Kegyetlen Kedvesség

3. rész

Fél nyolc fele járhatott, amikor úgy döntöttünk, elindulunk. Felhívtam anyát, hogy azért elkéredzkedjek, ő pedig a szokásos "ha Jack ott lesz, akkor igen" dumával elengedett. Mondtam neki, hogy adja át üdvözletem apának, ő pedig ezt meg is ígérte. 

- Nagyon várom- szökdécseltem a sötétedő utcán, Jack mellett.- Valóban nem voltam még sok ilyenen.

- Mondtam- lökött vállon, mire visszalöktem, ő pedig elvigyorodott. - De, hogy komolyra fordítsuk a szót.

- Nem szeretném komolyra fordítani- húztam el a számat, de Jack lenézően rám pillantott.

- Nem tudom, észrevetted-e, de engem ez nem szokott érdekelni. Tehát. Sok lesz ott a kan.

- Ezt úgy mondod, mintha te nem az lennél- nevettem el magam, Jack pedig megforgatta a szemeit.

- Csak annyi, hogy tudod. Ha bármi gond van, akkor sikíts.

- És miből gondolod, hogy hallani fogod?- töprengtem.- Kicsit nagy lesz a nyüzsi, nem?

- Ezer közül is felismerem a sikításod, Hope- lazán átkarolta a vállam, és elvigyorodott.- Hallottalak már párszor sikítani.

- Tudod, hogy nem bírom ki a horrorokat visítás nélkül.

- Tudom hát. Tehát. Csak sikítanod kell, és én máris ott vagyok, hogy leüssek néhány tagot.

Mosolyogva átkaroltam a derekát és egy puszit nyomtam az arcára, mire ő, szinte ösztönösen, elővette a telefonját, előlapi kamerára állította, és benyomta a Snapchatet. Hosszan rányomta hüvelykujját a gombra, mire az elkezdett felvételt csinálni.

- Szejetsz?- gügyögött nekem, én pedig felnevettem, és egy puszit nyomtam az arcára, miközben még mindig a derekát öleltem.

- Szejetlek.

Végül a fejete sávba egy "szejet" felirat került, és tolta is fel my story-ba. 

A ház felé közeledve elkezdett lüktetni a levegő, és már az utcán hallani lehetett a zenét. Jack rám kacsintott, megigazította a haját, és előttem lépett be az épületbe. 

Az jutott először eszembe, hogy sötét van, hangos a zene, és a levegő rohadtul fülledt. Jack sorban lepacsizott néhány sráccal, én pedig szorosan utána araszolva fürdőztem az engem követő tekintetekben. Próbáltam nem feszengeni, de szinte lehetetlen volt. Helyesebbnél helyesebb srácok mellett lépkedtünk el, akik egy-egy műanyag poharat szorongatva vigyorogtak rám. Ösztönösen mosolyogtam, és lábujjhegyre állva Jack-hez hajoltam.

- Egyre jobban tetszik a buli- harsogtam túl a zenét, ő pedig megrázta a fejét. Simán ki tudtam találni, mire gondolhatott. 

Végül egy pult mellett álltunk meg, ami a nappali közepén foglalt helyet. Kis félkör alakban szerelték fel, belül pedig egy fekete inges srác keverte az italokat. Amint meglátta Jack-et, elvigyorodott (széles, fogat kivillantó, gyönyörű mosolya volt) és lecsapta a fém keverő izét a pult simára csiszolt, immár kissé összeitalozott felületére.

- Hé, Jack!- nevetve lekezeltek, Jack pedig felkönyökölt a srác elé.

- Mi újság, Nick?

- Meg vagyok, meg vagyok- sötét hajába túrt, és rám emelte őrjítően fekete szemeit.- A hölgyben kit tisztelhetek?

- Hope- mosolyogtam rá, mielőtt Jack megszólalt volna. Rosszallóan nézett rám, én viszont Nick-nek szenteltem minden figyelmemet. Ó, nagyon is megérdemelte. 

- És ti...- felváltva nézett ránk, miközben felvette a mixer cuccot, és nagy szakértelemmel rázogatni kezdte.

- Nem- vágtuk rá szinte egyszerre, Jack pedig finoman belebökött a hasamba.- Legjobb barátok vagyunk.