Ez bonyolult

4 - Néha nincs választás

Aaron

Némán ültem a kocsiban a húgom mellett, és hallgattam ahogy ötödszörre is vitába száll anyánkkal.

- Nem érdekel, anya! Nem érted, hogy én nem vagyok hajlandó ezt tovább csinálni?

- Morgan! Utoljára mondom, vagy bejössz, és azt csinálod amit mondok, vagy visszaviszlek magammal Yorkshire-be.

Morgan arca grimaszba rándult. Pár hónapja kijelentette, hogy elege van ebből az egészből, és nem fog több embert manipulálni. Anyám és Sebastian persze csak legyintettek. "Össze-vissza beszélsz." - mondták. De ők nem ismerték Morgan-t. Az én húgom a világ legsegítőkészebb és jóindulatúbb élőlénye. Ami persze a sors iróniája, tekintve, hogy ő is épp olyan alantas munkára van ítélve, mint én. Mint a fajtánk.

- Csaj?- szóltam közbe.

Mindketten rám meredtek.

- Azt kérdezem, hogy a nőnek fia van, vagy lánya?

- Lánya, ha jól tudom.- felelte anyám zavartan.

- Akkor megoldom egyedül, semmi szükség Morgan-re.

A húgom hálásan pillantott felém, én pedig biccentettem egyet. Csak legyünk már túl rajta.

- Ahogy akarod...-dünnyögte anyám.

Miután a liftajtó bezárult anyámmal kerültem szembe.

- Tehát...- köszörülte meg a torkát.- Számíthatsz némi bájcsevejre az elején, de te csak a lánnyal foglalkozz. Kösd le a figyelmét, miközben én és Elenour átbeszéljük a dolgokat!

Némán bólintottam. Remek. gondoltam. Ez aztán a szombat esti program. Valami ismeretlen csajt kell szórakoztatnom, nehogy véletlenül fültanúja legyen valami szupertitkos szarságnak.

- Oh és Aaron!- mosolyodott el anyám, mikor a lift elérte az emeletet.- Ha netán rosszalkodna, nyugodtan vesd be magad!

A lakás ajtó előtt álltunk. Kedvetlenül kopogtam egyet. Lépések zaja hallatszott a másik oldalról, majd a zár kattanása, és...

Elkerekedett a szemem. Ez most valami rossz vicc? Az ajtóból Natalie bámult vissza rám, láthatóan épp úgy meglepődött mint én. Anyám oldalba bökött, de én csak zavartan a hajamba túrtam.

- Natalie! Köszöntsd a vendégeket!- hallatszott egy éles női hang, nyilván ő volt Elenour. De akkor...ha Elenour volt Natalie anyja, akkor tudnia kellett a létezésünkről. Ezek szerint Natlalie is tud rólunk? Lehet, hogy direkt küldték rám, hogy figyeljen. Az anyám. Vagy Sebatian..

- Ööö..Csókolom.- nyögte ki a lány, anyámra pillantva.

Nem. Határozottan nem tűnt beépített ügynöknek.

- És szia Aaron...- fordította felém lassan a fejét. A helyzet nyomorúságos volt, kínos és szerencsétlen. Nekem még inkább, mint neki. De muszáj volt nevetnem az arckifejezésén.

- Ismeritek egymást?- kérdezték egyszerre anyáink. Mi pedig motyogtunk valami "aha" félét.

- Mi az anya? Nem nézted volna ki belőlem, hogy vannak barátaim?- kérdezte Natalie szúrósán.

Eléggé úgy festett a helyzet, hogy egy baromi nagy anya-lánya dráma közepébe keveredtünk, amitől még inkább feszélyezve éreztem magam, mint előtte.

Pár kínos percig toporogtunk még az ajtóban, mielőtt Elenour elő vette a jobbik modorát és beinvitált minket a lakásában. Öt perc se telt el, mire Natalie anyja újból megszólalt.