Can't buy me love

Part 6

Jade

Mikor megláttam Perriet egyszerűen lefagytam. 5 éve találkoztam vele utoljára, mielőtt elköltöztem volna Londonból a szüleim halála után. Soha nem hittem, hogy újra fogom látni, és a sokkos arcát nézve ő is így vélekedett mostanáig. A következő pillanatban abba kellet hagynom a merengést ugyanis ő a nyakamba ugrott.

-Istenem Jade annyira de annyira hiányoztál miután elköltöztél! Úr Isten el sem hiszem, hogy újra velem vagy. De mi történt veled? Miért sírtál,látom rajtad. És miért Shawn Mendessel jársz kávézni? Azt hiszem sok mindent kell bepótolnunk kisasszony! Gyertek oda hozzám, a kávétokat meg én állom. De előtte csípjetek meg, hogy nem álmodom.- a lány kirohanását Shawn nevetése törte meg, aki bocsánatot kérve elvonult gondolom felhívni Cameront, így mi ketten egyedül maradtunk. Ez volt a legjobb alkalom arra, hogy magam mögött hagyva ezt a poklot lelépjek, szerencsére nem egyedül, így nem is húztam az időt.

-Perrie ha még mindig a legjobb barátnődnek tartasz segítened kell.- kezdtem bele a mondandómba amit ő érdeklődve és kétkedve hallgatott.-Ne nézz rám ilyen csúnyán mindent elmondok amire kíváncsi vagy, csak lépjünk le innen!-most már könyörgőre kellett fognom, hiszen nem volt sok időnk, emiatt minél előbb döntésre kellett bírnom a barátnőm, aki szerencsére enyhülni látszott.

-Rendben induljunk. De csak akkor, és csakis akkor ha útközben mindent elmondasz.-nézett rám komolyan,de a szemei körül megjelenő nevetőráncok miatt nem tudtam komolyan venni , így csak kuncogva bólintottam egyet, ami után ki is léptünk a kávézóból.

-És most merre?-néztem rá tanácstalanul, mire ő elmosolyodott.

-A-a. Most én kérdezek. A többi miatt ne aggódj, nem egy sikátorba megyünk. Szóval, hogy kerültél ebbe a borzadályba?-mutatott undorodva a tolószékre.Legalább ő is úgy vélekedik róla mint én.

-Egyszerű... Autóbalesetem volt, és a lábam jobban megsínylette, mint kellett volna.-mondtam nemtörődöm stílusban pedig belülről sírtam, és ezt ő is nagyon jól tudta. Nem hiába vagyunk legjobb barátnők.

-De még van esély a gyógyulásodra nem? Mondd, hogy igen! Kivel fogok táncolni ha te nem fogsz tudni?-nézett rám kétségbeesetten,ami fura mód erőt adott ahhoz,hogy kimondhassam azt az egy mondatot amit eddig nem mertem és nem is akartam.

-Igen, ha küzdök és a megfelelő kezelést kapom akkor hamarosan újra járhatok.-és miért mondtam ezt. Egyszerű... Mikor belenéztem Perrie szemeibe láttam bennük a törődést. Ekkor jöttem rá, hogy nem lehetek önző. Elvégre van még pár ember akiknek számítok, és ez bőven elég számomra a küzdelemhez. Merengésemből Perrie ölelése szakított ki, aminek még jobban örültem.

-Annyira örülök. De nézd megérkeztünk. Mielőtt bemegyünk szeretnék szólni, hogy nem egyedül élek itt hanem két másik lánnyal akiket szeretném ha megismernél. Hidd el nagyon jófejek,imádni fogod őket.-ennél a mondatnál megijedtem. Mi lesz ha ők nem fognak kedvelni amiatt, hogy tolószékes vagyok vagy csak szimplán nem leszek szimpatikus. Utáltam ismerkedni, és ezt Perrie, is nagyon jól tudta. De nem szóltam semmit, elvégre bíztam benne, viszont mikor beléptünk a lakásba megijedtem. De nem volt időm, hogy pánikba essek ugyanis drága barátosném elordította magát.

-Jesy, Leigh-Anne gyertek le, és nézzétek meg kit találtam!-és rögtön meg is láttam a két említett lányt, akik óriási vigyorral közelítettek felénk, és az egyik szorosan át is ölelt.

-Szia biztosan te vagy Jade már sokat hallottam rólad. Én Jesy Nelson vagyok.-mosolygott rám. Itt már tudtam, hogy nem lesz semmi gond. A lány épp szólásra nyitotta a száját de egy hurrikán félrelökte, és engem is olyan lendületes ölelt magához, hogy majdnem felborultunk amin én csak nevetni tudtam. Hihetetlen, hogy ezek a lányok pár pillanat alatt, hogy feltudtak vidítani. Ám a lány sem várt sokáig, máris elkezdte hadarni a mondandóját.