Farkasok között

{2.} Találkozás

Reggel mikor felkeltem alig lehetett több 8 óránál. Felültem az ágyban és körbenéztem új szobámban, amikor megakadt a szemem egy dolgon. A futócipőmön. Otthon mindig is eljártam futni a parkba, vagy az erdőbe a patakhoz, és apa mesélte, hogy itt is van egy erdő, ahol futhatnék. Kikászálódtam az ágyból és felvettem egy fekete, rövid edzőnadrágot (hiszen még gyakorlatilag nyár van), egy rózsaszín sportmelltartót, arra egy fekete légáteresztős ujjatlant. Felkaptam a lábamra is fekete Roshe Run-omat, kifésültem, majd felfogtam szögegyenes szökés-barna hajamat, ami még így is a lapockámig ér. Felkapom telefonomat, egy fülhallgatót és lementem a konyhába, hogy igyak egy kicsit mielőtt elindultam. A csap felett ittam, mikor meghallottam apám rekedt, reggeli hangját.
- Hova, hova bogár? - mindig is bogárnak hívott.
- Csak futni. Semmi különös. - mosolyogtam apámra.
- Rendben, de ne térj le az ösvényről. - mosolygott.
- Persze, John. - mindig a keresztnevén szólítom, amikor valami teljesen alap dolgot mond, amit már úgyis tudok. Telefonomat belehelyeztem a felkaromon lévő "futótokba" majd adtam egy puszit apu arcára és kiléptem az ajtón. Elkezdtem futni és mire észbe kaptam már az erdőben voltam. Monoton ütemben haladtam az ösvényen, amikor is megpillantottam egy rozoga házat. Fekete volt, mint amelyik leégett, teteje hézagos volt és elég instabil is. Valamiért felkeltette az érdeklődésemet ez a ház így közelebb mentem. A zenét kikapcsoltam, hogy csakis a rozoga háznak szentelhessem figyelmem. Felléptem a lépcsőfokokon, amelyek meg-meg reccsentek lábaim alatt. Felnéztem az ajtóra. Ugyanolyan öreg és fekete volt, mint a ház többi része. Nem is gondolkodva kezemmel végigsimítottam az égett fát, mintha valamilyen szent tárgy lenne, majd hirtelen egy hangos nyikorgást követve pár centire kinyílt az ajtó. Nem ijedtem meg. Nem tudom miért, pedig alap esetben az ilyenektől kiráz a hideg. Beljebb toltam az ajtót, szintén nyikorgással megspékelve és beléptem a házba.
- Hahó! Van itt valaki? - kérdeztem. Hangom meglepő módon nyugodt volt és nem remegett. De kérdésemre semmilyen válasz nem érkezett, ezért körbenéztem (már amennyire az ajtóból lehetett. Az a fény amely bevilágított az ajtóból és tetőn díszelgő lyukakról, csak egy kevés részét világították meg a ház azon részét. Ennek ellénére így is kivehető volt az előttem álló lépcső amely a felső szintre vezetett. Emellett a helység felépítéséből, megmaradt szerkezetéből vizualizálni tudtam, hogy hogyan is nézhetett ki régen ez a hely. Gyönyörű lehetett. Hirtelen a lépcső tetejéről hangos nyikorgás hallatszódott így odakaptam a fejem és a szívem kihagyott egy ütemet. Egy férfi állt a lépcső tetején, mivel a fény hátulról világította meg kirajzolódott izmos teste. A látványtól lenyugodtam valami morbid ok miatt amit még én magam sem tudok, viszont a testem lefagyott. Észrevette a pillanatnyi fagyástól tágra nyílt szemeimet és résnyire nyitott ajkaimat és fenyegetésképp lelépett egy lépcsőfokot. Reccsent a fa, de én még mindig nem mozdultam. Lelépett még egyet, és a fa megint reccsent, de én nem mozdultam, pedig már rég nem voltam sokkos állapotban. És így folytatta tovább a férfi, amíg már csak két lépés volt köztünk. Arcát még mindig nem láttam, és valahogyan felcsigázott ezzel az egész "ijesztgetős" dologgal.
- Bátor vagy. - szólalt meg mély, enyhén rekedtes hangján, melytől kirázott a hideg. - Most költöztél ide és egyből az erdőbe jössz?
- Honnan tudod, hogy most költöztem ide? - kérdeztem hosszas hallgatás után. A férfi közelebb lépett, így a fény megvilágította arcát. Szemeim csillogni kezdtek, amikor azokkal emlékezetembe véstem a férfi éles állvonalát, száját, orrát és szürkés-zöld szemeit, amelybe a végtelenségig lehetne süllyedni. Szája félmosolyra húzodott, bizonyára észrevette, hogy hogyan figyelem.
- Onnan, hogy tudom és kész. - mondta majd mellkasa előtt összefonta karjait, ezáltal kidagadtak izmai és erei. Úgyéreztem, hogy elájulok, szívverésem felgyorsult és gyorsabban vettem a levegőt, de megpróbáltam leplezni így én is így tettem.
- És te mit csinálsz ebben a házban? - kérdeztem teljesen normálisan mosolyogva.
- Az igazi kérdés az, hogy te mit keresel itt? - nézett rám gyanakvóan. Szememet kihívóan összeszűkítettem.
- Csak erre futottam - mutattam ruházatomra. - és megláttam ezt a házat. Megtetszett. Meg akartam lesni. Az ajtó nyitva volt és innentől azthiszem már tudod. Te jössz.
A férfi elismerően bólintott majd hozzákezdett mondandójához.
- A családomé volt ez a ház, már régen leégett, valaki felgyújtotta - folytatni akartam de közbevágtam.
- És ezt te biztosra tudod?
- Eléggé erre mutattak a jelek. - bólintott. - Egy túlélő maradt a tűzből, a nagybátyám Peter, de ő eléggé pszichopata, nem nagyon beszélek vele.
- Ha ő az egyetlen túlélő akkor te hogy lehetsz itt? - kérdeztem zavarodottan.
- Nem voltam itthon. - kihajolt oldalra, hogy kinézhessen az ajtón. - Nemsokára sötétedik, talán haza kéne menned. - tanácsolta félmosolyra húzva a száját és kitolt az ajtón. Már majdnem bezárta az említett tárgyat, amikor kezemmel megállítottam.
- Várj, a nevedet még nem tudom.
- Derek. Hale. - mondta majd bezárta az ajtót.
- Derek... - suttogtam mosolyogva, tudva, hogy sosem fogom elfelejteni ezt a nevet. Halkan elnevettem magamat majd hazafutottam. Mikor hazaértem letusoltam, megvacsoráztam és elmentem aludni. Másnap suli és reméltem, hogy találok más barátokat is. Mert ugye Derek a barátom? Nah mindegy is majd kiderül...