All Hope Is Gone | Supernatural FF (HU)

Első fejezet

Vadász vagyok. Bőrdzsekit hordok. A világ legveszélyesebb lényei ellen küzdök nap mint nap. A mellettem lévő ülésen egy napló hever tele ördögűzésekkel, kocsim csomagtartójában pedig fegyvereket tartok: kések, puskák, só, borax, szentelt víz, bukott angyalvér. Ilyenkor a normális emberek elgondolkodnak: az utóbbi négy miért fegyver? Na igen. Szeretem a régi rockot, mocskos poénokat, alkoholt, kegyetlenséget, elpusztítani a gonoszt. Néha úgy gondolom, a pokol lényei sokkal belevalósabbak, mint az angyalok.

Vancouverben születtem. A szüleim elhagytak, egy idegen család nevelt. Család alatt értem, egy idősebb nő. Minden úgy kezdődött, ahogy kezdődnie kellett: susogások, hangok, dolgok esnek le polcokról, árnyékok mindenütt. Körülbelül tizenegy éves lehettem, egyik nap holtan találtam rá Susanre a nappaliban. A szőnyeg szotyogott a vértől. Nem szóltam senkinek, az ösztöneimre hallgattam: összecsomagoltam és elmenekültem. Messzire. Az árnyékok, susogások mindenhova követtek. Teljesen begolyóztam. Hittem abban, hogy el vagyok átkozva. Hiszem abban, hogy el vagyok átkozva.

Az utca nevelt fel. Nem volt azóta sem otthonom. Pénzkeresetem abból állt, hogy kutyát sétáltattam vagy takarítottam idegeneknél. Állandóan mentem valahova, nem telepedtem le sehova. Viszont ez pár év múlva megváltozott: egy elhagyott erdőmenti, régi, büdös, koszos házban Seattleben "otthont találtam". Ahogy teltek az évek, egyre több lénnyel volt dolgom. Az újság minden nap teli volt különböző megmagyarázhatatlan halálesetekkel. Mindegyik helyszínre elutaztam kocsimmal, megfejtettem az okát, életeket mentettem. Ez egy monoton dolog már az életemben. Na igen, ilyen unalmas és életveszélyes vadásznak lenni. 

***

Néha szívesebben alszom a Jeep Wrangleremben, mint a házamban, amit egyébként nem teljesen legálisan szereztem meg. Egy simulós, rövid szoknyás öltöny, kamu FBI igazolvány, és már el is hiszik hogy te valaki vagy. Sok hülye ember van, az biztos. De azt sem mondhatom nekik, hogy "skacok, a Pokol összes lénye szabadon kószál a világban, bízzatok bennem hogy elbánok velük"! Ezt így ép eszű ember soha a büdös életben nem hinné el senkinek, legfeljebb bezárnak egy diliházba évekig.

A reggeli rutinom annyiból áll, hogy megeszem a tegnapi maradékokat. Holnap pedig a mai maradékokat. Padlizsánkrém pár szelet kenyérrel. Szívós egy étrendem van, bár egy vadász élete semmiféle képpen nem lehet aranyélet. Szerencsére nehezen fogyok, különben már rég feldobtam volna a talpam. Átlapozom az újságot, semmi rettenet. Szokásos untató duma, amit naponta vágnak bele az újságba. Sehol egy megmagyarázatlan haláleset. Ilyenkor van az, hogy bevezetek a városba, beülök egy becsületrombolóba és nézek ki a fejemből. Magamra kaptam egy terepdzsekit, majd bepattantam a kocsimba. Az itteni élet csendes és nyugodt. De ahogy közeledsz a belváros fele, ami körülbelül három-négy mérföldre van innen, megcsap a gyorséttermek szaga, mindenhol fények, nagy épületek, hangosbemondók, kocsik dudálása. Már a gondolattól is stresszes leszek. 

Kiszálltam a kocsimból, körülnéztem, majd mint akinek semmi gondja besétáltam a kocsmába. Az ajtóba lépve letéptem nyakamból a megszállottság elleni medálomat és zsebre vágtam, nem akarok feltűnést kelteni. Leültem egy körív alakú sarokülőre, keresztbe tettem a lábaim, majd az étlapot kezdtem lapozgatni. Bár fölösleges volt, mindig ugyanazt kérem. Könyökjeimmel az asztalra támaszkodtam, takarva dekoltázsomat, mert nyitott kabátom alatt csak egy atlétatrikó volt. Tele volt a kocsma idős, hulla részeg faszikkal. Már korán reggel annyit isznak, hogy egyesek lábra sem bírnak állni. Szerintem ez azért szégyen. Szemeimmel figyeltem az embereket körülöttem, de semmi gyanúst nem vettem észre. Mindenki vihog, csapkod, leissza magát. 

Odalépkedtem a bárpulthoz, kezeim félig zsebre voltak dugva. Felültem egy fa bárpultszékre, magam mellé nézve egy borzos hajú, borostás pasast láttam. Szemei ragadnak le, dőlöngél jobbra-balra, de azért még kortyolja a Jägert.

- Egy Martinit - mondtam, mire felfigyelt a pultos, Corey - mindegy melyikből, lepj meg. 

- Kérésed számomra parancs - hát igen, good ol' Corey... Sosem jön neki össze egy nővel sem.

- Még mindig próbálkozol, mi?- kérdeztem vissza.

- Törekvő vagyok. Nem fogom egyhamar feladni!

- Pedig ideje lenne - fogtam meg a homlokom.

- Gyenge napot tartasz?- kérdezte, miközben kitöltötte egy pohárba a Rosso féle italt, majd beletett pár jégkockát.

- Olyasmi. Kösz - vágtam rá. 

- Munka hogy megy?- kérdezte, miközben én szürcsölgettem a Martinim.

- Egész jó. Mostanában lazábbra vettük a dolgokat, mint általában. Veled mi a helyzet?

- Szokásos. Ma éjszakás voltam, de túlórázok. Elbasztam a pénzem szerencsejátékokon, az autóm meg oda - nevette el magát.

- Mesélj még - röhögtem el magam.

- Hé, igaz amit mondok! - vágta rá frappánsan.

- Nem, tényleg kíváncsi vagyok, mesélj még - bizonyítgattam.

- Nekimentem a Mercedesemmel egy busznak - vett egy szünetet - hajnal volt, a busz forgalommal szembe jött, én meg segg részeg voltam. 

Mindketten nevettünk.

- Szegény Mercány. Nem is téged sajnállak, te vadállat. Valójában te mentél forgalommal szembe, ugye? 

- Hát nem egyértelmű?- mondta, majd újra nevetni kezdtünk.

Felfigyeltem a tévére, ami pár méterre volt tőlünk. Egy kórházi élő adás volt. Állítólag, az utóbbi időben többtized ember halt meg a nagykórházból.

Szülők, szeretők, rokonok rettegve tudakolták meg a mai haláleseteket. Reggel kilenc óra harminchat perc, eddig hatvanöt páciens halt meg éjfél eltelte óta. A halálesetek megmagyarázhatatlanok. A halottak kisebb részét boncolni kezdték, keresve az okát a haláleseteknek, de mind hiába. A levegőben lehet, kórházi ételben, vagy esetleg ragályos? A túlélőket hazaszállították a családtagok, vagy elvitték Montana államba speciális kezelésre. Az elhalálozások száma csak nő és nő. 

- mondta egy fiatal hölgy fehér orvosi öltözékben. A képernyőn, a csatorna logójával párhuzamosan egy piros csík "díszelgett", amin nagy fehér betűkkkel írta hogy TRAGEDY.

- Na mentem, hív a kötelességem - lecsaptam pár dollárt az asztalra, de Corey visszarántott a kezemtől.

- Várj, te ilyesmikkel is foglalkozol? 

Egy pillanatra megszeppentem, és tátogtam egyet idétlenül.

- FBI vagyok, ott kell lennem mindig, mindenki seggében. Ez ilyen - mondtam, majd sietni kezdtem.

- Várj! Tartsd meg a pénzt.

Visszalépkedtem, a bárpultra hajoltam, közel Corey arcához.

- Ide figyelj. Nem fogok veled lefeküdni semmi áron, hiába hízelegsz és kínálsz ingyen piával. Így is csóró vagy, mint a templomegér, szóval megtartod vagy feldugom a seggedbe - mosolyogtam gonoszan.

- Borzalmas vagy - röhögött.

- Szia! - léptem le.