Homokba írt szerelem

X. fejezet-Azt hiszem, szeretlek...

Az embernek néha sejtése sincs az előttük álló dolgokról, a jövőjük pillanatairól, a választásokról, az érzésekről. Jó lenne, ha meg lehetne mondani az emberek következő lépését, hogy ki tudjuk hárítani a veszélyt, vagy legalább enyhíteni tudjunk a helyzeten. Mindegy mennyire akarunk javítani a következményeken, ha a dolgok menete egyáltalán nem úgy alakul, ahogy mi tervezzük.

Velünk is ez történt.

Miután a fonyódi kiránduláson megláttak minket a rajongók, szétterjesztették az interneten, hogy merre és mit csináltunk. És onnantól kezdve már mindenki tudta, hogy Badacsonyban voltunk. Mindenki ismerte a kis napunk történetét, és hadd ne mondjam, milyen kellemetlen volt, amikor mindenki megbámult minket.

Hurrá, de komolyan.

Mégis mit gondolt Zoli, amikor engem választott maga mellé? Hogy majd el bírom viselni ezt a terhet? Igen, nem tudta, hogy milyen problémák övezik körbe az életem. Mégis valahogy furcsa volt, hogy pont engem akart az álbarátnőjének. Vajon mi volt az indítéka?

Miután Fonyódról visszamentünk a táborba, a tanárok újabb kincsvadászatot tartottak a diákokkal, aminek tétje az volt, hogy a győztes csapat tagjai kapnak egy feleletmentesítőt valamelyik tanáruknál. Nem is kellett több, az összes diák fejvesztve menekült, hogy megtalálja a „kincseket". Egyedül maradtam azokkal, akik nem igazán vehettek ebben részt, vagyis a Memory, a tanárok és persze Marci, plusz még néhány ember.

Az egyik percben rápillantottam Marcira, akinek szomorú tekintete láttán megint csak a búskomor hangulat, és a bűntudat kúszott a mellkasomba. Sajnáltam, hogy végül mégsem lehettünk barátok, de nem tudtam barátként mellette maradni, amíg ő szerelmes volt belém. Tisztességtelen lett volna ámítani, miközben más fiú jelenti számomra az életet.

Inkább elfordítottam fejem.

Csakhogy akkor sem lettem sokkal jobban.

A másik oldalamon ott állt a fiú, akit istenítettem, és aki már nem engem figyelt. Féltékenység, és keserűség töltötte meg a szívemet, amikor megpillantottam a lányt, akit méregetett, és akinek az alakján mindig megakadt a tekintete. Azt hiszem, eljött az ideje, hogy búcsút mondjunk ennek az álkapcsolatnak. Legalábbis az én részemről ez már nemcsak látszat lett volna.

Ez már több volt az én részemről puszta álcánál, ez sokkal több volt önmagamnál. Az érzés csak arra várt, hogy kiszabaduljon a mellkasomból, hogy utat törjön a sötétségből a fény felé, de én voltam az, aki megbéklyózta ezeket. Én voltam, aki megállította, hogy felszínre törjenek ezek a lehetetlen érzelmek. Mert milyen is lett volna annak tudatában élni, hogy ő nem szeret, miközben csak barátok vagyunk.

Hirtelen megcsörrent a mobilom, de Zoli csak annyira méltatta ezt az aprócska jelző hangot, hogy egy pillanatra rám pillantson, de aztán már nem is érdekelte. Engem viszont annál jobban, sőt... Amikor felnyitottam a telefonom képernyőzárját hirtelen megértettem, milyen is, amikor a rajongók nem tartanak megfelelőnek a kedvencük mellé.

A kijelzőn egy számomra ismeretlen e-mail címről érkezett üzenet fogadott, ahová csupa nagybetűkkel volt leírva, hogy hagyjam békén Zolit, máskülönben nekem annyi. Csakhogy ez csupa csúnya és durva szavakkal leírva, ahol éppen engem írtak le mindennek. Tudtam, hogy még annak ellenére is, hogy Magyarországon a sztárok élete másabb, mint külföldön, vannak kivételes esetek, amikor a rajongók túlmennek egy határon. Ez történt most is.

A könnyek marni kezdték a szememet, mikor szipogva eltettem a zsebembe a mobilom.

Nem tudtam már tovább csinálni. Eljött a pillanat, amikor már kiakasztott az egész élet. Nem kellett volna újból felidegesítenem magam ezzel, de kit érdekelt már ez az egész ügy, ha én már nem illettem a tökéletes képbe?