10.rész

558 34 7
                                    

Először lefagytam, teljesen megdöbbentem.
Eközben Aaron elengedte a hajamat és a szabad kezével végig símitott az arcomon, majd tovább a vándorolt a keze és a derekamnál állt meg.  És még közelebb húzott.
Ekkor eszméltem fel és óvatosan én is elkezdtem csókolni. Először csak finoman érintettem az ajkaimat az ő ajkaihoz, de amikor Aaron el akarta mélyíteni a csókot én engedtem neki.
Ott álltunk a falnál szinte, majd felfaltuk egymást. Álmomban sem gondoltam volna, hogy az első csókom ilyen tökéletes lesz és ilyen szenvedéllyel teli. Azt pedig végképp nem gondoltam volna, hogy Aaron lesz az aki először megcsókol. Mint rengeteg velem egykorú tini én is sokszor belegondoltam milyen lesz az első csókom. De ez minden képzeletemet felülmúlta.
Aaron beletúrt a hajamba és elhúzódott. Utána kaptam, mert máris hiányoltam a teste melegét. Aaron elmosolyodott, majd egy gyors csókot nyomott a számra.
-Nem mintha nem akarnám folytatni, mert hidd el nagyon is akarom,de előtte el akarlak vinni egy rendes, igazi randira oke?-tette a kezét az arcomra és megsimította.
Mosolyogva (és teljesen elérzékenyülve) bólintottam.
Akkor eszembe jutott, hogy a többiek ott várnak ránk az iskola előtt.
-Izé...Martháékkal mi lesz úgy tudom várnak-mondtam miközben belenéztem a zeneteremben lévő tükörbe. Úristen!! A hajam mint valami szénakazal, az arcom kipirosodott és az ajkaim felduzzadtak. Egyszóval borzalom.
Az ujjaimmal próbáltam egy kicsit kifésülni a hajam.
- Mivel tudtam, hogy miért jövök azt mondtam hogy nem megyünk.-nyújtozkodott. Én pedig elpirultam a "tudtam, hogy miért jövök" rész hallattán-persze ha neked nem gond. Ha szeretnél menni akkor még utol érhetjük őket-tette hozzá sietve.
-Ó nem nekem nem gond csak azt hittem, hogy Martha hazakísér ma-mondtam az ajkamat lebigyesztve.
Aaron fogta átkarolta a derekam és kitessékelt a termeből.
-Én majd hazakísérlek.
Amikor hazafelé tartottunk csönd volt. Nem kínos csönd, hanem az a kellemes csönd. (Azért persze Aaron végig a kezemet fogta)
Biztos túlságosan lekötöttek ezek a gondolatok, mert már csak arra figyeltem fel, hogy otthon vagyunk és az út egy kicsit túl rövidnek tűnt-gondoltam szomorúan.
Aaron rám nézett,miközben én előszedtem a kulcsaimat a táskámból.
Amikor ránéztem felém nyúlt és szabad tincsemet a fülem mögé simította.
-Héj szöszi. Holnap a találkozunk itt pontban este 7kor?-kédezte mosolyogva, amitől aranyos gödröcskék jelentek meg az arcán.
Én is elmosolyodtam hisz elvégre akkor ezek szerint holnap randim lesz.
-Igen Aaron holnap hétkor.

You've reached the end of published parts.

⏰ Last updated: Apr 17, 2016 ⏰

Add this story to your Library to get notified about new parts!

I Love YouWhere stories live. Discover now