Farkasokkal Suttogó

Egyedül

....Belégzés. Hallom a lélegzetem. Hallom a szívverésem....Kilégzés. Kinyitom a szemem. Kell pár másodperc amíg ráeszmélekek hol vagyok. Túl gyorsan akarok felülni ami miatt megszédülök. A fejem. . Oda kapom a kezem. Nem érzek sebet csak amikor elveszem a kezem és megnézem akkor látom meg a vért.
Az egész hajamat átáztatta a fejemen lévő seb miatt. És egyedül vagyok, ez a következő felismerés. Lassan felállok és a többieket hívom hiába. Talán ők nem estek ki a csónakból talán leljebb sodródtak. Meglátok valamit a parton. Odavonszolom magam hogy megvizsgáljam. Nem valaki valami fekszik ott. Csak egy evező. Harmadik felismerés a hátamon van a táskám. A hátizsákom amibe szinte mindent magamnál hordok. Kinyitom. Nem ázott át! Bekötöm a fejem. Tehát fent vagyok a hegyen egyedül valahol, tele állatokkak átázott ruhában röviden. Van nálam élelemnek gumicukor és egy fél szendvics van kólám és pár fontosabb dolog mint bicska vagy elemlámpa. Pár napig túlélem vele de meg kell találnom a többieket és a fejemen lévő seb is aggaszt. Elkezdek lefelé haladni a folyó mellett
Már vagy egy órája mentem amikor megtaláltam a gumicsónakot. Már ami maradt belőle. A part másik oldalán volt leeresztve mint egy régi lufi a redői mozogtak. Mozogtak!
- Hahó!!- semmi. Itt a folyó csendesebb volt a víz éppen folydogált a hínáros sziklák között. A csónak elkezdett lefele mászni! - Ki az? A valaki nyöszörögni kezdett.
Egy kiskutya mászott elő a sárga halom alól. Nem is! egy kis farkas. Igen határozottan más volt mint egy kutyakölyök némi hasonlósággal. Nagy fekete szemei megállapodtak rajtam. Abba hagyta a gumi rágcsálását és vonyított egyett. Remélem nem az anyukáját hívta.
Fogta magát és átúszott hozzám. Kikerülte a köveket és pici mancsaival csapkodva felém tartott. Nem féltem tőle. Nyugalommal töltött el a kis farkas az , ahogy egyre közelebb jött és megsimogattam vizes buksiját. Megrázta magát.
- Jaj ne rám! Már megszáradtam. - de közben nevettem.
-Aranyos vagy!
Játszadoztunk egy darabig megrágta a bakancsom. Aztán hallottunk egy hangot. Az erdőből. Nem medve volt nem is szarvas. Egy másik farkas. A hang messziről jött de nem eléggé. A hang mélyebb volt mint a picié. És a pici a hang irányába elfutott. Elment. De az erdő szélén megfordult és visszanézett. Gyere velem. Mondta a szemével. - Félek. .. Suttogtam. Jesszusom egy farkashoz beszélek!
Féltem itt maradni de féltem vele menni. Szétfognak tépni valami állat finom falat leszek talán ha itt maradok is vagy ha a farkassal megyek is. Végül is a pici után iramodtam. - Lassíts! Nagyon gyorsan futott előttem. Egyre beljebb értünk az egyre sűrűbb erdőben. Annyira gyors volt hogy elvesztettem a szemem elől. Meg kellett állnom pihenni. Rátettem a kezem egy kőre és elkezdtem egyenletesen lélegezni. Sebes-így neveztem a kis farkast-már messze járhat. Mohón megittam a kólámat és elindultam nem is tudom hova ,valahova ,segítségért. Egyedül vagyok egy hatalmas hegyen egy hatalmas erdőben hatalmas fákkal és patakokkal. Öt óráig bírtam a sétát a lábaim elfáradtak szendvicsem kólám elfogyott. Nem találtam semmit. Semmit ami emberi civilizációra utal. Végül leültem egy kőre. A nap sütött. És egy farkas vinyítása hasított a levegőbe.