Ez a könyv azért jött létre, hogy ide leírhassam véleményemet/gondolataimat egy-egy dologgal kapcsolatban. Itt találhattok könyvajánlókat, novellákat, történeteket osztok meg az életemből veletek és jobban megismerhettek.
Lex különc lány. Matekórán agymenő társaival kártyázik, és busszal jár suliba, mert kiszámolta azt, hogy a 179 tanítási nap 549,53 dolláros benzinköltséget eredményezne. Barátjával együtt készülnek a Massachusettsi Műszaki Egyetemre és a Harvardra. Boldog élete van, teljes a családja, vannak barátai és egy szerelme. Senki sem úgy néz rá, mint aki bármelyik pillanatban összeomolhat. Egészen aznapig, mikor minden megváltozott...
Lex most az a lány, aki elvesztette az öccsét. És úgy érzi, ebből az állapotból soha többet nem tud már kitörni. De azt is jól tudja, változtatnia kell. Változtatnia kell neki és az édesanyjának is. S ami a legfontosabb, tudnia kell megbocsátani. Az apjának, Tylernek, de legfőképp magának. Ezért szép lassan elkezdi összerakni élete széthullott darabkáit, és próbálja felfedni, mi is történt Tyler halálának éjszakáján. De van egy titka, amit senkinek sem mondott el: egy üzenet Ty-tól, ami lehet, hogy mindent megváltoztathatott volna.
Lex testvére már örökre eltűnt. Ám ahogyan a lány is rájön, egy szellemnek nem kell valósnak lennie ahhoz, hogy meggátolja a továbblépést.
Lex szemszögéből követhetjük nyomon az eseményeket.
Oldalak száma: 376
Kiadás éve: 2015
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Saját véleményem:
Nem is tudom már, hogy hogyan találtam rá, de a fülszövege rögtön megfogott, talán azért mert szeretem a kicsit szomorkás hangvételű könyveket és ez is pont olyan. Központi eleme a gyász és annak az elfogadása. Lexnek el kell fogadnia, hogy ő nem tudta volna megakadályozni Ty halálát sehogy sem. Tyler kezében volt a döntés és ezt nem változtathatta meg már senki és semmi sem. A lány hatalmas fájdalmat érez öccse elvesztése miatt az anyjával együtt, de emellett megjelenik a „Mi lett volna ha..." kérdés is a fejében. Rémálmok gyötrik minden éjszaka melyekben újra át kell élnie Tyler elvesztését különböző helyzetekben. Többször érzi öccse illatát és néha még látja őt is. Azt hiszi, hogy megőrült, mert szellemeket lát. Pánikrohamok törnek, rá mikor eszébe jutnak a történtek. Senkinek sem mondja el, hogy mit él át vagy mit érez. Nem képes feldolgozni testvére elvesztését, mint ahogyan azt sem, mi lett volna, ha idejében megnézi Ty sms-ét és magát hibáztatja.
A könyv többi része a gyász feldolgozásáról szól ,miközben Dave, a pszichológusa azt tanácsolja neki, hogy írja le egy kis naplóba a Ty-jal közös emlékeiket, adja ki magából a fájdalmat. Eleinte nem érti, hogy mégis mire jó, úgy gondolja, hogy csak rosszabb lesz attól, hogy visszaemlékezik.
Lex a főszereplőnk egy kedves,okos és különc lány, aki inkább matekfeladatokat old meg szabadidejében, mint, hogy eljárjon otthonról. Vannak barátai, családja és egy szerelme, Steven, akivel boldog és együtt készülnek az egyetemre. Ty korábban is megpróbálta eldobni életét, de nem sikerült neki és ezután Lexi minden olyan tárgyat eltesz, amivel kárt tehet magában szeretett öccse. Úgy látszott, hogy minden rendben van és helyre jött minden, de egy nap Tyler a házuk alagsorában öngyilkos lesz. Lex úgy érzi, hogy tehetett volna ellene valamit, bűntudata lesz és önmarcangolásba kezd. Nyomozást indít, hogy meg tudja miért tette Ty, azt amit tett. Sorra veszi első közös és utolsó emlékét öccsével és szép lassan összerakja a darabokat, de közben elveszti önmagát és reményeit és szeretteit. A regény megmutatja egy lány összetörését és felépülését. Elfogadja, hogy öccse ezt az utat választotta és újra a jelenre, illetve a jövőjére koncentrál, de a múltat sem fogja elfelejteni.
Elsősorban azoknak ajánlom, akik szeretik a megindító, fájdalmas hangvételű könyveket. Én személy szerint a végén sírtam a legtöbbet, mert az ember akarva is akaratlanul beleéli magát Lex helyzetébe. Még a könyv elolvasása után is elgondolkodtam azon, hogy egy ember miért is dobja el az életét. Talán azért, mert elvesztette minden reményét és nem lát más kiutat és nem akar több fájdalmat érezni. Nem tudom, de hiszem, hogy ha időben észreveszik a családtagok, barátok akkor lehet segíteni.
Kedvenc részem:
„Steven sír. Benyomul az ajtón, a karjaiba von, és potyognak a könnyei.
- Sajnálom. Sajnálom. Sajnálom – mondja, és a hajamba zokog.
Valami megreped bennem, eltörik.
- Én is sajnálom – mondom, és akkor már végre bőgök, mintha egy zsilipet nyitottak volna meg, és egymásba kapaszkodva sírunk, miközben zúdul a víz."
