first times

4

Á.

A reggelünk, hogy is mondjam... Érdekesen telt. De kezdjük azzal, hogy mi történt mikor felkeltem.

A dolog így nézett ki. Dávid kezei és a feje lelógott az ágyról, mellkasával Roni lábain feküdve. Ő viszonylag normális pozícióban feküdt, azt az ici-pici dolgot leszámítva, hogy a fejem szó szerint a mellei közt volt, karommal pedig szorosan öleltem. Az a lényeg, hogy hármuk közül ő kelt fel legelőször, és miután tudatosult benne, hogy hogyan is fekszem rajta, lelökött magáról. Ennek fényében ugye felkeltem, és sikerült tökön rúgnom Dávidot. Fogalmam sincsen, hogy hogyan. Szóval így kezdődött a csodás reggelünk.

- Kéne egy tiszta póló. - szólal meg a lány, mikor már az ágy szélén ült.

- Nekem is. - csatlakozom hozzá.

- Mi lesz velem... - sóhajtott Dávid. - Kizsákmányoltok. - nyitotta ki a szekrénye ajtaját. Elővett két fekete pólót, majd hozzánk vágta. - Tessék, egészségetekre.

Levettem a sajátomat, és átcseréltem a feketére, mire két furcsa tekintet meredt rám.

- Mi van, nem láttatok még embert öltözni?

- Öhm, de... - válaszol Roni.

- Akkor meg? - kezdem élvezni, hogy zavarba tudom hozni.

- Tudod, mit? Nem érdekes. - itt Dávidra néz, majd vissza rám. Attól tartok, tud valamit, amit én nem, és ez zavaró. - Most ha megbocsátasz... - hanyatt fordult nekünk, majd ő is levetette a pólóját. Pár másodpercre alkalmam volt megpillantani fekete csipkés melltartóját, ami meg kell hagyni, elég szexinek bizonyult. De ez sem tarthatott sokáig, mert Dávid pólója máris rajta volt. - Tudom, hogy bámulsz. - neveti el magát, miközben megfordult.

- Lebuktál. - nevet most már Dávid is, amivel sikerült végleg zavarba hozniuk.

- Jól van na. Csak hagyjatok ezzel. - nézek rájuk csúnyán.

- Akkor ezt szívtad, ugyanis még hosszú-hosszú ideig evvel fogjuk megkeseríteni az életedet. - nevet Dave ördögien, amihez Roni is csatlakozik, és immár ketten hozzák rám a frászt.

- Istenem, - fordulok az ég felé, - könyörgöm segíts rajtam. Kikkel kerültem én össze? - hatásszünet. - Na, akkor ma mi jót csinálunk? - váltok témát.

- Hmm... Nekem lenne ötletem. - vág eléggé perverz fejet a lány.

- Haza megyek. - hátrál Dávid. - Basszus, én itt lakom. - és egyedül hagyott minket. Kösz haver, én is szeretlek.

Roni közeledni kezdett felém, aminek következtében én hátráltam, amíg az ágy szélének nem ütköztem. Elém lépett, majd finoman lelökött az ágyra. Lassan mászott fölém, én pedig nagyot nyeltem. Lehúzta rólam a pólót, majd végig simított a felső testemen.

- Srácok... - nyitott be Dávid eltakarva a tekintetét. – Asszem látogatónk van.

Mindketten gyors felpattantunk, én visszavettem a pólót, Roni pedig a füle mögé tűrt egy tincset.

Kisétáltunk a szobából, a lány a fürdőszobába, mi pedig a bejárathoz mentünk. Kinyitottuk az ajtót, és azon nyomban szemben találtuk magunkat egy dühös Naomival. Kezdem belátni, hogy igaza volt Dávidnak, és tényleg egy picsa. Nem értem mit ettem rajta.

- Ádi baba, úgy döntöttem adok még egy esélyt... - egy pillanatra elakadt, és majd kidülledő szemekkel nézett a hátam mögé.

- Hali, lemaradtam valamiről? – lépett mellénk Roni.

- Ez meg mit keres itt?! Eljöttem ennek a suttyónak a házához, hogy tudjak veled beszélni, és itt van ez a ribanc is! – és ebben a pillanatban egy ököl csattant Naomi arcán.

- Hupsz, nem tudtam, hogy ez így működik. – nevet a pillanatnyi sokk alatt lévő látogatóra. Miután feleszmélt, sértődötten horkantott egyet, majd megfordult és elsietett. De még egy utolsót visszaszólt, mielőtt elhagyhatta volna a feljárót.

- A ribanc bánni fogja a pillanatot, amikor megütött, és te is Ádám, amikor őt választottad helyettem! – mi hárman csak felmutattuk a középső ujjunkat, tudat alatt egyszerre, mire horkantott egyet, és elsietett az ijesztően magas sarkú csizmájában.

- Azta. Elvesztette a GPS-ét hogy itt kötött ki? – néz utána Roni.

- Nekem azt mondta, hogy elment Ádiékhoz, és Edit mondta el neki, hogy nálunk aludt. – mondta Dave.

- Hurrá, jó tudni, hogy bármikor rám törhet az az őrült.

- Na mindegy, köszi Dávid a pólót, és hogy itt alhattam. Megyek, mert már várnak rám, sziasztok. – lépett ki az ajtón.

- Szia! – köszöntünk el kórusban.

A konyha felé vettük az irányt. Én leültem az asztalhoz, Dávid meg a hűtőben nézelődött kajáért.

- Kérdezhetek valamit? – szólal meg barátom, miután becsukta a hűtőajtót.

- Persze.

- Mit műveltetek ti az ágyamon, azalatt az öt perc alatt, míg nem voltam bent? Egyáltalán akarom én azt tudni? – ül le velem szemben.

- Nem történt semmi, csak ledöntött, és felém mászott.

- Ooké. Figyelj, nem ismerem őt annyira, de nem akarom, hogy bántódása essen se neki, és se neked, jó?

- Jó.

Fura, de jó érzéssel töltött el, hogy így próbál megóvni engem, és a szívemet is. Ha keresnék, se találnék jobb barátot nála.

- Gyere haver! – hajolok át az asztal felett, és ölelem meg. – Nem érdemellek meg téged, túl jó barát vagy...

***

Helló helló helló! Tudom, hosszú kihagyással, de itt vagyok. Nem lett olyan hosszú, vagy különösebben jó fejezet, de nem akarok egyenlőre elsietni semmit sem. Remélem nem lett olyan gáz ez a fejezet. Jó olvasást! :)