A felejthetetlen (M.C. FF.) ^Befejezett^

~14~

Reggel arra keltem hogy valaki böködi az orrom. De ki más lett volna mint Gigi.

- Na csak hogy felkeltél. Már azt hittem hogy meghaltál. – nevetett fel.

- Tudod szeretek aludni. – motyogtam. – éhes vagyok.

- Én is. – fogta meg a hasát és lefelé görbítette az ajkait.

- Akkor együnk. - amíg a másik éhes lány elment a fürdőbe én is felkaptam magamra egy fehér pólót felé pedig egy rövid, fekete kantáros nacit. Megfésültem a hajam és kontyba kötöttem. Amikor kijött a fürdőből elindultunk lefelé a lépcsőn. A konyha ajtóban rég nem látott apámat pillantottam meg.

- Szia hercegnőm! – nyitottat ölelésre a karjait.

- Mi történt?- torpantam meg amikor láttam hogy az egész család az asztalnál ül meggyötört fejjel.

- Valamiről beszélnünk kell. – váltott komolyra apa.

- Öhmm asszem én megyek. – motyogta megilletődve Gigi.

- Oké kikísérlek. – felszaladt a cuccaiért.

- Szia! – ölelt meg.

- Szia! – öleltem át.

Vissza tértem a konyhába és helyet foglaltam a helyemen.

- Na szóval. Ugye észre vettétek hogy mostanában nagyon ritkán vagyok itthon. Ennek két oka van. Az első az hogy sokat dolgozok, a másik pedig az hogy szeretőm van- az utolsó két szónál azt hittem hogy nem hallok jól.

- Hogy mid van??? – kérdeztem döbbenten.

- Szeretőm. – sütötte le a szemeit. És bumm ennyi anyából kitört a zokogás, Harry apával üvöltözött én pedig ültem megsemmisülve. Egyszer csak Clara hangját hallottam meg az emeletről. Felmentem hozzá. Ott ült az ágyán az aranyos kis farmer szoknyájába, haja két coffba volt fogva.

- Mi ez a kiabájás? – emelte rám zöld íriszeit.

- Tudod picúr az emberek rosszak. Vannak kivételek akik jók és a rosszak bemocskolják ártatlanságukat. Anya és apa már nem szeretik egymást mert apa már mást szeret. És az a nő rossz mert tudta hogy apának családja van, de mégis behálózta. Apa elfog költözni, így ritkábban fogod látni. Nem mintha most sűrűn látnád. – magyaráztam neki de nem hiszem hogy felfogta hiszen egész végig a mesét bámulta.

- Miiht mohtá nhheehii? – lépett be anya a szobába.

- Igazából nem figyelt – vontam meg a vállam.

- Köszhönööm - borult a nyakamba.

- Nincs mit. Csak ne sírj – szorítottam meg erősen. Kimentem a szobámból és apámmal találtam szembe magam.

- Csomagolj – parancsolt rám.

- Hogy mi? – néztem rá furcsán.

- Anyáddal úgy állapodtam meg hogy nálam fogsz lakni! – darálta mint valami ügyvéd vagy mi.

- Ez igaz? – pillantottam az előbb említett személyre.

- Nézd én sajnálom. – suttogta.

- Na jó nekem ebből elegem van. Nem fogok veled meg a nőddel lakni aki szét bombázta a családot. Tizennyolc vagyok nem kötelezhettek semmire. – üvöltöttem.

- Ezt nem te döntöd el. – szorította meg a karom a hímnemű rokonom. Kirántottam a szorításból magamat és befutottam a szobámba.

- Nancy Styles!!! Adunk egy órát hogy összecsomagolj amíg elmegyünk az ügyvédhez. Ajánlom hogy készen legyél. – morogta be az ajtón. Amikor hallottam hogy becsukódik a bejárati ajtó hatalmas zokogásba törtem ki.

- Húgi ne sírj. – jött be a szobámba Hazz.

- Én nem akarok oda költözni. – szipogtam.

- Nyugi nem fogsz. De most megyek mert amíg bent vannak nekem kell vigyáznom Clara-ra. Ne félj majd kitalálunk valamit. – nyomott puszit az arcomra és elment.

Nem értem az életet. Ha most minden nekem kedvezett volna akkor lenne egy szerető barátom, és egy boldog családom. De nem nekem ez valamiért nem adatik meg. Hogy miért azt nem tudom.

Most itt ülök bőgve a kezemmel egy késsel. Túl mélyre süllyedtem.Eldobtam a kést és a bőröndöm után nyúltam. Már profi voltam csomagolásban de tudtam hogy ez más lesz. Több holmit csomagoltam mint amennyit szoktam és jóval több pénzt. Írtam egy búcsú levelet és kiléptem az ajtón. 

Sziasztok! És elérkeztünk az utolsó részhez. Este hozom az epilógust. Ha tetszett a rész csillagozz és kommentelj.

Xx, Nóri