≡A Gyűrűk Ura - Legolas FF≡

5. Rész

 Az utóbbi mondat elhangzása után teljesen össze voltam zavarodva. Most ő tényleg arra érvelt, ami az én fejemben jár? Amit sosem mondtam ki, szóval abszolút semmi módja nincs arra, hogy meghallotta volna? 

 A füvet kezdtem tépkedni. Mégjobban. Aragorn, egy ferde mosollyal az arcán, ült mellettem pár hosszú másodpercig, figyelve minden reakciómat és gesztusomat, majd felállt és gondtalanul elsétált. Nem figyeltem hova ment, (talán) túlságosan meg voltam alázva, és nem tudtam felszögezni a tekintetem a talajról. 

 Vetettem egy utolsó pillantást az ábrámra, mielőtt hagytam volna hogy eggyé válljon a természettel. Nem egy hosszas töprengés után, hirtelen szabadon engedtem kezeimből, amit Természetanya szelei máris boldogan fújkáltak jobbra-balra.

***

 Egy-két óra elteltével sem tettem túl magam a dolgon. Egy kastély mögüli fapadon ültem behajtott lábakkal. Percekig meg sem mozdultam, a kézfejeimet ropogtattam, és gondolkodtam a történteken. Nem akarok butaságot mondani, de lehet hogy Aragorn gondolatolvasó? Nem hiába tartotta velem a lelkizést, nem hiába ő a király, nem hiába ismerik egymást anyámékkal! Bár az lehetetlen... Vagy mégsem? 

- Andromeda? Mit csinálsz?- talált rám anyám. Pedig azt hittem jól "elbújtam".

- Élvezem a kinti levegőt, mint szokásom - feleltem. - Kérdezhetek valamit?

- Bármit, édesem - válaszolt lágy és ringató hangjával anyám, ahogy leült a padra mellém. Elkezdte babrálni ragyogó krémszínű hajam. Hirtelen nem tudtam hogyan kezdjek bele mondatomba, a fejemben jobb ötletnek tűnt ez az egész.

- Lehetséges az, hogy itt nem csak a tündék természetfelettiek?- nyögtem ki végül.

- Természetesen! De mire gondolsz, pontosítva?- erre a kérdésére nem éppen számítottam.

- Hát... Nem akarom hogy ostobának nézz, de arra gondoltam... Vannak köztünk alakváltók, boszorkányok, mitöbb gondolatolvasók?- nevettem el a mondat végét idegesen. Ez a kérdés eléggé hülyén hangzott nekem is, és biztosan édesanyámnak is.

 Aurora nem válaszolt. Párszor felemelte szemöldökjeit, és jobbra-balra nézelődött.

- Mi ez a kételkedés? Kire célzol?- szerintem pont tudja, hogy miről (vagyis kiről) beszélek.

 Kicsit közelebb hajoltam Aurorához. Értette a célzást, így ő is felém hajolt. Egy kicsit megremegett a hangom.

- Aragorn - mondtam, mire anyám szemei kikerekedtek. Tekintetét a földre szegezte.

- Honnan tudod?- kérdezte. Két rövid mondatban elmeséltem neki a történteket. - Erre nem tudom mit mondjak.

- Én sem tudom mit mondjak - vágtam rá. - Miért nem mondtad el? 

- Úgy véltem, akkor másképp fogsz tekinteni rá. Mégis a lányom vagy, de régen úgy tudakolta velem, hogy ez egy hatalmas titok. 

 Harapdálni kezdtem az alsó ajkaimat. 

- Mindegy. Felejtsük el - tereltem a témát.

***

 Esteledni kezdett. Nem volt jobb tennivalóm, ezért a kastély minden apró zúgát bejártam. 

 A díszterembe belépve megláttam Aragornt. A herceggel álltak egy nőről készült, monokróm festmény mellett. Aragorn mintha tudta volna, hogy én jövök be a terembe, és ahogy betettem a lábam nem vette le rólam tekintetét. Elmenni mégsem akartam, de nem éreztem magam kényelmesen tudva azt, hogy gyilkos szemekkel néz rám. Mire elmentem mellette (mellettük), megszólalt:

- Szép estét - arckifejezezésén nem változtatott. Az ajkait is alig mozgatta. Ráncolni kezdtem a homlokom, de mégis válaszoltam.

- Szép estét - ahogy meghallotta Legolas a hangom, már nem háttal volt nekem hanem velem szemben. Felemelte szemöldökét, egy halvány mosoly jelent meg az arcán, majd visszafordult a festmény felé. Valami olyasmira vártam, hogy köszönjön, de nem lényeges.

 Ezután a kellemetlen, szokatlan és fura pár perc után, felbicegtem a hálószobámba. Lefeküdtem az ágyamra, majd seperc alatt mély álomba szenderültem.

✹✹✹

Sziasztok! Sajnálom, hogy rég nem volt új rész, de most visszatértem! A történet újra a régi kerékvágásba indul, 2-3 naponta jövök új részekkel. Remélem nem tűntek el az olvasóim :)

✹✹✹