Szabadíts meg

Negyedik

Maia

Mindig imádtam álmodni. Egészen kiskorom óta kedvenc tevékenységem volt az alvás, mert tudtam, hogy szemem lehunyása után egy másik világba repít pihenő elmém. Egy olyan világba, ahol nincs ott anyám, hogy minden véleménye szerint rossz tettemért kiiktasson. Ahol én alakítom a dolgokat, és minden bennem lévő vágy felszínre kerül. Szerettem az érzést, hogy senki sem szól rám, senki sem parancsol nekem. De mint minden jónak, az álmoknak is vége lesz egyszer - pedig ha lehetne, én azt kívánnám, bárcsak örökké álmodhatnék. Ezután jön az az ébredés utáni egy másodperc, mikor minden gondodról elfeledkezel, és öntudatlan vagy, de sajnos ennek is vége szakad, és ridegül arcon csap a kegyetlen valóság. Így történt ez a mai reggelen is mikor, Anastasia, az egyik szobalány hangjára ébredtem.

- Miss Eastwood, kérem keljen fel! Lillyen beszélni óhajt magával! - a már öregedésben lévő, kedves hangvitelű alkalmazott francia akcentusára rögtön felszenderedtem. Hét óra van. Ha magamtól nem kelek fel, anyám mindig ilyenkor küldi az éppen kezénél lévő szobalányt, hogy ébredjek fel, azzal a kifogással, hogy beszélni akar velem.

Anastasia belépett a szobámba, elhúzta a sötétítő függönyöket, mire én kelletlenül két párnát nyomtam a fejembe. Nem akartam, hogy a hirtelen jött fény élessége kiégesse a retinámat. Egyelőre nem állt szándékomban megvakulni. Hallottam, ahogy kimegy az ajtón, és azt becsukja maga után. Óvatosan, lassú mozdulatokkal emeltem el a párnát arcom elől, hogy szemem fokozatosan megszokja a világosságot. Miután ez sikerült, kikászálódtam az ágyból, és felkaptam egy selyemköntöst a rövid, leheletvékony és kissé átlátszó hálóingemre, majd párszor átszántottam ujjaimmal jelenleg szénaboglyaként szétálló fürtjeimen, és elindultam le, a konyhába. Az említett helyiségben két szobalány tevékenykedett. Az asztalra már elő volt készítve a szokásos reggeli narancslevem. Felkaptam a kristály poharat, hogy kortyoljak belőle párat, mikor tekintetem véletlenül az órára szegeződött, amin nem hét, hanem már fél tíz állt. Úgy meglepődtem, hogy félrenyeltem a torkomon lefolyó üdítőt. Köhécseltem párat, majd megkérdeztem az egyik szobalányt, hogy hol találom anyámat, aki azt felelte, hogy a nappaliban van. Letettem a poharat, és megindultam a szoba felé, ahonnan beszélgetésfoszlányok hallatszottak ki. Gyanútlanul, nagy lendülettel mentem be, de arra a látványra nem számítottam, ami ott fogadott. Háttal nekem anyám ült egy fotelben, vele szemben, pedig Noah Svenford feszített ceruzával a kezében, és testének felét egy tört fehér színű festővászon takarta. Persze a fiú rögtön észrevett, és tekintete elkerekedett lényemen. Kellett pár pillanat, mire leesett, hogy hiányos ruházatomon csodálkozik ennyire. Úgy éreztem, arcomba tódult összes vérem, és villámgyorsan összehúztam magamon a köntöst, hogy az legalább takarjon is valamit. Amint anyámnak feltűnt, hogy Noah nem rá figyel, hátrafordult, és összevonta szépen kihúzott szemöldökét.

- Maia Eastwood, az isten szerelmére! Miért nem vagy még felöltözve? Hát nem tudtad, hogy Noah ma kezd? - hangjából idegesség csengett. És nem, valahogy elfelejtettek nekem szólni róla, hogy Noah ma jön.

- Én.. - kezdtem, és mikor rápillantottam a fiúra, megláttam arcán szétterülő perverz vigyorát, és ráadásként még rám is kacsintott. Ha lehet, még vörösebb lettem, úgyhogy inkább megfordultam, távozásra készülve, de ekkor anyám újra megszólalt.

- Várj, megyek én is, mert már készen vagyunk! - állt fel, és velem együtt elhagyta a nappalit, Noah-t egyedül hagyva.

- Ilyen gyorsan ment? - kérdeztem, mikor kiértünk a konyhába. Mindketten leültünk az asztalhoz. Én reggelizni kezdtem, anyám pedig felvett egy újságot, és azt lapozgatta.

- Nem. Noah készített egy egyszerű ceruzarajzot, és egy fényképet. Azt mondta, hogy úgy tud igazán jól festeni, ha előbb megtervezi az alapot az élő személyről, majd a fotóról átmásolja a színeket és árnyalatokat. Különös, nem igaz?

- De. Az - válaszoltam egyszerűen, majd bekaptam a gyümölcsöt, amit felnyársaltam a villámmal.

Miután befejeztem az étkezést, felmasíroztam a szobámba, és gyorsan felöltöztem. Mivel ma nem kell mennem sehova, csak egy egyszerű szettet választottam, ami persze azért csinos is volt, hogy anyámnak megfeleljen. Egy fekete bőr körszoknya volt, amihez egy fehér, testhezálló trikót vettem. Kiegészítőként feldobtam egy aranyláncot és egy pár gyémántfülbevalót. Persze még egy alap smink is követelmény volt az Eastwood családnál. Gondoltam egyet, majd felhajtottam laptopom tetejét, és körülnéztem az interneten, mikor megéreztem, hogy a torkom iszonyúan száraz. Lementem a konyhába egy pohár vízért, ahol anyámat találtam egy szürke kosztümben és fekete napszemüvegben, indulásra készen.

- Megbeszélésem lesz. Tíz perc múlva dél, úgyhogy kérlek ebédelj Noah-val, és napközben nézz rá párszor. Este kilenc körül jövök, ne menj sehova. - Sorolta, mikor meglátott. El sem köszönt, csak kilépett az ajtón, és becsukta maga után. Még az üvegen keresztül láttam, ahogy kisétál, és beszáll a fehér limuzinba, majd a sofőrrel és testőrökkel elhajtanak.

Mikor elhaladtam az étkező mellett, Eleanor, az egyik szobalány szólított meg. Azt akarta mondani, hogy akár már most is mehetünk enni. Áttekintettem a válla fölött, és láttam, ahogy az óriási asztal meg volt pakolva isteni illatú ételekkel, és persze a két teríték is ott volt. Bólintottam neki, hogy vettem. Ahogy beléptem a nappaliba, Noah ugyanúgy volt helyezkedve, mint délelőtt, csak most egy ecsetet fogott ujjai közé, mivel vad, mégis gyengéd vonalakat alkotott a vászonra, ami előtte húzódott. Mellette egy kis tartón egy festékes tál volt, amin össze-vissza tarka festékpacák terültek el. Mikor a közelébe értem, bepillantást nyerhettem munkájába ; a kép már körülbelül félig kész volt, azt hiszem.

- Wow, ez gyönyörű! - kiáltottam fel csodálattal teli hangon. Mikor először rám borult a parkban, nem gondoltam volna, hogy egy ilyen művész lakozik benne.

- Reggel te is az voltál. Anyám, az a csipkehálóing.. - arcán ugyanaz a perverz vigyor húzódott, szeme csillogott.

- Barom! - ordítottam rá vöröslő arccal, és akaratlanul is összekulcsoltam karjaimat melleim előtt.

- Nem lehetne, hogy visszaöltözöl? - húzogatta szemöldökét, közben letette az ecsetét, de ujjain maradt egy kevés piros festék.

- Úristen, milyen perverz seggfejeket engedett be a házunkba az anyám!? - teljesen kiakadtam megjegyzésén. - Azt akartam, hogy gyere ebédelni, de én egy ilyen mocsokkal nem..- kezdtem bele mondandómba, mikor Noah megemelte kezét, majd kisöpört egy hajtincset arcából, minek köszönhetően homlokán egy piros festékcsík húzódott. Nem tudtam magam befejezni, mert kitört belőlem a nevetés, mire a fiú csak zavart tekintettel bámult rám.

- Mi van? Mi olyan vicces? - kérdezte, mire a homlokára mutattam. Valószínűleg leesett neki, mert elővett egy törlőkendőt, és megdörzsölte vele a bőrét. Ez rossz döntésnek bizonyult, mert ezzel csak elkente a festéket, és már egész homloka egy sötét pinkes árnyalatban virított, én pedig még jobban vihogtam. Bamba képét végül megsajnáltam, hiába gyűlt bennem az utálat, és egy másik, benedvesített ronggyal leszedtem róla az egész foltot. Csuklóm a szája fölött himbálózott a súrolás miatt, és meztelen karomon éreztem forró leheletét, ami hirtelensége miatt nagyon csikizett, ezért elrántottam onnan karom, és a váratlan mozdulat miatt telibe találtam az orrát. Noah feljajdult, majd elröhögte magát. Én gyorsan kiszaladtam jégért, egy konyharuhába tekertem, és odaadtam neki, hogy a fájó területre szorítsa. Homlokán még kicsit lehetett látni a festéket, minek következtében úgy nézett ki, mintha a napon égett volna le. Orrához pedig erősen tartotta a jeget, és így eléggé hülyén nézett ki.

*Sziasztok! Köszönöm szépen a 200+ megtekintést, nagyon hálás vagyok érte, de örülnék, ha a részek végén szavaznátok, ha tetszett, vagy írnátok egy kommentet a véleményetekkel. Nem szeretnék hálátlannak tűnni, mert nem vagyok az, de néha az íróknak is kell a bíztatás. :) Előre is köszönöm őket! H xx *