9.

727 23 0
                                    

Még mindig a hintaágyon ültünk, annyi különbséggel, hogy menet közben Greg ölébe kerültem. A lapotopján elindítottunk még valamikor egy lejátszási listát, úgyhogy volt zenénk is, nem unatkoztunk. Éppen, amikor Greg keze becsusszant a pólóm alá a hangszóróból megszólalt Cheat Codes Sex című száma. Greg összeráncolt szemöldökkel elhúzódott, és vetett rám egy pillantást. Elég fura fejem lehetett, kb, mint egy mókusnak, mert visszatartottam a röhögést. Greg vetett rám egy félmosolyt, és én ennél a pontnál nem bírtam tovább. Olyan szinten elkezdtem röhögni, hogy majdnem kiesetem Greg öléből. Ez most nem tartott olyan sokáig, mint az előző, de azért ezzel is elszenvedtem. Amikor befejeztem, lemásztam Greg öléből és hanyatt dőltem a fűben. Annyira megnyugtató volt minden. A madarak csipogása, a szellő lágy suhogása. Pár nap és szeptember van, azonban úgy tűnt, a természet erről megfeledkezett. Nem is tudom, meddig fekudtem ott lent a fűben, amikor Greg megszólított. Felkönyököltem, hogy jobban láthassam. Már ő is a fűben ült törökülésben, és a fűszálakat tépkedte.
- Igen? - kérdeztem, mire Greg csak idegesen a hajába túrt.
- Az éjszaka... Lois, nem tudom, hogy mit gondoljak. Én voltam az első neked, mikor te a testvéremmel jársz. Ez így nem helyes, ugye tudod? Nem tehetjük ezt Aaronnal. Én kedvellek, de hagyjuk inkább, jó? - tette fel a nem igazán kérdésnek számt kérdést. Tudom nagyon jól, hogy nem helyes, amit csinálunk, de nekem mégis szükségem van rá. Észrevehette, hogy nem szólok, ezért egy nagy sóhaj után folytatta - Lois, te elmész San Diegoba az öcsémmel egyetemre, én New Yorkban leszek. Nem akarlak megbántani, de... Nem lehet - mondta, azzal felállt a földről, és besétált a házba engem egyedül hagyva a gondolataimmal. Végiggondoltam a történteket, és arra jutottam, hogy csessze meg Greg! Berohantam a házba. A konyhában találtam meg, éppen narancslevet ivott a dobozból. Szörnyű szokás, Aaron a tejet issza a dobozból. Nem mondott, vagy csinált semmit, csak nézett rám a nagy barna szemeivel.
- Nem teheted ezt! Most pont olyan vagy, mint az öcséd volt! Félsz! - ordítottam a képébe. Lerakta a dobozt és közelebb jött.
- Azt mondod, félek? Nem ismersz te engem eléggé - mondta miközben engem méregetett.
- Igen? Azt mondod nem félsz? Pedig nagyon úgy tűnik. Csak cselekszel, a következményekkel nem számolsz. Igazam van?
- Nem akarod te azt, hogy bizonyítsam.
- De bizonyítsd! Gyerünk! - ordítottam.
- Hogy bizonyítsam? - kérdezte már ő is ordibálva.
- Csókolj meg te barom! - kiáltottam, és abban a pillanatban rávetette magát az ajkaimra. Mindeketten fortyogtunk a dühtől, ezért eléggé vad csókra sikeredett. Beleharaptam a szájába, ő válaszul a nyelvembe, és így tovább. Mérges voltam rá, és hihetetlenül akartam őt: ez a lehető legrosszabb duó. Kezeit a derekam köré fonta, éd megemelt. A lábaimat a csípője köré fontam, és a hajába kapaszkodtam. Felrakott a pultra, és a nyakamat kezdte el szívni. Tudtam jól, hogy meg fog látszódni, de nem szakítottam félbe. Akartam Greg Sullivant... És a jelek szerint ő is akart engem.

Szeret, nem szeretOnde histórias criam vida. Descubra agora