4

22 2 0
                                    

Unottan keltem fel. Megfogtam a fésűm,és elkezdtem fésülködni. Aztán a tükrömhöz mentem,és a szempilla spiráloztam magam,majd egy kis rúzs meg szemhéjfestés. Felöltöztem,és elindultam. Az iskola kapuban már Erik várt.
-Szia!-köszöntem
-Hello!-szólt.
-Hogy-hogy már itt vagy? És kit vársz?-kérdeztem.
-Hamar szoktam jönni. Egyébként téged és Alrikot.
-Alrikot?-csodálkoztam.-Az ki?
-Én-mögöttem állt. Magas volt,vékony,és fekete szembelógós hajú.
-Aha,értem-szóltam halkan.-Én mentem is be...
Azzal elsétáltam. Első óra föci. Könnyű volt,mert csak írtunk. Második óra matek. Ezeket mi már vettük otthon,szóval nem volt nagy tudomány. Harmadik töri. Filmet néztünk a kövi anyagból. Negyedik angol. A tanár beteg lett,így az udvaron voltunk. Ötödik orosz. Ez már nehezebb volt,mert a tanár csak úgy hajszolt minket. Hatodik fizika. Ugyan az a tanárunk,mint az angol. De most helyettesítő se volt. Hetedik biosz. Mindent csinált,csak azt nem tanította,ami az anyagba volt. Nyolcadik kémia. Kísérletezett egy szerencsétlen cinegével. Az ötödik próbálkozásnál megfulladt... Kilencedik spanyol. A tanár 5 gyereket kihívott felelni. 1 négyes 2 kettes alá és 2 egyes. Tizedik német. Utáljuk ezt a tanárt,sz'al bekentük a székét ragasztóval. Hozott magával egy kávét,amit ott hagyott,mikor elment leszedni magáról a széket. Leo,az egyik fiú homokot kevert bele. A tanár csak az óra utolsó öt percében jött vissza. Kicsengőkor fogta a kávéját és kisietett a teremből. Aztán bent kellett maradni,mert panaszt tett az igazgatónak. Szóval hatkor estem haza. Csak Alrik kísért el,mert Erik edzésre ment. Elhívott sétálni a parkba. Ez elég nagy dolog volt a többi suliba járó csaj szemében,mert Alrik a legmenőbb csávó. De engem ez egyáltalán nem izgatott. Csak Eriket akartam féltékennyé tenni. Sikerült is... Túlságosan... Összevesztem vele,ahogy Alrik is. Basszus. Most én vagyok a hibás.
Ekkor megszólalt a telefonom. Alrik hívott.
-Szia,Xhil.
-Szia.
-Erikkel mostanában mi van?
-Nem tudom. Folyamatosan elkerül,és nem tudok vele beszélni.
-Velem is ugyan ezt csinálja. De tegnap még a haverokat is megpróbálta rám uszítani-gúnyosan fölnevetett.
-Szemét.
-Az. Átjössz?
-Nem tom. Átmehetek. Elém jössz?
-Ja-letette. Összepakoltam,anyuéknak szóltam,hogy nem leszek itthon,majd kiálltam a szálloda elé. Alrik nemsokkal később megérkezett.
-Na?
-Hm?-beszálltam az autóba.
-Semmi-beült,majd a háza felé mentünk.
-De jó házatok van-mondtam álmélkodva mikor megérkeztünk.
-Köszi. De nem nagy cucc.
-Nálunk otthon nincs ilyen.
-Honnan jöttél?
-Hungary.
-Áhh,értem. Itt is maradtok?
-Lehet.
Hirtelen eszembe jutott,hogy nem küldtem Saranak és Konynak üzit. Baszki.
-Jössz már?-kérdezte türelmetlenül.
-Megyek...
Bementünk a házba. Belűről is nagyon szupcsi volt.
-Mit szeretnél csinálni? Miért hívtál át?-kérdeztem kíváncsian.
-Hát...tudod... Lehetne,hogy veled vesztem el a szüzességem?
-Szűz vagy?-csodálkozva meredtem rá.
-Aha...
-Miért? Egyik lánnyal sem feküdtél le?
-Nem.
-Értem. És nem t'om. Néhány napja ismerlek.
-Hát ok.
Rámosolyogtam,majd leültem az ágyára.
-Mit szoktál csinálni? Mi a kedvenc elfoglaltságod?
-Álltalában kint vagyok a többiekkel. Ritkán tudok megülni egy helybe. És röpizek,meg kosár. Te?
-Én pont az ellentéted: bent szoktam lenni. És lovagolok,régebben pedig tánc.
-Az se rossz.




And Then I Lose. Again.Tempat cerita menjadi hidup. Temukan sekarang