vagytok, mindannyian. Én megyek megmentem őket! Aki akar jön, aki nem az nem!
- Én esetleg segíthetek?- kérdeztem félénken. Elérkeztünk a klubhelység ajtajához.
- Ez kérdés?
- Öhh, nem.
-Akko jó. Senki más? - a lányok nem mertek Zoe idegesen zöldellő szemébe nézni.- Akkor pápá, ribancok. Valamikor talizunk, vagy nem.
A lányok kiléptek az ajtón, mi pedig rohanni kezdtünk a fiúk klubhelysége felé. A miénkel ellentétbe, az ő lépcsőjükön nem szaladtak ezren lefelé, sőt, teljesen üres volt.
- Tudsz te egyáltalán varázsolni?
- Valamennyire.
- Kábitóbűbáj?
- Nem.
- Agyfurkász?
- Nem.
- Altatóvarázs?
- Nem.
- Akkor igazán jól jártam veled.