The Bite

4. A beépített ember

Apámnak még aznap este elmondtam, hogy mi is vagyok. Azt hittem, örjöngeni fog, hogy hogyan lehettem ilyen felelőtlen és hagytam megharaptatni magam. Ehelyett szorosan átölelt, ami fura volt tőle, mivel öt éves korom óta nem csinált ilyet.
- Mason, fiam! Hát ez csodás!
- Most mondd ha félreértem, de kicsit sem vagy pipa amiatt, hogy a kiválasztott fiad maga is egy farkas? Csak nekem fura ez? - kérdeztem széttárt kézzel, mure Apa csak üveges szemekkel meredt rám. Te jó ég! Nem normális ez az ember.
- Gondolj bele. Bejuthatsz a legbelsőbb köreikbe, és onnan pusztíthatod őket. Nagyapám mindig azt mondta, ha el akarsz pusztítani egy rendszert, azt tedd a rendszer aszívéből. Te egy komplett falkát pusztíthatsz el, és nem értenék, hogy hogyan halnak meg sorra a farkasok - a végét olyan hangsúllyal mondta, mint egy ötéves, akinek bejelentik, hogy kap egy kiskuytát.
- Apa, ugye tudod, hogy ezek vérfarkasok nem pedig fogyatékosok. El sem tudod hinni mennyi eszük lehet... - kezdtem bele, mire Apa közbevágott.
- Belőled kiindulva...
- Rohadj meg, Apa - erre dühösen nézett rám, de nem igazán érdekelt. - A segítségemet akarod, nem? De azzal, hogy kritizálsz, nem sokat érsz el. Sőt, ha kedvem szottyan hozzá lehet, hogy szétkaplak álmodban! Tudod, képes vagyok rá. MERT EGY ROHADT VÉRFARKAS VAGYOK! - az utolsó mondatot már ordítottam. Annyira felhúztam magam, hogy éreztem, ahogy a karmok utat törnek az ujjaim hegyén. Apa ijedt ábrázatából, azt vettem ki, hogy a szemem is színt váltott. Kiment a szobából, amit nagyon bölcs döntésnek tartottam, mert egy másodpercre rá már fekete farkasként álltam a szoba közepén. Az ablak felé vettem az irányt és kiugrottam rajta. Egyidőben értem földet a cserepekkel együtt és futásnak eredtem. A sziklaszirtekig meg sem álltam. Leültem a szélére, és elkezdtem a semmibe nézni, választ várva kérdéseimre. Észre sem vettem, hogy visszaváltoztam, csak akkor, amikor üvölteni próbáltam, de a farkashangom helyett csak a szokásos emberhang tört fel a torkomból. Úgy hangozhatott, mint akit éppen gyilkolnak.
Visszaindultam az erdőbe, amikor láttam két farkast elsuhanni a fák között. Elkezdtem követni őket, egészen egy faluhoz hasonlító telekhez. Valószínűleg egy falka van itt. A kapunak nem igazán nevezhető tákolmány előtt két nagydarab férfi állt. Telepatikusan üzenten nekik:
Békével jöttem. Szállást szeretnék. Megoldható?
Kerülj beljebb, testvér!
Elkocogtam mellettük, a kapun belül átváltoztam. Éreztem, hogy az összes női telintet engem pásztáz. Öregem, ez egy mennyország! Amikor megfordultam egy aprócsak ember állt velem szemben.
- Üdvözöllek, idegen. Tanami vagyok, az alfa. Hogy szólíthatunk?
- Mason vagyok. Szállást szeretnék kérni.
- Mária kerítünk neked egyet - mosolygott rám. Egy közeli kunyhóhoz vezetett, egy Ebben fogsz élni címszóval, majd otthagyott. Beléptem a kunyhóba, egészen kénylemes volt. Amint a fejem a matrachoz ért, el is nyomott az álom.

Reggel nagy zajra ébredtem. Az ablakon kinézve rengeteg kicsi gyereket láttam futkozni. Hihetetlen, hogy ilyen fiatalon már vérfarkasok.
Kiléptem a napsütésbe, utamat a falu középpontja felé vettem. Odaérve elkezdtem beszélgetni pár másik farkassal. Aztán meghallottam egy lány hangot, ami nagy valószínűséggel hozzám beszélt. Megfordultam és egy nagyon szép, fekete hajú, mélykék szemű lány nézett vissza rám. Csak fél fejjel volt alacsonyabb nálam. Azt mondta, hogy ha bármi kell akkor szóljak neki. Persze direkt félreértettem.
- Hmm... Bármiben? - néztem rá, mire ő nagy szemekkel meredt rám.
- Fúj,nem. Azzal kapcsolatos kérdéseidre adok válszt, ami a farkaslétről szól. És csak ma.
- Miért, csak ma ingyenes? Holnaptól már fizetni kell érte? - tettettem a hülyét. A csaj tisztára ideges lett. Hihetetlen jól szórakoztam.
- Nem te barom. Csak ma vagyok itt. De látok boldogulsz egyedül is. Szia! - köszönt el, és eltűnt a szemem elől. Hát, ez a csaj nem semmi!