Afrodité lánya //SZÜNETEL//

Tábor

Helló! Itt van a következő rész. Remélem tetszik!:)
Ahogy átvágtunk az völgyön a nagy ház felé minden fej felénk fordult. Kíváncsian szemléltek és összesúgtak a hátam mögött. Biztosan azt találgatták melyik isten csemetéjét vetette erre a sors. Egy lány kivált a tömegből és elindult felénk.

- Szia Dylo! – kiáltott már messziről és hozzá nagyokat integetett. Nagyon barátságos lánynak tűnt: barna haja laza kontyba csavarva göndörödött a tarkóján, nagy, smaragdzöld szeméből csak úgy sugárzott a vidámság. Magasnak éppen nem volt mondható: a nagyjából 14 éve mellé maximum 165 centi társult. Bőre kreolos, olyan mintha egész nyáron a parton napozott volna. Kecsesen odalibbent mellénk és kíváncsian szemlélni kezdett. – Te vagy Destiny ugye?

- Ööö igen, de a Lilyt jobban szeretem.

- Ugyan már! Anyud Destinynek hív, úgyhogy itt mindenki így fog hívni. Az a baj, hogy itt ilyen a rendszer – szomorkás félmosolyt vetett rám, mintha teljesen átérezné a helyzetem – velem is ez volt. Szerinted milyen név az Achlyna? Viszont Írisz, az anyám szereti a ködöt ezért így hívnak. Amúgy szólíts Lyának.

- Oké! – vigyorogtam – Desty.

Az út hátralevő részét tréfálkozva és nevetgélve tettük meg. Lya nagyon jófej, szerintem megvan a jelöltem a legjobb barátnő szerepre.

- Itt is vagyunk – jelentette ki Dylon, teljesen feleslegesen, hiszen mi is észrevettük, hogy a küszöbön állunk. Mióta Lyával elkezdtem beszélgetni ő egyszer sem szólalt meg. Kicsit el is szégyelltem magam: mióta az iskolába jött (egy hónapja) szinte elválaszthatatlanok vagyunk és nem nagyon mellőztem még ilyen sokáig.

- Bekísérsz? – kérdeztem kissé bűmtudatosan.

- Persze – villantott rám egy boldog mosolyt.

- Akkor én vissza is megyek vívni – hadarta Lya zavartan és elfutott.

- Ebbe meg mi ütött? – Néztem utána furcsálló tekintettel.

- Nem tudom – vonta meg a vállát Dylon, ezzel el is hagyva a témát. – Gyere, Kheirón már biztos nagyon vár minket!

- Kheirón? Ki az a Kheirón?

- A tanárunk. Eónok óta ő képez ki minden hőst.

- Eónok óta? Hány éves? – Időközben megálltunk a folyosón és szembefordultunk egymással.

- Nem tudom biztosan. Öt-hatezer talán?

- Öt-hatezer? – Hüledeztem. Azért nem minden nap derül ki az ember tanáráról, hogy több ezer éves. Bár ha belegondolok, hogy anyám a temgerből született és ő is jó pár ezer éves, ez egy egészen elfogadható információ. – Jó, oké, felfogtam. Még valami amit érdemes tudni róla?

- Hát... Ne nagyon bámuld a lábát, azt nem szereti.

- Miért? – Kíváncsiskodtam

- Mindjárt meglátod. Gyere menjünk inkább!

Némán indultunk tovább. A ház belül ugyan olyan faborítású volt mint kívül. Derékmagasságtól a plafonig (ahol nem volt fa) sárgára festették a falakat és tájképek díszítették. Összességében szerintem nagyon szép ház. Már majdnem beértünk a házba, amikor eszembe jutott valami.

- Téged tényleg Dylonak becéznek?

Dylon lesütötte a szemét és mintha elvörösödött volna. – Miért? Nem tetszik? – Kérdezte idegesen.