nineteen / h.s. [hun]

második fejezet

M Á S O D I K  F E J E Z E T

Megérkeztem Amalfiba, a taxi meg kitett az új lakásomnál. Kicsomagoltam a cuccaimat, és rendezettül elpakoltam őket. Türelmesen vártam a leendő szobatársam érkezésére. 

A szoba, a harmadik emeleten volt. Körbenéztem az ismeretlen helyen. Régi, de mégis kifejezetten szép épület. A csigalépcső fémkorlátját gyönyörű virágok fedték. A szobákba vezető ajtók régies fából voltak. Belül a falak egyszerű fehérek, de mégis nagyon passzolt a berendezéshez. A padló tökéletesen csiszolt, sötét fából készült. A konyha és a nappali vadonatúj. Mindkét hálószobának volt saját terasza. Nem is kívánhatnék jobb helyet, ahol lakhatnék. 

Végighúztam az ujjam a gránit konyhapulton, közben kinyitottam a hűtőt. Üres. Lehet, hogy keresnem kéne egy boltot, ahol szerezhetnék valami vacsorára valót. 

Pár hétig még nem kezdődnek el az óráim, úgyhogy van időm beilleszkedni. Esetleg kicsit jobban megismerhetném ezt a helyet, ahol négy hónapig lakni fogok. 

A gondolataim abbamaradtak, mert az ajtó kitárult. Egy magas, szőke lány lépett be a helyiségbe, a bőröndjeivel küszködött. Odarohantam, és próbáltam segíteni neki.

"Azt tedd le! Többet ér, mint a te összes csomagod összevéve." Gúnyolódott. 

Letettem, majd gyorsan hátraléptem egyet. Wow, meg lettem áldva ezzel a szobatárssal. Ez lesz életem legjobb négy hónapja!

Megforgattam a szemem és elindultam a hálószoba felé, amit kiválasztottam. 

A szobatársam utánam jött, "ha ez a szoba túl nagy a dolgaidhoz, menj át a másik szobába." 

Összekulcsoltam a kezem a mellem előtt, "mindkét szoba ugyanakkora." 

A lány fújtatott egyet és kiment. 

Nem állítottam meg. Nem akartam megkérdezni a nevét.

Lecseréltem a jóganadrágomat, majd az ágyra hajítottam. Felvettem egy szalmakalapot és egy virágmintás egyberuhát. 

Megragadtam a táskámat, és kimentem a lakásból. Nem szóltam a szobatársamnak a távozásomról, nem hiszem, hogy annyira érdekelte volna. 

Óvatosan lépkedtem le a csigalépcsőn. Benyúltam a táskámba és kivettem a napszemüvegem, meg egy térképet. A nap szinte tűzött a bőrömön. 

A Chicagoi nyarak is ilyen melegek voltak...

Szétnyitottam a térképet és követtem az irányokat a belvárosba. 

Felnéztem, és megszemléltem a környezetet. Gyönyörű épületek vettek körül. Teljesen le voltam nyűgözve, annyira csodálatos volt. 

A gondolataimat megszakította egy férfi kiáltás. 

"Andiamo!" Kiáltotta. Kitértem az útról, ő meg sietősen továbbment, egy adag fügét cipelve a kezében. 

Nem értettem teljesen olaszul, mégis értettem a célzást. 

Több utcán keresztül sétáltam végig, mire rádöbbentem, hogy eltévedtem. Többször is megfordítottam a térképem és körülnéztem, próbáltam rájönni, hogy honnan indultam. A térkép kicsúszott a kezemből a földre esve. Lehajoltam, hogy felvegyem, közben a kezemmel szorítottam a fejem tetejét, nehogy a kalapom is leessen. De végül a hajam ellennyomása győzött és az is lehullott a földre. Hirtelen megpillantottam egy kiskutyát, amint a szalmakalapomat a szájába véve elrohan. 

"Hé!" Kiabáltam, utánarohantam, "Sarok!"

A kutya élesen befordult a sarkon, én őt követtem. Mikor én is bevettem a kanyart, összeütköztem valakivel, a napszemüvegem pedig leesett a földre. Ma már hanyadszor esik le valami.

Nem kértem bocsánatot, bárkihez is mentem neki. Felkaptam a napszemüvegem és továbbfutottam. Megláttam egy fiút, aki szemben futott velem. Sikerült elkapnia a kutyát, gyors mozdulattal megragadta, majd felvette. 

"É tuo?" Kérdezte a srác, kivette a kutya szájából a kalapot. 

Nem találtam a szavakat. A fiú, aki előttem állt magas volt, szépen lebarnult bőrrel, és ragyogó zöld szemekkel. 

Pislogtam, "pardon?"

Lágyan felnevetett, "ó, amerikai vagy?"

Elpirultam és bólogattam. 

"Ez a te kalapod?" Ismételte, de most angolul. 

"Igen, köszönöm." Éreztem, ahogy az arcom elvörösödik, majd kikaptam a kezéből. 

A kiskutya megnyalta a fiú arcát, ő pedig megsimogatta a hátát. 

"Ne haragudj ezért. Marco néha egy kicsit vad." Kaján mosollyal lerakta a földre. 

"Az a te kutyád?" Kérdeztem, a kalapot visszahelyeztem a fejemre. 

Bólintott, "elveszett volt, én pedig befogadtam."

Elmosolyodtam, "ez édes tőled."

Visszamosolygott, "eltévedtél?"

Egy pillanatra elfelejtettem, mi is történt. 

"Ó, igen." Emlékeztem. "A boltot keresem."

A fiú balra mutatott, "csak menj egyenesen, át a sikátoron, és megfogod találni a boltot." 

Bólintottam, "Rendben. Köszönöm."

Intett, "Szívesen."

Folytattam az utat, amit elkezdtem.

*