Lázadó angyal

Prológus

Emili vagyok egy angyal, mégpedig lázadó. A lázadóknak fekete szárnya van, ami mint egy jelzés, hogy mi nem tiszteljük a szabályokat.

Hát igen. Veszélyes világ a lázadóké. Minden angyal fehér szárnnyal születik. Akkor hogy lesz a miénk fekete? Úgy, hogy aki nem tiszteli a szabályokat, avagy a megszegésükért él, az meg kapja ezt a bélyeget. Innentől kitaszítottként élünk. A lázadókat kitaszítják. Az angyaloknál nincs börtön, épp ezért van ez. Innentől nem szól hozzád senki, a boltban sem szolgálnak ki, nem mehetsz be szinte sehová. Innentől nincsenek jogaid. Ha egy lázadót megöl valaki, az épp olyan, mintha egy patkányt ölne meg. Lényegtelen. Hát igen, eléggé kegyetlen a világ. És hogy lehet így élni? Csodálatosan. Persze, ha túlságosan bögyében vagy a rendszernek, elfognak és kinyírnak. Már ha nem sikerül menekülnöd.

Engem másfél éve köröznek gyilkosságért és sok egyéb másért, csak ezzel telt be végleg a pohár. Hát, nem vagyok teljesen komplett.

17 éves vagyok. 12 éves voltam, mikor fekete szárnyakat kaptam. És miért? Persze mert lázadtam. A hajam akkor se volt átlagos, pontosabban lila volt mint most is; a kötelező fehér ruha helyett feketét hordtam és kis millió csínyt követtem el.

Amúgy szüleim nincsenek... Kis angyal koromban haltak meg. Már kicsi ként lázadó akartam lenni. Egyszerűen bármit megtehetek. Hiszen ennél nagyobb bajba nem keveredhetek.

Szabadság. Bár bármelyik nap megölhetnek de leszarom, mert legalább szabadon éltem.