Apja lánya [H.S.]

11.rész - Büszke apa

Sally farmer ingjében, és mintás nadrágjában, keresztbe font karokkal ült a vezető ülésen, hogy véletlen se tudjak a helyemre ülni. Durcás fejet vágott, amit természetesen lehetetlen volt komolyan venni.

- Sally, kicsim, ne durcizz! - guggoltam le elé, és végig simítottam pufók arcán, míg Aurora a többiektől búcsúzott - Ülj a helyedre, hogy el tudjuk vinni Aurora-t a reptérre - mondtam neki folytott mosollyal.

- Nem! - kiáltotta - Nem akarom, hogy elmenjen! Miért hagyod elmenni, Apuc? - kérdezte, s szemei újra megteltek könnyekkel.

- Jaj, kincsem! - kaptam karjaimba, s ültettem féloldalasan a derekamra - Én se akarom, hogy elmenjen, de muszáj neki. De, képzeld még most pár napig itt lesz Lux is, majd Louise nénikéd játszik veletek egy nagy csomót! Észre se veszed, hogy Aurora nincs itt! - ahogy kiejtettem a keresztanyja nevét a számon, szemei egyből felragyogtak, már nyoma sem volt semmiféle szomorúságnak. Bár tudtam, hogy ez csak pár percig fog tartani, hiszen, ahogy beülünk az autóba és a reptér felé vesszük az irányt, újra fog kezdődni, a már napok óta folyó hiszti, amiért hagyom elmenni a lányt.

- Indulhatunk? - kérdeztem a kocsi mellett álldogáló Aurora-t, miután bekötöttem Sally-t a kisülésbe. Némán bólintott, majd egy a többiekhez intézett intés után be is ült az anyósülésre.
Sally egész úton énekelgette a rádióban szóló dalok refrénjét, én pedig büszke apaként vigyorogtam, hogy a hangját tőlem örökölte. Csak akkor kezdett el újra duzzogni - később sírni -, mikor leparkoltam a reptér előtt, és Aurora bőröndjeit a kezembe kapva sétáltunk be a megfelelő - nekünk elkülönített - terminálba.

- Harry, még mindig nem értem, hogy miért nem mehetek rendes járattal - sóhajtott Aurora, miközben, a sírástól elálmosodott Sally- t simogatta.

- Már rengetegszer megbeszéltük - válaszoltam sóhajtva - A rajongók megismernek, nem akarom, hogy bármi bajod legyen. Amint leszállsz a gépről, egy személyi testőr fog várni téged, név szerint Drew, aki mindenhova veled megy - szólásra nyitotta a száját, de a szavába vágva folytattam - Nem, Aurora, nem érdekelnek a kifogások, melletted lesz és kész!

- Argh - morogta, és egészen addig nem szólt hozzám, amíg meg nem jelent a pilóta, aki Londonig vezette a gépet - Hiányozni fogsz - ölelte magához Sally-t, aki szerencsére - vagy nem szerencsére - aludt. Apró puszit nyomott a homlokára, majd átadta nekem a kicsit, ezzel elfoszlatta a reményt, hogy esetleg én is kapjak egy ölelést. Csalódottan néztem, ahogy egyre távolabb kerül tőlem formás alakja, egészen addig, amíg el nem ért az üveg ajtóig. A bőrönd kallantyúja hangosan csattant a földön, a lány pedig futva szüntette meg a köztünk lévő távolságot. A kicsi megakadályozta abban, hogy teljesen átöleljen, de a nyakamnál fogva szorított magához - Hiányozni fogsz, Harry! - nyomott egy elhúzott puszit az arcomra. Félkézzel, a derekánál öleltem magamhoz, mélyen magamba szívva illatát. Egy utolsó puszi után, amit a homlokára adtam, kibontakozott az ölelésből, s sietve elhagyta a helyiséget.

- Na, gyere aprótalp, menjünk vissza a szállodába - suttogtam a mély álomban lévő lányomnak.

✖✖✖

*Megérkeztem, oh, igen, rengetegen voltak, el sem hiszem mit akarnak tőlem! Este beszélünk, majd hívlak.*

Rövid, lényegre törő üzenet, én pedig egy másodperc alatt megnyugodtam, hogy minden rendben van vele.

- Hé, bejöhetek? - kérdezte egy magas, nőies hang, az ajtó túl oldaláról. Pár percig gondolkoztam, míg rá nem jöttem, hogy Perrie az. Mindenki azt hiszi, hogy mi ketten csak felszínes barátságot ápolunk, azt is csak kötelességből, hiszen a bandatársam menyasszonya, de az igazat megvallva, igenis jó barátok vagyunk. Még az X - Factor idején lettünk jóban, még azelőtt, hogy Zayn-nel összejött volna. Őket is én mutattam be egymásnak.