A Rendőr Ès A Bűnöző

2. rèsz

                           ~Lara~

Ha van valaki, jobban mindva valakik, akiket tiszta szívből utálok, azok az FBI-osok. Nincs azoknál a az embereknél nagyobb barmok. Éppen ezért nem repestem az örömtől, amikor behívtak az ügynökségre. Most itt állok a Grand Road 15. szám alatt, és várom, hogy a drága FBI emberét. Nem is kellett sokáig várnom: alig néhány perccel 7 után egy fekete Suzuki gördült be elém. A kocsiból egy velem egykorú fiú szállt ki. Fehér póló, és farmer volt rajta, a feje tetejére napszemüveg volt tolva. A tegnapi fiú. Esett le. Néhány lépésre megállt elöttem, és megszólalt.

- Sokat vártál? - kérdezte.

- Nem éppen. - vontam meg a vállam.

- A nevem Jason. - mutatkozott be. 

- Tudom ki vagy. Nem vagyok hülye. - förmedtem rá. Egyetlen másodpercre mintha elbizonytalanodott volna. A büszkeség melegsége járta át a testemet. Elvigyorodtam.  Hirtelen egy olyan gondolat villant be az agyamba, ami csak rám jellemző.

- Mielött elindulnánk... még egy dolog. - vigyorogtam.

- Micsoda? - kérdezte döbbenten.

- Nem fog tetszeni, de hát ez az ára, annak, hogy segítsek. - vontam meg a vállam. Egy olyan eltévezthetetlen kifejezés ült ki az arcára, amit minden csaj ismer.

- Te azt akarod, hogy... - nem fejezte be a mondatot. Felkacagtam.

- Hogy veled?  Felejtsd el! A napszemüveged kérem. - mutattam a fején lévő tárgyra. Egy pillanatra mintha fellélegzett volna, és csak aztán jött rá, hogy miről beszélek.

- Nem adom. A szemüvegemet nem!! - rázta meg a fejét. De gyerekes!!!

- Pedig ez az ára! - mutattam újra a szemüvegére. Magában motyogott valamit, de végül átadta.

- Hogy ál? - kérdeztem, miközben felpróbáltam.

- Nagyon jól. - préselte ki a fogai között.

- Szuper! Induljunk el Mexikóba! - csaptam össze a kezemet, és csak akkor vettem észre, hogy Jason nem követ, amikor már az ajtó elött álltam.

- Na mivan, te nem jössz? - kérdeztem felvont szemöldökkel.

- Mexikóóóó? - kérdezte teljesen lesokkolva.

- Hát persze, mit gondoltál, hol lesz Washingtonban? - kérdeztem értetlenül. Az arcából itélve, valószínűleg tényleg azt gondolhatta.

- Ő Acapulcón van, Mexikó már már déli részen. - vontam meg a vállam.

- És hogyan jutunk el New Yorkból Acapalcába, vagy tököm tudja hova?? - már majdnem odított.

- Hé, nyugi van, nem kell felkapni a vizet. - próbáltam nyugtatni.

- Nem kell felkapni? Dehogynem, nagyon is fel kell kapni!! - ordított tovább Jason. És ekkor vesztettem el a türelmemet. Oda mentem hozzá, és felpofoztam. Az adrenalin, ami eddig a szemében volt, most eltűnnt.

- Ezt miért kaptam? - dadogta.

- Azért, mert gyerekesen viselkedtél! - ordítottam le a fejét. Az arcán szépen lassan elkezdett pirosodni a kezem helye.

- Induljunk. - fogtam kicsit halkabbra a hangomat. Ő csak bólintott. Némán beültünk a kocsiba, és az autó pálya felé vettük az irányt. Egy ideig nem szólalt meg, valószínűleg a még mindig a pofozásom sokkja alatt állt. Kb 20 perc múlva szólalt meg újra.

- Bekapcsolhatom a rádiót? - kérdezte. Bólintottam. A rádióban Diplo- Revolution száma ment. Elmosolyodtam. A kedvencem. Jasonra is ráragadt a mosolygás, így néhány perc múlva mosolyogva indultunk Mexikó felé....

         **********

Remélem tetszett, hamarosan jön a következő rész! A zenét föntre belinkelem, ha valaki megszeretné hallgatni!