Chapter 4-Hazaérkezés.Bonyodalmak.Buli

1.2K 42 2
                                    

Augusztus.27.Szombat
Ma megyünk haza.Idő közbe tök jól összehaverkodtam a többi fiúval is.Egész kedvesek.Reggel Jacob puszijára kelltem.
-Pakolás-simogatott -Már?Reggel 6 óra van -Igen,9-re jön a busz-magyarázta -Oké-sóhajtottam majd felültem
Elkészülődtem és jött is a busz.Felszálltam majd kezdődött az utazás.4 kínkeserves óra.Az úton legfőképp aludtam.Ami egy kicsit elszomorított hogy hamarosan suli és kevesebb időm lesz Jacbra még így is hogy feladtam az álmom.Az a baj hogy a 8.osztály így is úgy is nehéz.A busz Előszőr az én házam előtt állt meg.Leszálltak Jacobbal együtt a buszról majd búcsúzkodtunk.
-Szeretlek Jacob-nyomtam még egy utolsó puszit a szájára -Én is,majd beszélünk-mondta és a fejének támasztotta az enyémet -Tudd hogy nekem csak te leszel-súgta -Nekem is-fontam a karjaimat a nyaka köré majd jó hosszasan megcsókoltam és elléptem tőle majd a bőrönddel besétálltam egy integetés kíséretében
-Szia anyu-kiabáltam -Szia kislányom-lépett ki apum -Szia -rohantam hozzá levágva a bőröndömet a padlóra -Hiányoztál-öleltem meg jó erősen,amennyire csak tudtam szorítottam
Nyár eleje óta nem láttam.
-Biztos hogy feladod az álmodat? -Igen-bólintottam -Rendben te döntésed-mosolygott
Anyu dolgozott úgyhogy vele nem tudtam beszélni inkább felmentem írni a legjobb barátnőmnek,Hannahnak.Milliónyi üzenetet írtam neki de egyikre sem válaszolt gondoltam felhívom.Többször is hívtam de kinyomott.Nem tudtam mi van vele.Elmentem hozzá nyilván apu engedéjével.Mikor becsöngettem ajtót nyitott.
-Na?Végre határértél.Nem gondolod hogy szólnod kellett volna?Egy szót sem beszéltünk mióta volt a találkozó.Tudod mennyire hiányoztál?-kérdezgetett -Bocsánat Hannah-mondtam majd megakartam ölelni -Tudod,a legjobb barátok kitartanak egymás mellett,tudják a másik dolgait és szólnak ha valami történik-csapta rám az ajtót
A sírás kerülgetett.Nem akartam mégegyszer kopogni mert ahogy ismerem nem nyitna ajtót úgy még semmi értelme így inkább hazamentem és levágódtam az ágyra.Nem volt akkor senkim.Jacob hazament,a legjobb barátnőmre nem számíthattam.Egyedül éreztem magamat.Hiányzott mindkettőjük.Azt éreztem el kell engednék Jacobot.Nincs álmom és nincs legjobb barátnőm.Minden azóta van amióta összejöttem vele.Gondoltam még egy próbát megér Hannah.Csak hívogatta mire az utolsó próbálkozásom szerencsével járt.
-Szia Hannah!Bocsánat hogy nem hívtalak csak minden olyan hirtelen jött.Sajnálom-mondtam -Hát lehet is sajnálni.Csak az3rt bocsájtok meg mert hiányoztál nagyon.Én még bocsánat hogy rádcsaptam az ajtót de akkor nagyon dühös voltam rád
Megbeszéltük a dolgokat majd elkezdtem kipakolni a bőröndömből miközbe Jacob zenéjét hallgattam ami a "Sweatshirt". Nagyon furcsa hogy nemrég még élőbe énekeltek Cameronnal most pedig telefonról hallgatom őt.Kipakolás után nem tudtam mit csinálni,anya dolgozott,Hannah vásárol sulira,Jacob pedig valószínűleg pakol vagy a családjával van.Támadt egy ötletem.
-Apu-kiabáltam le a lépcsőn -Elmegyünk sulira vásárolni? -Mehetünk anya még úgyis idő mire megjön-mondta
Felkaptam valami viselhetőbb ruhát,a telefonomat és leindultam.Beültünk a kocsiba majd elindultunk.Mikor odaértünk a bevásárló központhoz apu elment mosdóba addig én leülltem a padra és a telefonomat nyomkodtam.Megvettük a dolgokat majd hazamentünk.Anya cipője már a helyén volt viszont anyát nem találtam.
-Anyu! -Szívem megjöttünk-kiabálta apu is
Benéztem a fürdőbe,apu a konyhába,az én szobámba és végül én mentem a hálójukba ahol megtaláltam anyut egy ismeretlen férfivel hemperegni.Amint megláttam őket lerogytam a földre.Apu Előszőr csak nézett majd ő is odajött mellém megnézni miért történt mindez.Ő is meglátta őket.
-Te meg ki a franc vagy?-rántotta le a takarót róluk
Én nem akartam meztelenül látni őket így inkább csak hallgattam mint hogy nézzem.
-Kicsim ez egy félreértés-mondogatta anyu miközbe apu kirakta a csávót -És mégis ezen mi a félreértés?-ment vissza apu dühösen -Nem érdekel.20 év házasság után megcsaltál.El akarok vállni-mondta ki
Amint meghallottam sírni volt kedvem.Kirohantam majd becsaptam az ajtót.Elmentem egy parkba futottam ami a házunkhoz közel van.Azt akartam hogy Hannah és Jacob mellettem legyen de semelyikőjük nem ér rá.Pont ilyenkor.....Egy kis pityergés után a nevemet hallottam.
-Kayla?-amint meghallottam hátrafordultam és Hannahval találtam magamat szembe -Szia-szipogtam -Uramatyámjóisten(igen,ez a szokásos dumája)-rohant hozzám -Ugye bem Jacob tett valamit mert ha igen.....-szakítottam félbe -Nem,anyuék elvállnak mert anyám valami idegen pasival kavart és lefeküdtek egymással...-mondtam de a végére újra sírni kezdtem -Biztos megoldják-simogatott -Ja,persze-szipogtam -Dehogy oldják meg...de nem is érdekel.Most csak az kell hogy mellettem legyél ha már Jacob nincs itt-mondtam sírva -Itt vagyok.Tudom hogy rossz-mondta miközbe ölelgetett -Felhívjam Jacobot? -Nem kell,ő több hónapja nem látta a szüleit.Hagyom most őt-mondtam -Okés én itt vagyok-szorított magához
Nem érdekelt hogy éppen veszekednek vagy sem.Nem akartam anyám hülyesége miatt szomorú lenni.Erről csakis ő tehet senki más.Ha meg megtette vállalja a következményeit.Ha elvállnak ha nem nem fog nagyon hiányozni sőt ha nem akkor sem fogok nagyon szóbanállni vele.Ez nagyon durva amit csinált.Tudtommal szerette aput de ez akkor nem így volt.2 perc lelkizés után valaki hátulról befogda a szememet.Hátrafordultam és két gyönyörű szempárral találtam magamat szembe.
-Szia-köszöntem és felálltam -Mi a baj?-ijedt meg amint látta a kisírt szemeimet -Semmi-ráztam a fejemet -Anyukája lefeküdt egy másik pasival és most valószínűleg elvállnak-mondta a padról ülve Hannah -Biztos minden rendbejön-törölt le a könnyeimet -Nem fog semmi renbejönni-borultam a vállára majd a hátamat kezdtem simogatni -Na és hogy-hogy itt vagy?-kérdeztem -Én megyek.Azt hiszem hogy nincs rám szükség elvagytok.Ha bármi van hívj-simította meg a vállamat -Rendben-bólintottam -Vigyázz rá Jacob-mondta utolsó szóként Hannah
-Csak látni akartalak.Hiányoztál már most-nézett a szemembe -Nekem is hiányoztál-pusziltam meg az arcát -Nem megyünk el valahova?Mondjuk sétálni vagy ilyenek-kérdezte -Nem akarok most ha nem baj-mondtam -Dehogy baj-mosolygott -Akkor ülljünk le -Inkább menjünk fel hozzánk.Leülünk a szobámba-fogtam meg a kezét
Bementünk a házba.Anyuék még mindig feszekedtek.Nem érdekelt hogy mit csinálnak inkább felmentünk a szobámba.
-Ez komoly a te szobád?-nézett körbe -Igen-mosolyogtam halványan
Levettük a cipőt majd átvettem a fürdőbe a ruhámat és visszamentem hozzá.Befeküdtem mellé májd a vállára hajtottam a fejemet.
-Köszönöm hogy itt vagy-karoltam át a derekát
A válasza csak egy puszi volt.
-A fiúkkal szervezünk egy nyárbúcsúztató buli szerűséget.Eljössz?-kérdezte -Nem tudom,mikor lesz? -Ma este.Ezért is jöttem csak azt hittem hogy jobban felvidítalak de nem sikerült-mondta -Legyen-bólintottam -Akkor lassan készülődj-simogatott -Okés-mondtam és felpattantam
Kicsit jobban éreztem magamat és vidámabb lettem.Anyám elment innen ahogy hallottam elköltözött mivel bőrönd húzását hallottam.Felvettem egy szakadtabb nadrágot egy mickey egeres pólót.Apámnak írtam egy cetlit és elindultunk Jacobbal a buli helyszínére.1 óra alatt ott is voltunk Cameronék házába.
-Lesznek még páran a fiúkon kívűl akiket nem ismersz de csak semmi para.Ugyan olyan hülyék mint mi-mondta nevetve -Okés-puszit nyomtam a szájára és bementünk
-Hey skacok!-köszönt Jacob -Sziasztok-köszöntem szerényen -Szia Jacob,ő ki?Talán nem a barátnőd?A srácok mondták-jött oda egy ismeretlen fiú -De a barátnőm.Kayla ő Wayn,Wayn ő Kayla-mutatott be egymásnak -Szia-mosolygott -Szia-bólintottam -Van egy-két lány is.Barátkozz velük ha akarsz én viszont ha nem haragszol egy kicsit megyek a srácokhoz -Nem baj-mondtam -Ha nem érzed magadat jól vagy valami akkor szólj-lépett közelebb -Rendben.Szeretlek-fogtam a nyakát a karjaim közé -Én is szeretlek-csókolt meg -Jaj gyerekek!-kiabáltak néhányan a háttérbe -Na menj bulizni-simogattam meg az arcát és elengedtem
Leülltem a bárpulthoz és vettem egy pohát narancslevet.
-Szia,Brenda vagyok-szólt mögöttem egy lány -Szia,Kayla-mosolyogtam -Jacob barátnője ugye? -Igen-bólintottam -Aranyosak vagytok együtt-mondta -Köszi
Egéaz jól elbeszélgettünk.14 éves a lány így érti azokat a dolgokat amikről beszélgettünk.11 óra körül elmentünk Brendával táncolni.Jacobot már egy ideje nem láttam de biztos elvegyült a tömegbe.Az volt a baj hogy a buli végéig nem találtam és kezdtem egy kicsit aggódni meg parázni.Okom viszont nem volt rá.Miközbe táncoltunk odajött hozzám.
-Látom összebarátkoztál Brendával-mosolygott -Igen-bólintottam mosolyogva -Jössz táncolni?-kérdezte Jacob
Brendára néztem aki csak bólintott.Jacob a hátam mögé állt a derekamat fogva táncoltunk.Tudjátok az az érzés amikor érzed hogy nézi a fenekedet.Na ez volt most is.És a megérzéseim nem csaltak hátrafordultam és a tekintete alul volt.Nevetve visszafordultam.Mikor egy lassabb szám következett ami nem tudom miért volt hisz ez egy vidám buli,de oké,Jacob maga felé pörgetett és a derekamat megfogta újra én a nyakára helyeztem.Közelebb húzott magához és elkezdtünk csókolózni.A buli további része eszméleltlen jó volt.Nem hittem hogy egy buli 13 évesen is ilyen jó.Ezen kívűl Waynnel és Brendával is sikerült elég jól összebarátkoznom.Mivel Jacob azon a nap Cameronéknál aludt így én is.A sok szobábók egy 3-as szobába kerültünk Waynnel.A fiúhoz bújva a franciaágyon vagyis 2 ágyat összetolva franciaágy úgy aludtunk el.

Brenda Hunt
14 éves
Kayla új barátnője

Wayn Jonhson15 évesMagconos srácok haverja

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.

Wayn Jonhson
15 éves
Magconos srácok haverja

Wayn Jonhson15 évesMagconos srácok haverja

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
I Love This Jacob~Jacob Sartorius fanfiction[HUN]Where stories live. Discover now