Farkasszív

Rossz sors

Lány
- Boldog szü-li-na-pooot! Boldog szü-li-na-poooot!- kornyikálta együtt a szűkebb családi kör. Miután befejezték a dobhártyám kínzását nagyi lépett az etetőszékemhez.
- El sem hiszem, hogy már egy éves vagy Hollykám. Hogy repül az idő!-mondta nagyi és egy puszit nyomott a homlokomra.
Nagypapi nem volt egy bőbeszédű ember, ezért sokaknak mogorvának tűnik, de egyébként nagyon kedves. Az előítéleteket fokozza az óriási karmolás nyom az arcán. Egy farkastól származik. Papi sokszor elmesélte a történetet melyben az állatot gonosz bestiának állítja be, de én szentül hiszem, hogy csak önvédelemből támadt.
- Boldog szülinapot- gügyögte nekem azzal egy kis csomagot nyomott a kezembe. Gyorsan kicsomagoltam és egy plüss farkas volt benne.
- Fajkaaaasz!- ordítottam fel. Nem mellesleg a farkas volt az első szó amit úgy-ahogy kimondtam. Ez a családnak nagyon szúrta a szemét.
- Na de papi... - kezdte anya szemrehányóan, de nagypapi egy legyintéssel lerázta. Ő volt az egyetlen aki nem ellenezte a farkas imádatomat. Egy évesen a világom a farkasok körül forgott. Farkasos mesék, filmek, játékok, könyvek és még sok apróság. Persze mindezeket a nagypapitól kaptam. Amíg a felnőttek beszélgettek én elégedetten babráltam az új játékommal. Ölelgettem, puszilgattam és simogattam. Körbenéztem a szobában és a tekintetem találkozott apáéval.
- Kicsit sem fél a farkasoktól. Ez így nincs rendjén... - motyogta anyának.
- Jaj Jorg még csak egy éves majd kinövi.- ezzel anya a témár lezártnak tekintette. Óriásit ásítottam. Még hangja is volt. Mindenki felém kapta a fejét és egy kollektív: "Ohhh" hajta el az ajkaikat. A felnőttek néha nagyon idegesítőek tudnak lenni. Anya ölbe vett és az ágyam felé vette az irányt. Behelyezett a még rácsos babaágyba és egy mesét kezdett olvasni. Rögtön felordítottam.
- Neeeem! Azt, azt.- mutogattam egy farkasos könyvre. Anya egy sóhajtás közepette engedelmeskedett a kérésemnek és felvette a könyvet majd olvasni kezdett.
- " Egyszer régen, nagyon régen, a sűrű erdő közepében élt egy gyönyörű kék szemű farkas. Bundája fekete akár az éjfél és lelke olyan makulátlan tiszta mint egy kisgyere..."
Elnyomott az álom. A képzeletbeli kis világomban épp az erdőben jártam és egy gyönyörű farkassal játszottam.
Farkas
Eközben..
Miután anyát lelőtték az a pár eltelt hónap apával nagyon kemény volt. Apa folyton csak ordibált velem. Lenézett. Szitkozódott és olyan dolgokkal tömte a fejem amik nem egy kölyöknek való történetek. Ha nem az apám lenne akkor kegyetlennek könyvelném el. Ma vagyok egy éves. A farkasoknál ilyenkor kezdődik el a kiképzés mely során megtanuljuk, hogyan éljünk meg egyedül is. Nem titok, hogy eléggé félek. Nem tudom milyen kiképzésre számíthatok apától. Olyan mintha apa lelke, minden jóindulatával együtt anyával halt volna. Ez szörnyű érzés. Amíg én a barlangban fetrengtem (ami az utóbbi pár hónapban az odút helyettesítette) észre sem vettem, hogy apa belépett.
- Kelj már fel Mex! Ilyen mihaszna kölyköt sem láttam még!
Felpattantam.
- Igen apa?
- Hogy nézel ki? Így akarod elkezdeni a kiképzést? - és a szőrömre bökött.
Igazából az csak rendzetlen volt a sok fekvéstől. Nem volt koszos. A bundám korom fekete amihez csöppet sem illően kék szem társul. A szemem anyától örököltem. A bundám... Hát azt valami távoli rokontól akit soha senki nem látott még, ugyanis az erdőben én vagyok az egyetlen fekete színű farkas. Apa mérges hangja riasztott fel az eszmefuttatásomból.
- Mire vársz már?
- Tessék? Bocsánat, nem figyeltem.
- Hát persze... Te sosem figyelsz... - dörmögte, inkább csak magának.
- Gyere utánam!- szólított fel.
Engedelmesen kövedtem. Legyűrtem a kíváncsiságom ugyanis apa robban a: "Hová megyünk? Mit csinálunk? Miért? " és eféle hasonló kérdésektől. Lassan haladtunk. Az út nagy részében inkább csak ügettünk. Már kezdett derengeni hová tartunk. Ismerős szagok, hangok, látvány. A régi odú felé mentünk. De hát miért? Ez tiltott hely volt. Apa nem engedte meg, hogy ide jöjjek. Ebből a tiltásából gondoltam, hogy nem mindegy neki mi van velem. Ám az odúba nem mentünk be. Elügettünk mellette és tovább haladtunk. Az erdő ritkulni kezdett és az én szívem meg egyre hevesebben vert. Ki az erdőből? De az veszélyes. Nagyon. Ahogy elértük az utolsó fát megálltunk.
- Feküdj!- mondta halkan apa.
Megtettem amit kért, nem is inkább kért, hanem parancsolt. Ő volt az alfa a mi 2 személyes falkánkban. Ha ellenszegülni akartom volna akkor sem tehettem volna meg.
- Látod?- kérdezte.
Csak erre a kérdésére jutott eszembe, hogy még meg se néztem hová lyukadtunk ki. Körbe pillantottam. Ahogy vége volt az erdőnek egy hatalmas mező terült el. A mező közepén egy építmény állt. Egy olyan dolog amiben az emberek éltek.
- Menjünk közelebb!-és apa lassan araszolni kezdett előre.
- De apa én...
- Azt mondtam KÖZELEBB.- mordult rám. Hát ha eddig féltem akkor most valósággal rettegtem. De követtem apát. Megbújtunk egy bokor tövében. Hirtelen nyílt az ajtó és egy kétlábú lépett ki rajta a kezében egy kicsi kétlábút tartva. Arra következtettem, hogy ő a kicsinye. Így a villámló botuk nélkül nem is tűntek olyan veszélyesnek. A kicsi valami hangot adott ki de nem tudtam értelmezni.
Lány
- Hinta, hinta, hinta! - kiabáltam önfeledten. Imádtam a kertben játszani.
- Drágám telefon!- ordibált ki apa az ajtóból.
Anya letett a hintába és a lelkemre kötötte, hogy ki nem mászhatok. Már egy ideje hintázgadtam amikor megpillantottam a kedvenc málnabokromat. Szép finom nagy szemű málnát termett. Kikászálódtam a hintából és elindultam felé.
Farkas
Mit csinál az a pici? Felénk jön. Tutam, hogy ez rossz ötlet volt.
-Apa mennünk kéne amíg nem...
-Sssss! Maradj csönben! Könnyű préda. A kicsi ártalmatlan. Gyenge és lassú. Ha ideér te megragadod és hazafutunk!-adta ki a parancsot apa. Nem ellenkezhettem. Az apró kétlábú lassan közeledett, de már így is csak fél méter választotta el tőlünk.

Folytatjuk...