Homokba írt szerelem

III. fejezet-A tábor

A meleg nyári nap a busz ablakán keresztül forrósította fel a busz utasterét, miközben körülöttem hangos nevetés és beszélgetések zaja keveredett egymással. Mellettem Beka ült és éppen valami könyvről mesélt nekem, amit a nyár első felében olvasott. Nagyon szerettem volna megérteni a története lényegét, de a gondolataimba merülve a zöldellő természet részleteit, az elsuhanó tájat figyeltem. Néha láttam, ahogy egy-egy fa árnyékot vetett a földre, ahogy néhány madár a nagy messzeségben szállt magason, néha pedig a mellettünk elsuhanó kocsik sokaságát figyeltem. Ennek ellenére legtöbbször csak bámultam magam elé.

A gondolataim viszont nagyon is éberek voltak, folytonosan újabb és újabb emlékkel és ténnyel álltak elő, meg a „mi lett volna, ha..?" típusú kérdésekkel, amiktől nem tudtam szabadulni. Ráadásul most, hogy újra érezhettem mindent elsöprő érintését a derekamon, az érzéseim újra előtérbe helyeződtek a józan ésszel szemben.

Elnevettem magam, amikor egy vicces jelenet játszódott le a szemeim előtt.

Emlékszem egyszer Zoli megkergetett engem nyáron a strandon és beleestem a medencébe, de őt is rántottam magammal. Együtt nevettünk a szerencsétlenségünkön, közben pedig egymást öleltük a vízben. A nap akkor is forrón tűzött és mai napig emlékszem gyorson dobogó szívére. Azt hallgattam, miközben mellkasára hajtva a fejem, a többieket figyeltem. Olyan boldog voltam akkor, mint soha. A legjobb barátaimmal voltam és a szerelmemmel.

-Hé-kiáltott nekem Zoli, mire rápillantottam. Gyönyörű kék szemében az élet szenvedélyének szikrája lobogott.-Boldog vagyok, hogy ugyanabba a suliba megyünk.

-Én is-mosolyogtam.-A legjobb barátommal járok egy suliba. Mivel érdemeltem ezt ki?

-Talán azzal, hogy a legjobb barátod a szexi mosolyával meggyőzte a felvételiztető tanárt-kacsintott rám. Nem tudta a titkom. Nem tudta, hogy szerelmes voltam belé és nem is akartam, hogy megtudja.

-Ó, mi ez itt?-furakodott közénk Levi.-Mit csinál a szerelmes gerlepár?

Zoli hirtelen vágta fejbe a legjobb haverját, aki igencsak hátra esett a vízbe. Mindketten röhögni kezdtünk, amikor a barna hajú fiú felemelkedett a víz alól. És hogy miért is volt olyan nevetséges ez a jelenet? Nos azért, mert Levi haja akkoriban még nagyon hosszú volt és akkor úgy nézett ki, mint egy csapzott macska.

-Tanuld meg, hogy ne szórakozz Lucával-röhögött Zoli.

Zoli karjai egész nap a derekam köré fonódtak és egyáltalán nem engedett el, csak ha nagyon muszáj volt. Akkor még boldogok voltunk, még nem jártunk gimibe, még nem lett belőle a menő srác és még barátok voltunk.

Így visszagondolva az életem csupán hibák sorozatából áll. Én vagyok a hibás azért, amiért elment. Én vagyok a hibás azért, amiért nem kerestem. Én vagyok a hibás a múltamban elkövetett dolgokért és ő még csak meg sem szólalhat. Zoli mindvégig kedves volt velem, de mikor elmondta, hogy az álmait akarja követni, én minden meghallgatás nélkül kiűztem az életemből, megérdemeltem, hogy nem szólt hozzám többet. És az utolsó nap, amikor még utoljára beszélhettem volna vele, ő elutasította a közeledésemet és otthagyott engem. Csakis az én hibám, hogy nem hallgatott meg.

Hirtelen éreztem meg magamon Beka érintését, majd pillanatok alatt meghallottam, hogy valaki zihált. Az a valaki, én voltam.

-Higgadj le, Luca-kérte a barátnőm.-Ne idegesítsd fel magad! Minden teljesen rendben van, itt vagyunk veled. A lányok is itt vannak mögöttünk, a táborozókkal is minden rendben van. Nem történt semmi, maradj nyugodt.

-Beka-suttogtam, miközben próbáltam normálisan lélegezni.-Kérlek keresd meg a gyógyszerem a táskámból.

-Oké, már is adom-mosolygott rám halványan, miközben felkapta a táskámat. Próbáltam kontrollálni a légzésem, de elég nehézkesen ment és a tudatalattim legszívesebben elmenekült volna innen, futásnak akartam eredni, hogy végre friss levegőn lehessek.