first times

10

Á.

Mióta bevallottam, hogy valójában két pályára játszom, megpróbáltam minél messzibbről elkerülni Dávidot és a furcsa pillantásait. Igazából féltem attól, mit is gondolhat most rólam, hisz ebben a városban nem nézik jó szemmel az ilyeneket, mint én. A téli szünet a vége felé járt, és Szabinak lassan mennie kellett legnagyobb bánatunkra. Ugyanis eléggé megkedveltük őt az itt töltött ideje alatt.

- Hát, akkor asszem ideje menned. – álltam meg az állomáson. Csendben ültünk egymás mellett. A fiú nehezen lélegzett, és látszott rajta, hogy legszívesebben maradna. De tudtuk, hogy nem lehet. Lassan kiszálltunk az autóból. Szabi utoljára még egyszer szorosan megölelte Ronit, aki úgy kapaszkodott belé, mintha ő lenne az egyetlen biztos pont az életében, míg én kivettem a sporttáskáját a csomagtartóból.

- Nem akarom, hogy elmenj... - suttogta a lány.

- Hidd el, ha tehetném, örökké itt lennék, veled.

- Remélem, hamarosan látlak.

- Én is. – lassan elengedték egymást, majd hosszan megcsókolták egymást. A meghitt pillanatukat a hangosbemondó zavarta meg, ugyanis a vonat hamarosan indulni fog.

- Szeretlek, és bármi történjék is a későbbiekben, tudd, ez, amit irántad érzek, nem fog változni, sosem. – vallott szerelmet a srác.

- Én is szeretlek, a holdig meg vissza. – csókolja meg újból Szabit.

- Mennem kell, sajnálom. – nehezen, de elengedi a lány, és megindult a peron felé.

- Hé! – kiáltok utána. – Jó utat!

Ronival végignéztük, ahogy felszáll a vonatra, majd hogy elhagyja az állomást. Beültünk az autóba, és elhajtottunk.

A téli szünet lassan véget ért a diákok legnagyobb bánatára, ami azt jelentette, hogy kevesebb lehetőségem lesz Dávid elkerülésére. Így hétfő reggel kétes érzésekkel léptem be az iskola kapuján.

- Ááááádám! Szia! – szalad oda hozzám az előbb említett személy. – Minden rendben? Mostanában kissé fura vagy. – elég izgatottnak tűnik, amit nem tudok hova tenni.

- Persze, minden oké. – fordítok hátat neki, és a termünk felé kezdek sétálni.

- Nekem nem úgy tűnik. Figyelj, van valami, amit szeretnék elmondani újév óta... - kezd bele mondókájába.

- Sajnálom, de nem vagyok rá kíváncsi, és nem is akarok többet beszélni róla, oké? Tudom, mit gondolnának az emberek rólam, ha tudomást szereznének róla, úgyhogy ameddig csak lehet, jegeljük a témát, kérlek.

- Ó, hát... Ha neked így jó, akkor nincs mit megbeszélnünk. – a hangja kicsit levertnek tűnik. – Ha most megbocsátasz, német órára kell mennem. – azzal elviharzott.

A nap további részében is kerültük egymás, azaz én mindenkit. Szünetekben a folyosókon ültem, fülhallgatóval a fülemben, és teljes mértékben próbáltam kizárni a külvilágot. Épp a fizika jegyzetemet tanulmányoztam, amikor Roni csusszant le mellém a földre.

- Mizu szépfiú? Miért vagy ilyen levert? A fél folyosó csak rólad beszél. Csak nem valami csaj ügy? – hangja vidáman csilingel, ami engem is mosolygásra késztet.

- Nem-nem, csak... Ez bonyolult. – sóhajtok. – Ami azt illeti... Igazából ez nem itteni téma. Gyere át délután, és mindent elmagyarázok, oké?

- Rendben. Akkor délután. – áll fel. – Nekem nincs több órám, úgyhogy akkor, szia.

Lassan felállok én is, majd a csengő előtt nem sokkal sétálok be a terembe.

Utolsó óra után gyorsan szedtem a lábaimat, hogy minél előbb hazaérhessek. Feltrappoltam a szobámban és megpróbáltam rövid időn belül rendet tenni. Amikor úgy gondoltam, egész tűrhetőn néz ki a szoba, kapcsoltam egy kis zenét, és nekiálltam a házi feladatok megírásának. Nem sokkal később csengettek, én pedig siettem ajtót nyitni.

A lány egy csomag karamellás popcorn társaságában állt az ajtó előtt. Felmentünk a szobámba, ahol nehezen, de belekezdtem a mesélésbe.

- Szóóval, ha jól értem, biszexuális vagy, vagy legalábbis azt hiszed az vagy, és vonzónak tartod Dávidot. – foglalja össze Roni az ágyamon fetrengve.

- Igen.

- Igazából már régen tudtam. – vigyorog rám, miközben újabb marék kukoricát töm a szájába.

- Hogy mi? – döbbenek meg.

- Régóta sejtettem. Meg basszus tök egyértelmű volt. – kezd el nevetni.

Felállok a forgószékből, és járkálni kezdek.

- Tudom, hogy most félsz, és ez természetes, de ne hagyd, hogy ez a félelem kihasson a vele való barátságodra. Mit oszt mit szoroz, ha most vonzónak találod? Semmit! Én is vonzónak tartalak titeket, és semmi gond nincs ebből. Úgyhogy most kapd össze magad, fuss egy jó nagy kört, majd hívd fel és kérj tőle bocsánatot, amiért ekkora pöcs voltál. Hidd el, megfogja érteni, talán jobban, mint hinnéd.

- Ha te mondod... - azzal lassan kigomboltam az ingemet és ledobtam a szét támlájára. Majd nyújtóztam egyet, és közben figyeltem a lány arcát. Miután eleget „kínoztam" felvettem a futó pólómat és egy vastag pulóvert. Farmeremet lecseréltem egy melegítő alsóra, majd felvettem egy futócipőt is.

- Most mit csinálsz? – kérdezi meg Roni.

- Megfogadom a tanácsod. És mivel van barátod, gondoltam, nem okoz gondot, ha előtted öltözöm át. Meg tesztelni akartam, hogy milyen reakciót tudok kiváltani belőled.

- Olyan hülye vagy. – vág hozzá egy párnát.

- És vonzó is, hogy idézzelek.

- Bekaphatod.

- Te is, ha szeretnéd. – kacsintok rá.

- Oké, most már befejezheted. Menjél futni, és nem zaklatlak tovább.

Kikísértem őt, majd elköszöntünk egymástól, és aztán csak futottam. A hűvös levegő csípte kicsit az arcom, de nem igazán bántam. Jól esett kiszellőztetni a fejemet, és rájöttem, hogy igaza volt Roninak, és nem szabad veszni hagynom ezt a barátságot, csak azért mert megrémültem.

Mikor hazaértem, vettem egy forró zuhanyt, majd fogtam a telefonomat, és tárcsáztam.

- Igen? – szólt bele Dávid.

- Szia, én vagyok. Szerettem volna bocsánatot kérni azért, amiért olyan szemét voltam veled. Csak... Tudod, eléggé megrémiszt engem ez az új helyzet. És rájöttem, hogy nem engedem meg, hogy a félelmem a barátságunk közénk álljon.

- Megbocsátok, és ne félj, én sem engedem.

A/N

üdv mindenki! az elmúlt két hónapban nem igazán aktívkodtam itt, ami miatt röstellem magam, de nem igazán volt kedvem se írni se wattpadozni igazán. a folytatással kapcsolatban nem ígérek semmit, de próbálok igyekezni.

love you all -bye