Hide and Seek

1. fejezet / Lacey

Eleinte elég kis visszahúzódónak tűnt, amit csodáltam is, hiszen nem ilyennek szoktam meg a gazdag lányokat. A mosolya kedvesnek tűnt, a stílusa sem rivott ki különösebben, teljesen normális lány volt, akinek egyszerűen több pénz adatott meg, mint a többieknek.

A kávét kortyolgatva egyre jobban belemerültünk a beszélgetésbe, egymás megismerésébe, míg nem már együtt szidtuk az életet, elmondtunk mindent múltunkról, céljainkról és a végére úgy éreztem, rátaláltam a lelki társamra, akire eddig vártam.

Sosem jöttem ki jól az emberekkel, mert nem értettek meg, nem akartak foglalkozni velem, én pedig sorban csalódtam bennük és nem pazaroltam több időt rájuk. Az eredmény az lett, hogy nem voltak barátaim, magányosan tengődtem, nem jártam bulikba vagy csajos ott alvós bulikba. Az igaz, hogy időm sem lett volna rá, de örültem volna, ha akad valaki, aki mindennek ellenére mellettem van és megbeszélhetjük a problémáinkat egymással.

Charlottal pont ezt éreztem, kiöntöttem neki a szívem, pedig alig ismertem, akkor és ott láttam először, de hirtelen többet tudott rólam, mint mindenki más. Kicsit bele is pirultam a dologba, hiszen nem tudhattam mit gondol rólam a hallottak után, de a kedves mosoly ott maradt az arcán, így reménykedhettem benne, hogy nem ijesztettem el annyira magamtól.

- Mellesleg holnap megyek állásinterjúra egy kávézóba – meséltem, - azzal a pénzzel tervezem fenntartani magam, úgyhogy nagyon remélem, hogy felvesznek, vagy marad a sztripper karrier.

Felnevetett a felvetésen, mire nekem is mosolyoghatnékom támadt a csodálatos jövőképen merengve, hiszen nem igazán rendelkeztem se sugárzó szexualitással, se idomokkal, de még ruganyos mozgással sem, hogy bármit is produkálhassak egy olyan helyen, ahol izgatóan kell letáncolni magadról a ruhákat.

- A Rizotte's –ba? – érdeklődött gyanakvóan, mire bólintottam. – Az rossz jel, onnan két hetente menekülnek a felszolgálók, mert a főnök egy gigantikus bunkó – mesélte szomorúan, - viszont ott van a legfinomabb kávé a városban.

- Remek, már csak ez hiányzott – sóhajtottam fel. – Még a végén tényleg bankot kell rabolnom – morogtam.

- Leszek a bűntársad – közölte cinkosan, - apám ki is akadna, de legalább lenne saját pénzem és elmehetnék végre innen örökre – álmodozott.

Nevetve gondoltam bele, hogy milyen jó is lenne, ha pár millió csak úgy az ölembe hullana. Egészen biztosan sokkot kapnék, majd lemennék a kisboltba és annyi édességet vennék, hogy belehalok a cukor mérgezésbe.

- Akkor holnap este vagy inni megyünk, vagy álarcot húzunk – bólintottam tetetett komolysággal, aminek a végén mindketten nagy nevetésben törtünk ki.

A nap további részében segített belakni a házat, közölte, hogy a rendet csak miattam csinálta, amúgy szereti a művészinek titulált káoszt, aztán rendeltünk pizzát és filmeket néztünk a nappaliban miközben azon gondolkodtunk, hogy miért nincs pasink. Tipikus lányos estét tartottunk, amiben még sosem lehetett részem, viszont most teljesen kiélveztem.

Este, mikor nyugovóra tértem, már úgy éreztem, hogy Charlotte lett az egyik legjobb dolog, ami történt velem, de nem ittam előre a medvebőrére, inkább kijózanítottam magam a hirtelen lelkesedésből, hiszen előfordulhatott, hogy nem kapom meg a munkát. Az pedig azzal járt, hogy nem tudom fizetni a lakást, neki pedig ki kellett volna raknia, ami ugye egy véget jelentett volna számunkra.

Elhatároztam hát, hogy addig élvezem a helyzetet, ameddig csak lehet és reménykedek a legjobbakban. A puha ágy némiképp segített ebben, hiszen olyan kényelmes és hatalmas volt, hogy a lehető legkényelmesebb pozícióba vergődhettem magam, majd pedig életem leggyorsabb elalvását produkáltam.