Rothabe~

1. fejezet~Dyena

-A harmadik a D generációban. Mi lesz a neve? - mosolyodott el a bába a fiatal nőre nézve. Azonban az meg se hallotta a kérdést, a tekintete már az újszülött kisbabán nyugodott, aki annál is szebb volt mint amit valaha is elképzelt. Igaz rózsaszínes bőre ráncos és fekete hajacskája még nedves volt, de a nő biztos volt benne, hogy a leggyönyörűbb gyermekkel áldotta meg a sors.
- Álomszép. Igen, álomszép vagy. - suttogta a kislányának és úgy érezte soha nem lehet ennél boldogabb. Csak akkor vette észre, hogy potyognak a könnyei, amikor már a kisbaba orrára esett az egyik csepp. - Jaj. - törölte meg az arcát óvatosan, miközben szabad karjával óvatosan ringatta a gyermekét. A nő hullámos fekete haja izzadtan tapadt a homlokához és bőre is verejtéktől csillogott. Nehéz órákon volt túl és ezt egyedül zöld szemének ragyogása nem mutatta, ahogy az apró lányára nézett. Az ágyának jobb oldalán ott kuporgott egy másik nő és ugyanolyan szeretettel pillantott a gyermekre akárcsak az anyja. - Elképesztően hasonlít rád. - suttogta izgatottan és óvatosan megsimogatta a kislány karját. - Olyan gyönyörű. - sóhajtott nagyot elveszve a kisbaba vonásaiban. Hatalmas hőség uralkodott a negyedik törzs területén, a perzselő nap nem kímélt senkit, aki kimerészkedett. Az emberek behúzódtak a sátraikba és inkább estére halasztották a munkát. Egyedül két férfi álldogált saját otthona előtt a tikkasztó melegben. Az egyik idegesen járkált fel-alá míg a másik nyugalmat színlelve egy darab kenyeret rágcsált. Mikor nyílt a méretes sátor ajtaja izgatottan torpant meg a járkáló férfi és remegő gyomorral pillantott a bábára. Az idősebb nő aprót biccentett és befelé intett mire mindketten automatikusan az ajtó felé mozdultak. Alig egy napja, hogy az egyik férfi a törzsben elvesztette a feleségét vajúdás közben. Jól tudták mindketten, ha a baba édesanyja meghal akkor mindketten elvesztik az életük szerelmét. Ikerlelkek. A feleségeik, a két bent lévő nő ikerlelkek voltak. Ha az egyikük meghal, a másik rövid idő múlva vele tart.
- Nem szépnek kell lennie, hanem erősnek. - húzta félre a sátor bejáratát az apa és olyan szeretettel pillantott a feleségére, mint még talán mandana nem nézett mandanára. A nyomában ott volt a másik férfi is, mint egy árnyék. Most mind a négyen a gyermekre tapasztották a szemüket. Pár eszméletlen hosszúnak tűnő pillanatig csend volt. Igazából megértették egymást szavak nélkül is.
- Dyena. - mondta ki végül a gyermek apja és a kislánya felé nyúlt. - A neve legyen Dyena. - fogta végül a kezei közé a takaróba bugyolált csecsemőt.
- Mint nyugalom?- az ágy mellett kuporgó nő most meghökkenve tekintett fel a férfira mire az bólintott. Akkor még egyáltalán nem sejtették, hogy ezután az életükben minden lesz csak nyugodtság nem.