Spark |Harry Styles fanfiction|

•Spark H.S•

Végtelenségnek érzem magam. Én maga vagyok a síktalan talaj mely a végtelenségig húzódik,az üres sötétségen át. Nincs elejem ahol kezdődne,se meghatározó végem ahol befejeződhetne. Hogy még is micsoda? Nos,magam sem tudom,nincs megfogalmazandó válaszom ami elég kifejező lenne. Álmatlan gondolatok melyek a lelki szemeim elé lökődnek,várva,hogy létezhessen tovább. Mélyről jövő,szinte ismeretlen származású akarat erő borította az agyam minden kisebb zúgját,szüntelenül taszigálva a mindenség felé amire igazán szükségem volt. Elveszni a mindenségben,a végtelenségben eltűnni,megbújni az árnyéktalan világban apró kis foltként. Fehér szín borított mindent,a megújulás vett körbe minden létező körülményt ami csak létezett. A tüdőmbe tartottam a levegőt egészen addig míg éreztem azt teljesen megtelítődni. Ekkor láthatatlanul,laposan kifújtam oxigént majd karjaimat kecsesen tártam szét mialatt a bal sarkamat felhúztam a jobb térdemhez és csak forogtam körbe-körbe miközben a lábujjamon egyensúlyoztam. Lendület ami levegősen pörgetett élveztem,át adtam magam a pillanatnak. Az egész lényemet a halkan szóló zongora lágy muzsikája uralta amely belengte a mindenséget ami éltetett abban a percben. Szívem hangosan dübörgött egyenes mellkasomba beleépülve,szemeim előtt sötétség uralkodott néhány oda képzeld fényesen csillogó csillaggal megfényesítve a sajátos égboltomat,saját magam ürességét. 

-Nem jó... A hátad egyenesebb legyen,húzd ki magad! Ne légy ilyen feszes,olyan vagy mint egy megfeszült gólya aki üríteni készül! Újra! És egy,két...-Halk,szinte néma elfojtott sóhajok melyek mellettem álltak,támogattak. A lábujjaim már ezerrel zsibogtak,félőn,hogy kitörhet a súlyom alatt bármelyik pillanatban,a vádlim majd' kiszakadt a helyéről még sem mutattam ki mennyire fáj,alázatosan teljesítettem a feladatomat. Erősen össze szorított állkapoccsal próbáltam elterelni a gondolataimat nyakamról folyó izzadtság kellemetlen érzéséről.

-Tarts egy kis szünetet,mára végeztünk.-A felszabadító mondat hallatán fokozatosan engedtem le magam mellé a kezeimet majd ereszkedtem a talpaimra amik éppen hogy' megtudtak tartani. Mélyeket lélegezve fordultam meg a tengelyem körül így megpillantottam a nyúzott kinézetem. Vállig érő hajam egyik fele csaposan lógott a nyakamra,megmaradt hajszálaim össze-vissza kontyba pihent a fejem tetején,arcom két oldala teljesen pirosan mutatkozott meg előttem. Lassan,kissé sántikálva lépdeltem közelebb az egész falat beterítő tükör felé egészen eddig míg meg nem tudtam kapaszkodni a nyújtó rúdba és néztem mélyen a saját szemeimben. Kék-zöld-szürke és talán barna árnyalatú íriszek melyekre nem lehet mondani egyetlen szín teljes változatát sem. Nem tartozott sehová,nem létezett legalább egy behatározható pont ahonnan kiindulhattam volna. És vajon miért nem? Miért nem lehet besorolni valamihez,miért kell ennyire szokatlannak lenniük,pontosan úgy mint a lelkemnek is? Nem láttam bennük semmi mást a haragon és a ürességen kívül. Mérgesen töröltem le az orrom hegyéről a sós izzadság cseppet és húztam magamhoz a csalogatóan hideg vizes műanyag palackot amiből nagy kortyokat nyeltem. A világos rózsaszín balett cipőimre vezetve a tekintetem fájdalmasan elhúztam a számat. Lassú,odafigyelő mozdulattal távolítottam el magamról a feszes még is kellemes tapintású anyagot ezáltal megláttam a vörös színben pompázó,fel püffedt lábujjaimat amik láttán inkább elnéztem és húztam rájuk a zoknijaimat amik kis időn belül kissé véres lettek egy-két helyen. Nagyjából eltávolítva magamról a verejtéket húztam át a fejemen a nálam nagyobb pulóvert ami a combom aljáig eltakart. Nehézkesen feltápászkodva a kemény földről indultam meg a tanárom felé aki szigorúan vizslatott a több okulárés szemüvege mögül. Az idős hölgy haja göndören keretezte a felfújt arcát amin a maszkara rétegekben ékeskedett. 

-Több odafigyelést,ha kérhetem! Kislány,tudom,hogy nehéz,de ha akarod akkor megfogod csinálni,és ha nálam tanulsz akkor meg kell csinálnod. Ez az ajánlatom.-Fortyogott miközben át dobott a széles asztalán egy papír tömeget ami után szerencsére volt esélyem lehajolni és felvenni a poros földről ahol nagy hanggal kötött ki. Összeráncolt szemöldökkel futtattam át a tekintetem a hivatalos papírokon de valahogy még sem tudtam megérteni egyetlen szót sem,még ha az anyanyelvemen volt írva.