Voldemort fia

4.fejezet- Erkezes a Roxfortba

  Próbálok úgy lelépni az expresszről, hogy amikor körbenézek, ne találkozzak Hugo, Alby,és James szúrós pillantásával. Mondjuk James mindig az én pártomat fogja a vitákban, de mivel ha a Roxfortban lányokkal lóg akkor nem lesznek barátai. Ezzel a szöveggel próbált lerázni erre a tanévre. Szóval, most azért van inkább velük, hogy nehogy véletlenül valaki meglássa egy lány társaságában.
Ahogy leugrok a vonat lépcsőjéről, próbálok sehová sem nézni. Erősen bámulom a lábfejem ahogy a csomagtér felé baktatok, reménykedve abban, hogy mindenki kitér az utamból aki csak elém kerül. Nincs sok bőrönd már a csomagtartóban így könnyen megtalálom a sajátomat. Most csak a ruháimat és a tankönyveimet hoztam magammal a vonatra, mert anyáék megígérték, hogy Karát -ot, a baglyomat utánam eresztik. Nem akartam szegénykét kitenni ennek a hosszú utazásnak. Nagyon nem bírja a bezártságot, szerintem szétrágta volna a kalitkáját félúton. Remélem anyáék hamar utánam engedik, mert már hiányzik.
Hova tűnhetett Kharon? Az előbb még biztosan itt volt mögöttem. Mindegy, úgyis megtalálom majd. Elkezdek sétálni a nagy csapat gólya után, akik a csónakokhoz igyekeznek. Néha lábujjhegyre emelkedek, hátha meglátom Kharon-t. Végre, meg van! Jaj ne, ne, ne! Malfoy már megint zaklatja, vajon most mi a baja?
- Megigéred nekem, hogy nem a Mardekárba kerülsz?- lökte meg Malfoy, Kharon-t aki majdnem beesett a sínek közé.
- Öhh, ig...- szegény fiú. Nem hagyom, hogy bántsák ezek a férgek!
- Nem, nem ígéri meg.- léptem Kharon elé, nehogy megint ellökjék.
- Pofa be, kiscsaj!- szólt oda nekem az egyik csatlós.
- Mi a gond gyerekek?- lépett oda hozzánk egy kicsit pufi, de kedves arcú tanár. Egyből felismertem: Neville Longbottom, a szüleim régi barátja. Mi, Potter-ék és Neville gyerekei: Claude és Benton, nagyon sokat voltunk együtt, addig amíg ők el nem kezdtek járni a Roxfortba. Claude két évvel idősebb nálam, Benton pedig három. Nagyon szeretem őket, csak ritkán látom Longbottomékat. mindketten Griffendélesek, pedig akár a Hugrabugba is kerülhettek volna, mert az anyukájuk, Luna abban a házban volt. De rég láttam már őket.
- Neville bácsi! - kiáltottam és legszívesebben a nyakába ugrottam volna, de az elég furcsán nézett volna ki.
- Oh, szia Rosie! De jó, hogy látlak! Milyen nagy lány vagy!- hirtelen, mosolygós arca elkomorult.- Itt az iskolában, csak Longbottom proffesszornak hívhatsz. Megértetted?
- Hát persze, Longbottom professzor!- mosolyogtam.
- Na jó, gyertek!- intett kezével a tanár úr. Beültetett engem, Kharont és még egy lányt meg egy fiút az egyik csónakba. Szerencsére Scorpiusék már másodévesek, így ők nem jöttek velünk.
- Viszontlátásra, Longbottom professzor!- köszöntem.
- Majd találkozunk!- integetett Neville, aztán már fordult is a következő diákokhoz.
- Szasztok, Daniel Wood vagyok!- szólalt meg hirtelen a velem szemben ülő fiú és kezet nyújtott Kharon-nak.
- Én Kharon.- hajtotta le a fejét.
- Rosie Weasley.- ránéztem Kharonra, hogy ne szégyellősködjön, de ő nem figyelt, így megkérdeztem a lánytól:- Téged hogy hívnak?
- Mégis mi közöd van hozzá?
- Jaj, bocsánat.- mekkora bunkó ez a csaj.
- Zafira Black.- mosolyodott el a lány. Daniel Wood felettéb különös arccal nézett rá, amint kimondta a nevét.
- Nagyon vicces volt.- jelentettem ki ironikusan.
- Szerintem is.- nevetett Zafira gyöngyöző kacajjal. Ennyire röhejes lennék?- Nyugi már, csak ugratlak.- kacsintott.
- Akkor jó.- közben megérkeztünk a túlpartra.
- A nagyteremben talizunk.- vigyorgott Zafira, aztán kiugrott a csónakból. Mi követtük a példáját és beálltunk a többi gólya mögé. Lassan megérkezett mindenki és ámuldozva bámulták a kastély épületét. Az utolsó csónakkal megérkezett Neville és a Roxfort vadőre: Marc Trewley.

- Köszöntelek titeket a Roxfortban!