And Then I Lose. Again.

7.

-Fedy! Hanna!-kiabált anyu.

-Itt vagyunk-jöttek ki a szobából.-XHIL!

Megöleltem őket,majd behívtak a szobájukba.

-Hm?-kérdeztem. Mögöttem bezárták az ajtót.

-Képzeld!-kezdett bele Fedy.-Találkoztunk egy csomó barna bőrűvel. Pfujj,nagyon undorítóak voltak. Akkor futottunk össze velük,mikor hazafelé baktattunk. Volt egy göndör hajú kis csajszi,aki kinyújtotta ránk a nyelvét,és bemutatott. 

Elmosolyogtam magam. 

-Igen! És még hozzá az anyja ránk is förmedt,hogy mit képzelünk magunkról-mesélte Hanna.

-Ilyenek az amerikaiak-nevettem.Kinyitották az ajtót,és Marlinéhoz mentek.

-ANYU!-mondta fennhangon Hanna.

-Igen?

-Haza akarunk menni!

-Miért?-kérdezte csodálkozva. A lányok szép sorjában elmesélték neki,amit nekem is. Anyu csodálkozva nézett rájuk. Elkezdett nevetni a végén.

-Nem értem! Ezen mi olyan vicces?!-hitetlenkedett Hanna.

-Semmi,semmi-anyu már a könnyeit törölgette a nevetéstől.

-Oké,értjük mi...-Fedy mérgesen toporzékolt.

-Ugyan,kicsijeim. Nem akartalak titeket megbántani. Ígérem,ha még egy ilyen lesz,hazamegyünk.

-Oké!

-De csak ha tényleg igazat mondotok. Ha nem,és kiderül...Soha többet nem megyünk haza.

-Rendbeeeen!

Én bementem a szobámba,és olvasgattam az üzeneteket,amiket kaptam. Egyet Konytól,kettőt Saratól,és  még egyet Zalántól. Mindegyikben benne volt,hogy menjek haza,mert hiányzok. De az is,legalábbis én úgy vettem le,hogy milyen jól el vannak nélkülem. Ez picit szarul esett. Felhívtam Alrikot,hogy hétfőn elmehetnénk a parkba. Igent mondott,természetesen. Apa is hazatért,méghozzá Jessivel és Krisztoferrel. Elvileg huligánkodtak,majd megtámadtak egy embert. 8-an voltak összesen. 

-Eressz,apa!-kiabált Krisz.

-Apu,hagyjál már!-Jessi összeszorította az ajkait,és úgy préselte ki azt a három szót.

-Nem ítélhetjük szobafogságra őket,mert szállodában vagyunk-mondta Marline,játszott nyugodtsággal. 

-Igen,ez igaz...Akkor mit csináljunk velük?

-Küldjük haza őket-javasoltam.

-Az lenne a legjobb-vigyorodott el Krisz.

-Ne örülj annyira,bátyó. Tifany megcsalt.

-Mi az,hogy megcsalt?!-hitetlenkedett Krisz.-Ő sosem tenne ilyet!

-Mi az,hogy nem? Dehogynem!-nevettem.-Sara írta. Megmutassam?

-Mutasd!-kezdett mérges lenni Krisz. Beszaladtam,majd kihoztam a telefonom. Egy ilyen üzenet volt rá írva:

...És képzeld,Krisztofer barátnőjéről,Tifanyról azt mondják,hogy eddig 3 pasival feküdt le! Sajnálom a bátyád... Mond meg neki,hogy jobbat érdemel nála!...

Krisz kezdett nagyon begurulni. Kiverte volna a kezemből a telefont,ha apa el nem kapja a kezét.

-Ezért még számolunk,Xhilon!

-Várom-mosolyogtam.-Még mindig haza akarsz menni?

-Aha. Ha tényleg igazat mondtál,és 3 pasival is lefeküdt,akkor le kell vele számolni,hugi. 

-Ahhha...Értem.

-Fejezzétek be!-szólt Marline,majd felállt az asztaltól.-Kaptok egy utolsó esélyt,Jessi és Krisz. Ha még egyszer ezt csináljátok,ide,a szállodába zárunk bennetek. És ha akármi kárt is csináltok,ti fizetitek ki,a zsebpénzből!

-De...Ezt nem teheted! Nem elég,hogy apához mész feleségül,de még parancsolgatsz is?! Ez elfogadhatatlan!-ordította Jessi. Apa majdnem pofonvágta,de inkább a falba ütött. Marline elkezdet sírni. Hanna és Fedy rögtön odarohantak hozzá. 

-Jessi,fogd be a szádat!-apa rohadt dühös lett. Én lefogtam,meg ne üsse egyiket se. 

-Nyugi,apu,nyugi! Jessi nem úgy értette!

-Akkor hogy?! Hogy lehet ezt máshogy érteni?!-apának egy könnycsepp gördült végig az arcán. Marline kirohant a mi 289-es szobánkból. 

-Látod mit tettél,Jessi?! Összetörtél egy párt!-mondtam neki.

-De te elviseled ezt a két lábon járó tehetetlenséget?! Nekem egyáltalán nem szimpatikus! És apa megváltozott tőle!

-Nem kell mindig kimondani azt,amit gondolsz,oké?!-lassan én is elsírom magam. 

-És egyébként is,mi a fenének kellet New Yorkba jönni?! Miért nem volt jó otthon?!

-Mert ezt is ki kell próbálni.

-De én nem akarom-ennyit mondott,majd a szobájába ment,és elkezdett pakolni.

-Most mi a fenét csinálsz?-kérdeztem.

-Haza megyek!-válaszolta,majd fújtatott egyet.