Ügyetlen mozdulattal tártam ki az ajtót ám abban a pillanatban a lábaim a földbe gyökereztek az idő alatt míg a szívem a torkomba ugrott fél szempillantás elteltével a sokkhatás miatt ami ellepte a szervezetemet,galádul lefagyasztotta minden emberi funkciómat. Esküdni mernék rá,hogy levegőt sem mertem venni mialatt bizonyosodott bennem a tény: Ő volt az. Szemtől szembe állt velem az a személy,akit már olyan sokszor kukkoltam az ablak kényelmetlen párkányán görnyedve,de mégsem. Ilyen tisztán az arcát még sosem volt esélyem látni,csupán a siető óriási alakját ahogyan iramosan haladt előre míg végleg el nem tűnt volna a látókörömből röhejesen rövid idő alatt. Álmomban sem mertem volna erről álmodni,hogy pont ezen a helyen,az iskolában fogok vele találkozni,legfőképpen úgy,hogy ő lesz a tanárom,még ha ideiglenes ideig is. Ezúttal nem volt rajta a tipikus kalapja amit már megszoktam,szinte csalódottá tett a kisebb változás. Barna haja göndörkésen a széles válláig kunkorodott,fehér alapon fekete csíkos inget viselt,szűk fekete nadrággal ami teljesen a lábaira feszült. Annyira szürreálisan képtelenségnek tűnt amikor lassú mozdulattal megfordult ezáltal pont rám kapta a tekintetét ami meglepődöttséget sugárzott magából amitől automatikusan éreztem a meleg vért két oldalról az orcámba gyűlni és kezdtem minden felé pillantgatni amerre ő nem volt a pillanatnyi teljes zavarodásom közepette.
-Khm,Hölgyek,legyenek szívesek a következő alkalommal nem elkésni,mert arról sajnos tájékoztatnom kell az intézmény igazgatóját aminek a következményeivel gondolom tisztában vannak. Foglaljanak helyet,ezúttal eltekintek a késéstől.-Első alkalom. Végre meghallhattam a mély enyhén rekedt hangját amitől az egész testem megborzongott minden egyes lassan kiejtett szava hallatán ami a leggyönyörűbb múzsa volt füleimnek. Egyedien sötét zöld szempárjával jelentőség teljesen nézett végig s társaságunkon,még is valamiért úgy tűnt mintha nem lenne köztünk szellemileg aminek az ismeretlen oka azonnal felkeltette az egészen eddig nyugodtan szunnyadt érdeklődésemet. Aránylag hosszúkás volt az arca,cserepes ajkai közepesen húsosak viszont annál inkább élénkebb sötét rózsaszín árnyalattal lett ékesítve valószínűleg azáltal ahogyan kínosan harapdálta azokat,szinte már-már fájdalmasan. Lehajtott fejjel bólintottunk mind a hárman az iménti kérésére mialatt kerülgetve a csoport társainkat foglaltunk egymás mellett helyet a fa székekre ami előtt csupán a fekete színű kotta tartó állvány pihent. Nem tudtam pontosan eldönteni,hogy csupán a végtelen képzelet erőm játszott velem,vagy valójában lyukat égetett szemeivel a hátam közepébe egészen addig míg felé nem néztem ezáltal kínosan kapta el rólam a megilletődött tekintetét az előtte tornyosuló papír kupacra és tett úgy mintha azokat kezdte volna olvasni. El sem hiszem,hogy valójában ez megtörténik...Oldalasan a barátnőimre néztem akik legnagyobb szerencsémre nem vettek rajtam észre semmi különöset még ha szívem szerint elterültem volna a kemény padlón és azt mondanám,ez az egész egy hülyeség,ez a rejtélyes fiú képtelen,hogy a tanárom legyen,vagy úgy egyáltalán. Ő továbbra is egy élő illusztráció akinek a látványát értékeltem napi két percig ameddig volt rá esélyem. Hihetetlen,de valójában létezett,nem csak egy szellem volt aki angyalszerűen suhant a föld felett pár méterrel. A levegő vétel figyelmeztetően megakadt a torkomban amikor mindezt majdnem elkotyogtam a mellettem ülő lányoknak akik szórakozottan mutogattak nekem valamit amire istenigazából nem figyeltem azért mert nem érdekelt jelen pillanatban. Lydia és Jennett mindhiába a legjobb barátnőim,nem éreztem annak túlnyomó fontosságát,hogy elmondjam nekik a különös,ismeretlen fiúról szóló egyszerű történetemet amit csupán annyit takar,hogy a házunk előtt szokott elmenni minden nap ugyan abban a percben amit mindig éberen figyelek,mert számomra ez földönkívüli látvány. És tessék! Itt van előttem pár méterrel és még csak felé sem merek nézni.
-Tényleg ott van a szeren,nem volt túlzás amit mondtak róla,sőt...-Súgta huncut hangnemmel a fülembe Lydia. Elszörnyedve néztem el a barátnőmről egyenesen le az érdektelen ölemre az állandó szégyenlősségemben. Még mindig hihetetlen ezt a férfiút itt találnom,azok után,hogy előtte napi szinten kukkoltam. Pontos magyarázatot nem tudok adni miért teszem,azon kívül,hogy ami sugárzik belőle az valami megmagyarázhatatlan. Mintha a drogjává váltatott volna talán akarata ellenére.
-Ő a tanárunk,viselkedj már!-Rivallt rá Jennett felhúzott orral mire szórakozottan vállat rántott majd minden ön becsülését félredobva kezdte csodálni a magas kissé megfeszült karcsú alakot ami a fehér tábla előtt állt kellemetlenül jobbra majd balra lépkedve pár centiméteren belül.
-Kérem mindenki figyeljen ide!-Csapta össze nagy hanggal a hatalmasnak tűnő tenyereit ezzel magára hívva a fiúk figyelmét is ami fele annyira sem volt méltányos mint a nő neműeké. Mondanom sem kell,a lányok többsége szájtátva méregette ahogyan kínosan vakargatta a jelentősen kirajzolódó állkapocs csontját kényelmetlenül végig nézve a látványa által elámult osztályon.
-Nos,a nevem Harry Styles. Jobb szeretném ha megmaradnánk egymásközt és Harrynek szólítanátok,annyira öreg még nem vagyok.-Mosolyodott el fél pillanatra ezáltal a minimálisan elpirult arca két oldalt mélyen belyukadt amitől szinte hallottam ahogyan körülöttem a lányok szétfolytak míg bennem ennél sokkal intenzívebb érzések keveregtek. A mondata után jött el számomra a pillanat,hogy dőljek előre az alkarjaimra támaszkodva,hogy valahogyan megtudjam magam támasztani,mert ha nem tettem volna biztosan elhagyott volna a tartásom. Képtelen vagyok össze számolni hány alkalommal törtem ezen a fejem... Erre most,teljesen váratlanul esélyt kaptam,hogy tudomást szerezzek a hőn áhított nevéről. Hogyan tudott ilyen hirtelen felbukkanni?
-Remélem mindenki sikeresen megtudta jegyezni a nevem,de ha még sem akkor egyszerűen jelentkezzetek. Most pedig azt szeretném,hogy mutatkozzatok be egyesével,és mondjátok el a hangszert amivel tudtok zenélni!-Fonta maga előtt össze a karjait a mellkasa előtt,testét hátulról a fa asztalnak döntötte. A szívem furcsán dobbant amikor fél pillanatra a szemeimbe nézett majd mért végig ültő helyzetemben kis mosollyal az arcán amitől rögtön zavarba jöttem és kezdtem matatni a táskámban úgy téve mintha keresnék valamit.
-Leghátsó sor,bal szélső oldalról kérlek kezd el a bemutatkozást!-Szólt oda Lydiahoz aki az asztal takarása alatt erősen bokán rúgott miközben azt súgta 'látod,bejövök neki!' Az immáron nyíllalóan fájó területre kapva a kezeimet szitkozódtam az orrom alatt. Egyáltalán nem örültem a...tanárom sorrendjéhez. Miért nem lehetett az első padokban lévőkkel kezdett,így talán megúsztam volna a kínos bemutatkozást előtte és az egész osztály előtt.
-Lydia Dick a nevem és gitározni tudok tanár úr!-Szinte megéreztem azt a fajta szórakozottságot ami uralta Harry erőltetetten komoly arcmimikáját a név hallatán. Somolyogva élveztem a férfi számára kellemetlen pillanatot ahogyan az ökölbe szorított kezét a szájához emelte és próbálta megemberelni magát.
-Harry,mint kértem! Köszönöm,halljuk a következőt!-Az előző szórakozottságom rögtön alább hagyott amikor rám került a felszólalás. Most rajtam volt a sor,hogy kínosan rágva a számat tápászkodjak fel akaratom ellenére. Mielőtt esélye lett volna kijönnie egy hangnak belőlem automatikusan hajtottam le a fülig piruló fejemet direkt kerülve a szemkontaktust vele és mindenkivel.
-Rosette Marble,pár vonós hangszer és zongora.- Motyogtam halkan az egyáltalán nem szép rágott körmeimet pásztázva valamilyen elfoglaltságot találva ami segít túl vinni ezt a pár pillanatot.
-Megismételnéd kérlek,nem hallottam tisztán.- Talán másnak nem tűnt volna fel,de nekem igen. Tisztán hallotta mit mondtam. És ezt most nem képzeltem. Össze szedtem minden bátorságomat és mondtam ki az előbbinél erőlteljesebben újra a nevemet a tompa zöld íriszeibe bámulva amikben megmagyarázhatatlan kifejezés uralkodott. Mintha valójában érdekelte volna az amit mondok,jobban mint az előttem lévő lányok bemutatkozása.
-Hmm,Rosette Marble...
KAMU SEDANG MEMBACA
Spark |Harry Styles fanfiction|
Fiksi PenggemarA fiú aki minden egyes nap ugyan az a ház előtt ment el ugyan abban az időpontban. A lány aki minden egyes alkalommal őt nézte a függönye takarása mögül. -A történet csupán az agyam szüleménye,minden szerzői jog fenntartva.-