Szökjünk el együtt [SZÜNETEL]

〰Kettő〰

K E T T Ő

▫▪▫▪▫▪▫▪▫▪▫▪▫▪▫

- Egyetlen dolgod volt - pirított rám unottan Dallas, miközben nővéreit figyelte. A két idősebb West lány síró kishúgát nyugtatgatta, míg én megszégyenülten álltam az asztal mellett. A fürdőnadrágos fiú még mindig a padon üldögélt, úgy tett, mintha nem is ismerne, amit egyébként se nagyon kellett megjátszania.

- Nem tehetek róla, egyszer csak sírva fakadt - próbáltam védeni magam, de minden igyekezetem hiábavaló volt, ugyanis Vanda felkapta kishúgát és szó nélkül elindult vele.

- Mi hazavisszük Lorát, te csinálj, amit akarsz - vetette oda Dallas egy fájdalmas sóhaj kíséretében. Már majdnem megsajnáltam, amiért a buli tetőpontja előtt haza kellett mennie, aztán rájöttem, hogy igazság szerint egyáltalán nem is szabadott volna idejönnie. Úgy volt, hogy mi, a rég nem látott unokatestvérek nosztalgikus sétát teszünk a tó körül. Az éves Július Fesztivál meglátogatásáról szó sem volt.

A négy testvér elindult kifelé, a főút irányába, arra számítva, hogy követem őket.

- Beképzelt majmok - motyogtam, hogy egyikük se hallhassa, feljebbráncigáltam mélyen dekoltált nyári ruhám kivágását, majd elindultam az ifjabb Westek nyomán.

- Komolyan velük mész? - ragadott karon a fürdőgatyás fiú, akiről időközben teljesen megfeledkeztem. Lenéztem rá, arra számítottam, hogy tekintete homályos lesz a rengeteg piától, de kék pillantása zavaróan tiszta volt. Ennek ellenére tudtam, hogy spicces.

- Keress magadnak valaki mást, akit nem fojt meg a családja - sóhajtottam csalódottan, majd megpróbátam kiszabadítani különben is égett csuklómat. Legnagyobb meglepetésemre azoban gyengéd szorítása nem engedett.

- Én utálok táborozni, te utálsz dolgozni. Kössünk alkut és szökjünk el együtt!

Az ő szájából az egész végtelenül egyszerűnek tűnt. Lelépni innen, magam mögött hagyni a West család irritálóan édes öblítőjét, amelytől mostanra már minden ruhám bűzlött, a burkolt sértéseiket, a parancsolgatásukat. Ahogy belenéztem a fiú kék szemeibe, hasonló nehézségeket véltem felfedezni bennük.

- Végül is, ha ma este nem megyek haza velük, talán még nem zavarnak vissza Jerseybe - feleltem zavartan, bár az eredeti terv nem így szólt. Nem ezt kellett volna mondanom, le kellett volna ráznom a gyereket. Most viszont már nem volt mit tenni, a fiú elengedett, majd feltápászkodott, és a tenyerét nyújtotta felém.

- Cole vagyok.

- Deana - fogadtam el a kézfogást. Még mindig nem értettem, miért maradtam Cole-lal, félve tekintgettem a főút irányába. Mi van, ha visszajönnek értem?

- Ne aggódj, hajnalra hazaérsz.

A fiú kacsintani próbált, de csak egy ügyetlen pislogást volt képes eszközölni. A fülem tövéig elpirultam, eszem ágában sem volt egy vad idegen fiúval éjszakázni - akármit is jelentsen ez -, ezért csak még inkább zavarodott arcot vágtam.

- De hova akarsz menni?

- Nem tudom, most vagyok itt először - vont vállat, miközben kezeit zsebre vágta. Így, állva magasabb volt nálam, felsőteste különösen kidolgozottnak tűnt a lampionok halvány fényében. Nem akartam összeverekedni vele, márpedig nem lehettem biztos benne, hogy nem akar bántani. Hiába tűnt kedvesnek, az emberek meglepő ügyességgel képesek megjátszani magukat.