Vivienne (Exo Suho x OC)

Csak egy pillantás...

Nem szokásom a tömeget figyelni koncertek közben. Nem nézem meg a rajongóink arcát, nem is emlékszem egyikre sem. Igazából nagyon is rossz az arcmemóriám, de valahogy azóta minden másabb lett, mióta Chanyeol összeszedett magának egy lányt. Először nem is értettük a folyamatos késéseket, vagy az indokolatlan vigyorgó fejét. Senki sem tudta, hogy mi zajlik körülötte, hisz egyedül lakik, kiköltözött a dormból egy ideje. Aztán egy nap otthon hagyta a kottákat, amiket nekünk kellett volna behoznia és ahelyett, hogy hazasietett volna, csak telefonált egyet. Majd egy órával később vigyorogva állt fel a foteljából, hogy az éppen belépő lányhoz siessen, elkapja a derekát és szájon csókolva üdvözölje. A lány arcát először nem láttuk, mert világos barna, szinte szőke haja eltakarta azt. Kacarászva vált el a colostól és megilletődve fordult felénk és mutatkozott be. Enyhe akcentusa nagyon aranyosan hatott, mégis ami megfogott benne, az a szemei voltak. Kékek, mint a hideg acél, de oly szerelmesen csillogtak, hogy elkezdtem én is ilyesmi után vágyni. Vágnyi arra, hogy valaki ennyire szeressen és velem legyen. Egyedül éreztem magam a világban.
Persze örültem Chanyeol boldogságának, de azért megróttuk, hogy előbb is elmondhatta volna, hogy van barátnője. Zavartan mosolyogva vallotta be, hogy eléggé friss még a kapcsolatuk.
Aztán a lány megszólalt csilingelő hangján és meghívott minket hozzájuk. Hozzájuk... tehát Chanyeollal lakik. Még hogy friss a kapcsolatuk, ha már együtt is élnek. Kis mocsok!
Szóval azóta volt pár fellépésünk, nagyobb koncertek és valahogy, valamilyen oknál fogva elkezdtem keresni a nagy őt. Pásztáztam a sorokat, olyan ember után kutakodva, aki az én ízlésemnek megfelelne. Nem mondom, hogy beleszerettem Yeol barátnőjébe, mert akkor hazudnék, de hasonló kaliberű lányt kerestem. Sose találtam olyat. Nem volt senki, akin megakadt volna a szemem. Csupa egyforma visítozó lány. Már kezdtem lemondani róla, és feladni a reményt, mikor egyik koncertünk során - ami előtt Yeol elmotyogta, hogy a nézők között lesz Lilla, a barátnője is - megláttam egy rikítóan kék szempárt. Sajnos nem volt lehetőségem rá, hogy közelről láthassam, de elmémbe véstem arca minden szegletét.
Azóta eltelt egy hónap is és olyan lettem, mint egy zombi, aki csak azt az egy szempárt keresi. Akinek az a megnyugvása, ha rá gondolhat. Folyton őt kerestem, kutattam. Azt utcára, ha kiléptem, mindig körbenéztem, hogy látom-e, de semmi. Sehol sem találkoztam azzal a mosolygós, gyönyörű kék szempárral.
Aztán pár napja sikerült végre összehozni azt a bizonyos vacsorát, amire jó ideje hivatalosak voltunk. Bevallom, nem sok kedvem volt menni, Kyungsoo még rám is szolt, hogy moderáljam magam. A lány jó szívvel vár minket, és igaza lett, ahogy beléptünk a lakásba édesen mosolyogva jött elénk, pici kötényében és máris érződött, hogy ő itt a ház asszonya. Chanyeol csak utána futott be a nappaliba és közénk ülve hagyta kedvesét a konyhában tevékenykedni. Ám mikor megszólalt a csengő mindenki csak a másikra nézett és mire bárki is megmozdulhatott volna, Lilla már nyitotta is az ajtót. Ekkor kapott a fejéhez rapperünk és vallotta be, hogy a barátnője egyik ismerőse most itt van Szöulban és őt is elhívták vacsira. Mindenki a vállát rántva egyezett bele.
- Khm... bocsánat. Csak szeretném bemutatni a barátnőmet, Vivienne-t, aki egy rövid ideig a városban lesz. - lép a nappaliba a két lány. Mindenki köréjük gyűlik, én vagyok az utolsó, aki feláll. Nem igazán akartam ismeretlen arcokat, ha már itt vagyok, szerettem volna megismerni a csapatom egyik tagjának a barátnőjét és eltölteni egy kellemes estét a többiekkel, nem ismeretlenekkel bájcsevegni a semmiről.
- És ő itt Suho, a mi Leaderünk és anyánk egyszerre. - vereget hátba Kai. Szerintem én ki fogom még nyírni emiatt. Szemtelen egy kölyök. A lányra emelem a tekintetem és bennem akad a levegő.
Csillogó kék szempár, sötét, hosszú haj és egy eszméletlen édes mosoly, amit kaptam. Ő volt az! Őt kerestem már mióta és végig szinte az orrom előtt volt! Illedelmesen meghajolt előttem és még a kezét is nyújtotta. Meleg tenyere elveszett az enyémben. Annyira apró, annyira illik hozzá, végül kissé megszeppenve hagyott ott minket és ment barátnője után a konyhába. Visszatért a nyugalom egészen a vacsora kezdetéig.
Nem tudom, hogy a Sors műve vagy más keze is benne volt-e, de úgy rendeltetett, hogy a csodalány mellettem ült egész este. Velem beszélgetett és nevetett. Csodálatos volt. Láthattam álmos tekintettel elbúcsúzni és beülni a taxiba, amit hívtunk neki és elkezdhettem hiányolni selymes hangját és lágy érintéseit, amiket az este folyamán kaptam tőle. Teljesen már karakter, mint a koreai lányok. Sokkal nyitottabb, sokkal szókimondóbb és édesebb.
Lassan mi is haza indultunk, ám előtte még a háziasszonyunk félre vont és sejtelmes mosollyal arcán egy cetlit nyújtott át. Ujját a szája elé tette, hogy ne kérdezzek semmit. Majd megölelt és utamra bocsátott.
Otthon, a takaróm melegében volt elég bátorságom szétnyitni, amiben megdöbbentő módon egy telefonszám volt. Se név, semmi. Csak a szám. Remélni mertem csak, hogy nem szórakozik velem és barátnője számát firkantotta le. Remegő kezekkel vettem magamhoz a telefonom és elmentettem a számot, majd írtam egy rövidke üzenetet, melyben közöltem, hogy ki vagyok, és hogy jól éreztem este magam a társaságában.
Nem is reménykedtem válaszba, de szinte azonnal érkezett egy hosszabb üzenet. Ő is jól érezte magát. Persze kifejtette a többiekről is a véleményét, de engem csak az a pár szó érdekelt, ami rólam szólt. Onnantól kezdve pedig csak jöttek-mentek az üzenetek. Egészen napkeltéig beszélgettünk minden féléről. Mégsem éreztem magam álmosnak. Szerencsére pont szabad napunk volt. Szóval néhány óra alvás után megbeszéltünk, hogy személyesen kéne folytatnunk a beszélgetést.
Egy hangulatos kis kávézóban futottunk össze és rengeteg időt töltöttünk együtt, csak este váltunk el, akkor is olyan szorosan ölelt magához, hogy el nem akartam engedni. Aztán következő nap is találkoztunk és a rá következő napon is. Mennyei érzés volt, de egyre jobban vágytam többre és többre. Végül megcsókoltam, mikor hazakísértem. Az volt a napom fénypontja és talán az életemé is.
Azóta is minden szabad percünket együtt töltjük és be kell vallanom... szerelmes vagyok!