Hide and Seek

2. fejezet / Charlotte

Reggel nehezen ébredtem, mint mindig. Sosem voltam az a korán kelős típus, imádtam lustálkodni, és az első kávém előtt az emberi nyelvet se beszéltem túl jól. Viszont mikor Lacey betoppant, az kivételesen teljesen felébresztett.

- Éljen - mosolyodtam el összecsapva a kezeimet figyelmen kívül hagyva a lány alacsonyabb fokú lelkesedését - Büszke vagyok!

Csak egy újabb morgásszerű választ kaptam, mire készségesen elé toltam a bögre kávémat. Ez tőlem nagylelkű gesztusnak számított, ölni tudtam a reggeli koffeinért.

- Megérdemled, bár gondolom már ittál - vontam vállat, majd mosolyom veszélyesre szélesedett - Térjünk a lényegre! Helyes ez a sátáni alak?

A lány majd félrenyelte a forró italt, amit közben kortyolgatni kezdett. Aztán olyan szemekkel nézett rám, mint aki nagyon aggódik, hogy elmeháborodott vagyok.

- Ő a Sátán! A nagybetűs! Kiesik mindenféle ilyen kategorizálás alól - felelte totál beleélve magát, majd végül megadóan megvonta vállait - De azért ja... Nem rossz.

Reakciójára elnevettem magam, és éppen készültem kifejteni, hogy akkor sokszor fogom meglátogatni meló közben, mikor az asztalon őrült vibrálásba kezdett a mobilom. Érdeklődve vettem fel és kukkantottam a névre. „Ne vedd fel" szerepelt a név helyén a képernyőn. Apám küldött sms-t. Épp csak átfutottam a szemeimmel, majd gyorsan felpattantam a kényelmes konyhaszékről.

- Mennem kell, ne haragudj - néztem kiskutya szemekkel Lacey-re, és már el is tűntem készülődni minden további magyarázat nélkül.

Hiába, apámat nem lehetett váratni. 10 perc múlva a ház előtt szálltam be az ismerős sötét autóba, és még így is megdorgált a lassúságom miatt. A szívem hevesen vert. Egyből az üzenetéről kérdeztem, de ő csak leintett. Csendben töltöttük az utazás maradék részét, míg végül egy puccos étteremben kötöttünk ki. Ahogy az asztalunkhoz vezettek, egy sötéthajú férfit pillantottam meg komótosan üldögélve ott. Szemöldököm magasra húztam, nem értettem a szituációt. Az idegen felállt az üdvözlésünkhöz.

- Mr. Bennet, örülök, hogy látom.

- Úgyszintén Mr. Maddox. Köszönöm, hogy időt szakított rám. Ő itt a lányom, Charlotte.

- Áh, már sokat hallottam Önről - a férfi behízelgő mosolya mögött a szemeiben unottság és érdektelenség tükröződött - Megtisztelő, hogy végre megismerhetem. Hunter Maddox vagyok.

Csak szótlanul mosolyt erőltettem az arcomra válaszként. Hunter-rel szemben foglaltunk helyet. Biztos voltam benne, hogy apám részben keríteni próbált nekem, de nem foglalkoztam ezzel, ahogy az illető sem szerencsére. Nem mertem megszólalni, tudtam, hogy a mellettem ülő nem értékelné a faggatózásom. Mindig elérte, hogy hatalma legyen felettem és azt tegyem, amit ő jónak lát, és ezért még jobban utáltam. De egyszerűen nem értettem a szituációt, és, hogy mi köze az idegennek az sms-hez.

Udvarias beszélgetésbe kezdtek, gondolom felvezetésként. Ezalatt tökéletesen felmérhettem kivel is állok szemben. Valamiért rossz érzés fogott el. A férfi nagyon magas volt, és tökéletesre vasalt fehér ingje alatt valószínűleg szépen kidolgozott izomzat rejtőzött. Mosolyával lehengerelte a pincérnőket, hideg kék szemei akár a jég, úgy szikráztak. Fekete haját lazán, de elegánsan hátrasimította, férfias arcélét pedig borosta fedte. Vitathatatlanul jól nézett ki. De a kisugárzása megijesztett, és legszívesebben elmenekültem volna átható pillantása elől. Aztán észrevettem, hogy furán néz engem, és ekkor esett le, hogy percek óta gyanakvóan bámulhatom. Gyorsan elfordítottam a fejem, és ekkor értek el hozzám apám szavai.

- ...tehát a lányomnak nyitandó számlára a vagyonom 80%-át áthelyezném. Esetleg egyéb juttatásokról is lehet szó. Ezzel Ön is jól járna. Remélem, érzi milyen visszautasíthatatlan ajánlatot teszek.

- Természetesen Uram, megtisztelő lenne a bankom számára egy ilyen nagy név támogatása.

Fejemben csupa kérdés vetült fel. Milyen számla? Mért íratná rám apám a pénzét? És meg akarja vesztegetni ezt az embert? Már semmit sem értettem. Viszont tudtam, hogy nem szólalhatok meg, amíg üzletről van szó. Szerencsére Mr. Maddox-ot, egy váratlan telefonhívás távozásra kényszerítette, én pedig egyből megtörtem a ránk ereszkedő feszült csendet.

- Mit akarsz csinálni?

- Rád íratom a pénzem.

- De miért? Mi ez? Egy csapda?

- Nem.

- Akkor mi? - hangomban türelmetlenség és indulat keveredett, semmi jóra se számítottam.

Tudtam, hogy apám soha nem cselekszik szívjóságból.

- Nyomoznak utánam. Koholt vádakkal gyanúsítanak, én pedig jobbnak látom biztonságba helyezni a családi vagyont. Ehhez kellesz te. Nem írathatok sajnos csak úgy a nevedre pénzt, neked kell nyitnod a számlát, hogy hiteles legyen. A családnak össze kell tartania - vetette oda a végére mellyel kifejezte, hogy nem mondhatok nemet.

- Sikkasztottál igaz? Megint sikkasztottál...

- Ne merj velem így beszélni! - emelte fel a hangját idegesen - Egész éeltemben érted dolgoztam! És a hálátlan anyádért! Azok a rendőrök meg teljesen hülyék. Mégis vádat akarnak emelni. De velem nem csesznek ki.

- És anya?

- Mi van anyáddal?

- Azt írtad az sms-ben, hogy jöjjek el mindenképpen, mert róla lesz szó.

Hideg nevetés szakított félbe. A gyomrom kellemetlen görcsbe rándult.

- Valóban. El is felejtettem a jó hírt. A bíróság ma végre döntött a válásunk ügyében. Örömmel jelenthetem be, hogy anyád összes pénzét is a te számládra iratom. Kipereltem mindent abból a hülye tyúkból.

Rá kellett harapnom az ajkaimra, hogy ne álljak fel és üssem meg. Borzalmas volt hallgatni a dicsekvését az undorító tettéről. A saját feleségét tette tönkre. Az egyetlen gyermeke anyját. Nem tudtam neki megbocsátani.

- Nem veszek részt a szánalmas tervedben - érzelemmentes arccal álltam fel a székből.

- Úgy. Ebben az esetben még ma utcára kerülsz.

Fenyegető hangja hidegen csengett a fülemben. Itt tartottunk tehát. Engem is zsarolt. A saját lányát. Sajnos nem tehettem semmit. Vágytam a szabadságot, és, hogy apám nélkül boldoguljak. De tudtam, hogy ha most kidob, nem állok talpra. Ahogy Lacey-vel sem akartam kicseszni. Nem tehettem meg, hogy mindent eldobok ilyen hirtelen. Akármennyire marta a szívemet a beismerés, szükségem volt az apámra. Jelenleg még.

- Rendben. Megteszem - a szavakat alig bírtam kipréselni magamból.

Apám számító mosolya a füléig ért.

- Jó kislány. Akkor holnap találkozunk a bankban.

Nem szóltam többet. Egy szempillantás alatt léptem le. Nem bírtam tovább egy légtérben lenni ezzel az aljas emberrel. Mire hazaértem, a szemeim könnyektől csillogtak, és zaklatottabbnak éreztem magam, mint valaha. Reméltem, hogy elkerülhetem Lacey-t, de nem sikerült. A lány egyből levágta, hogy valami nagyon nem oké velem.

- Charlotte.. Mi történt? - aggódó szavaitól megtört bennem a gát, és zokogni kezdtem.

Két szipogás között, a szemeim dörzsölgetve csak egyetlen egy mondatot tudtam kiszűrni a fogaim közül.

- Tönkre akarom tenni az apámat.

❤ Köszönöm az olvasást ❤ cicas_neni