Itt maradtam. Itt vagyok a semmi és a mindenség közepén. Egyszerre sivár és túlfűtött minden. Szétszakad a lelkem attól a sok fájdalomtól amit kapott az elmúlt időszakban, azt hiszem egy kis pihenés jól jönne számára -és számomra is-. Mély levegőket veszek mert ez az én hazugságom, egy mély, tiszta levegővétel és már nincs is semmi gond ugye?
Hazugság.
A gond minden egyes levegővétellel egyre nagyobb és nagyobb lesz, soha nem lesz kisebb, talán csak ugyan akkora marad vagy nagyobb lesz, de kisebb soha.
Amikor becsukom a szemem és lenyugtatom magam egyedül érezem magam. Szeretek egyedül lenni, mert ez az én kényszerem. Aztán tudom jól igazából mégse szeretek egyedül lenni. De mit érek egy társasággal, ha úgyse osztom meg senkivel azokat az érzelmeket amik engem gyötörnek?
Mit érek azzal, ha emberek vesznek körül de hallgatok?
Itt vagyok a semmi és a mindenség közepén, hogy kitapasztaljam milyen is valójában az amikor az emberek lelke egy veszedelmes helyre sodródik.
Ez egy bánat azt hiszem és én nem viselem jól. Elhanyagoltnak érzem magam, hiába vesznek körül olyanok akik fontosak, hiába szervezek programokat, hogy szórakozzak.
Akkor is egyedül fogom magam érezni, még a legszebb pillanataim után is visszafogok térni a valóságba. Nincs itt semmilyen szerep, ez így megy. Lehangolt vagy, unalmas, szomorú ezért teszel valamit, hogy jól érezed magad. Boldog leszel, vidám és szórakoztató. De ez elmúlik és megint elölről kezdődik.
Mert amikor bekerülsz a legrosszabb helyre, ahol csak sodródhatsz, abban a végtelenül hosszú és mély folyóban, nem tudsz mást tenni vagy máshogy érezni. Mert éppen ezért vagy ott, hogy gondolkodj és ha nem is akarsz akkor is muszáj lesz.
Ha nem akarod végig gondolni a tetteidet, érezéseidet kiszállhatsz belőle, ha belefulladsz abba a folyóba, akkor vége az egésznek de soha nem kapsz semmire választ és az még rosszabb mint cél tudatlanul menni előre.
Viszont nekem szükségem lenne egy kis pihenőre a parton. Szükségem lenne egy kis időre, hogy újult erővel haladhassak tovább, hogy átküzdhessem a semmi és a mindenség közepét.
Mert, ha egyszer átküzdöm nem fog semmi sem bosszantani és zavarni engem.
Ha egyszer átküzdöm magam rajta, egy jobb helyen leszek.
Akkor már nem lesz bánat és megbánás bennem.
Akkor már csak én leszek aki szeretne helyre rakni mindent.
Csak ennyit szeretnék, hogy belekóstolhassak az élet másik oldalába.
Mert úgy érezem ezen oldalából már elég volt, túl keserű nekem.
