Rózsaszín szerencse

Untitled Part 9

9. rész

„Szia Briana," hallottam Marcel hangát, de nem néztem rá, mert borzasztóan fáradt voltam, „hoztam neked valamit enni. Asmetist mondta, hogy hamarosan felkelsz. A szüleid, Lilian, Margaret és Alex jól vannak, elmentek a parkba, mert megállapították, hogy meg vagy fázva." letette a tálcát az asztalra. Megéreztem a szendvicsek illatát.

„Nem tudtam, hogy vajon a teje vagy a teát szereted-e jobban, azért hoztam mindkettőt. Tudod, szeretnélek jobban megismerni... Mert hosszú idő után újra megtaláltalak. Senki se lesz számomra fontosabb, mint te vagy. Olyan szeretnék lenni, amilyen te vagy." megérintette a kezem, „Szeretlek."

Kiszáradt a szám, mégis erőt vettem magamon és kimondtam, „Én is szeretlek téged." majd mosolyogtam. „Ne haragudj, de az hiszem, a víz jobb lenne."

Felnevetett. „Egy pillanat." elengedte a kezem és lefutott a lépcsőkön.

Lassan kinyitottam szemeim. Pislogtam, hogy kicsit élesebben lássak. Magam mellé tekintettem. Tényleg ott volt az asztalon a tej, tea és a szendvicsek is. Valamint csoki is volt. Hallottam, ahogy a madarak csicseregtek. Sütött a Nap és meleg tavaszi időt jósolt. Az egész testem fájt. Hirtelen leforgott előttem minden, ami az előtt történt, hogy elájultam. Mennyit aludtam? Mi történt Dessuthtal? Mindenki rendben van? Hogy néz ki minden odakinn a hatalmas zuhatagtól? Lassan próbáltam felülni.

„Egy pillanat, segítek." ajánlotta fel magát Marcel és letette a vizet az asztalra. A hátam alá helyezett egy párnát és derekamig takart a pokróccal.

A nagy pohár vízért nyújtóztam. Majdnem az egészet megittam. Az egész tálcát a lábaimra tettem majd elkezdtem enni. Minde benne volt, amit szeretek:sonkás szalámi, többféle zöldség és reszelt sajt. Nagy étvággyal ettem meg az egészet. Marcel csak figyelt engem. Két szendvics megevése után voltam hajlandó megszólalni.

„Hogy vannak a többiek?" kérdeztem evés közben.

„Csodásan. Semmire se emlékeznek. Szintén azt gondolták, hogy megfáztak és ezért voltak olyan kómásak." Mosolygott. Nagyon jól nézett ki. Sünire vágott haja meg volt fésülve, szűk fehér pólót fekete térdig érő farmert és fehér tornacsukát viselt, melyekben szürke cipőfűk voltak. Elmélyedtem szemeiben.

„És Alex?" jutott eszembe.

„Rendben van. Élvezi az együtt töltött időt az új barátnőjének szülei körében." mondta, mintha természetes dolog lenne.

„Asmetist és Neorabel?" kerültem a kérdést, melytől nagyon féltem.

„Jelenleg azt rakják rendbe, mit Dessuth tett."

„Nagy károk lettek?"

„Törött faágakon, elferdült pléheken és kitört üvegeken kívül szinte semmi más."

„Ennek örülök." egy pillanatra elhalgattunk és már a negyedik szendvicset ettem. „És... Dessuth?"

„A Boszorkányok Bíróságára küldték." elgondolkodott rajta.

„Valami ilyen is létezik?" kikerekedtek szemeim.

„Ezek szerint igen." eltereltem figyelmét róla. Rám nézett. Eltettem a tálcát, amin még három szendvics maradt. Megittam a tejet. Még mindig engem figyelt, mintha valamin komolyan gondolkodott volna.

„És te? Hogyan tűröd?" kérdeztem.

„Jól. Elviselhető. Örülök, hogy ébren vagy. Nélküled nem volt az igazi. Te hogy vagy?"

„Fáradtan, fájdalmasan, de boldogan, amikor látlak." viszonoztam neki a mosolyt.

„Akkor aludj még egy kicsit."