Egy Perc

1.

„- Hagyj már békén! - visszafordultam és a szemébe néztem. A szemeim már fájtak a sírástól, de még mindig ömlöttek a könnyeim. Végig folytak szeplős arcomon, vékony nyakamon le az utca köveire. Apa még mindig a karomat fogta és tágra nyílt szemekkel nézett vissza rám. Mintha fel se ismert volna. Elengedte a kezem és hátrált egy lépést.

Ezután soha többet nem szólt hozzám. Már nem is emlékszem a hangjára. Emlékszem rá, ahogy mesél, vagy könyvet olvas nekem, de a hangját nem hallom. Az arcát viszont tisztán látom magam előtt. Nem a mosolygós, kedves arcát. A komolyat. Azt, amit utoljára öt éve láttam. Pontosan öt éve. A tizenhatodik születésnapomat azt hittem egy piszkos padláson kell majd töltenem. Ez valahogy mégsem így történt...."

Egy kéz rázta fel álmából.

- Luna! Kelj fel! - kinyitotta a szemét és felült az ágyán. A hirtelen mozdulattól szédülni kezdett és csak pár pillanat elteltével ismerte fel a mellette guggoló fiút.

- Mi bajod van Weni? - a vékony fiú kék szemei szinte világítottak a sötétben. Göndör fürtjei kócosan takarták szeplős homlokát.

Luna megtörölte a szemeit és próbált koncentrálni, hogy minnél jobban megszokhassa szeme a fény hiányát.

- Ne kérdezz, csak gyere! - megfogta a kezét és elhúzta a padlás egyik sarkába majd meggyújtott egy gyertyát. Meddaline és Bella már ott ültek és amint kigyulladt a láng beszélni kezdtek.

- Mikor kezdődik a mise? - Bella barna szeme izgatottan csillogott. Luna értetlenül kapta a fejét a lány irányába.

- Ugyanakkor mint eddig mindig. Délben - Meddaline hangja lágyan töltötte be a szobát és áradt szét a hideg levegőben.

- Ezért keltettetek fel? Hogy a templomról beszélgessünk? - végig nézett rajtuk. Arra várt, hogy valaki felvilágítsa, mégis miért vannak fent hajnali 2 kor.

Bella megfogta a kezét és a szemébe nézett. Egy huncut mosoly jelent meg az arcán és halkan beszélt:

- Nem. Azért keltettünk fel, mert jön a vonat! - Luna ezzel az információval már többet tudott kezdeni, de még mindig nem volt neki világos, hogy miért ENNYIRE izgatott Bella. Az a Bella aki általában csak olvas és nem nagyon látta senki még csak nevetni sem nemhogy kettőkor szinte pattogni egy padlás jéghideg parkettáján.

- Van ennél jobb is! A vasárnapi mise alatt ér ide - Wenibe mintha villám csapott volna. Alig tudott egyhelyben ülni annyira fel volt pörögve. Ekkor Luna mindent megértett és teljesen átélte a barátnője őrült izgatottságát. Aggio egy egészen apró városka a legtöbb térképen még csak meg se nevezik. Nem jár benne busz, autót is alig látni az utcákon. Az egyetlen út ami kivisz innen egy vonat. Aggio egyetlen vasútállomására félévente fut csak be egy vonat ami egészen Velencéig eljutatthatja a picinyke város lakosait. A négy árvának pedig tökéletes kiutat jelentett.

- És? Mi a terv? - Luna képtelen volt lemosnini a mosolyt az arcáról. Három éve erre a vonatra vártak. Ez a vonat jelentette a szabadságukat. Rajta kellett lenniük.

- Elmegyünk a misére, Bella úgy tesz, mintha rosszul lenne, köhög vagy tüsszög bármi jó, ami hanggal jár és megzavarhatja a misét. Miss Caroline ki fog minket küldeni mondván, hogy szégyent hozunk rá, mi pedig elrohanunk a vonatállomásra. Felszállunk a vonatra, elbújunk és valahol jó messzire leszállunk. Ennyi. - Weni szájából tényleg ilyen egyszerűnek tűnt, de abban nem voltak biztosak, hogy ilyen könnyű lesz a való életbe is.

- De van egy kis gond - Bella óvatosan Meddalinera nézett és folytatta- Med nem akar jönni.

- Mi van? Miért? - Luna fel se tudta fogni mégis mi baja lehet Mednek amiért nem akarja ott hagyni azt a poklot.

Med ne szórakozz velem! Nem akarhatsz itt maradni! Ezt te se gondolhatod komolyan!

- Mert tuti nem ússzuk meg! Lehetetlen!- fakadt ki a lány és végig nézett „rabtársain" - Nagyon jól tudjátok, hogy ez egyszerűen nevetséges! És ha elkapnak minket nekünk annyi!

- Akkor mi se megyünk - Luna hátra dőlt és várta barátnője döntését.

- Luna! Három éve várunk erre a vonatra és te csak úgy hagynád elmenni?! - Weni majd felrobbant dühében, de a lány ugyan olyan nyugodtan ült a földön és tovább várt.

- Igen. Egy család vagyunk. Nem hagyhatunk itt senkit. Ha Med a poklot választja, akkor mi is! Vita lezárva! Jó éjszakát! - felállt és az ágya felé indult amikor Med megszólalt.

- Jó benne vagyok. Hagyjuk itt ezt a helyet!

Némán visszasétált az ágyához és lefeküdt aludni.

�