Afrodité lánya //SZÜNETEL//

Afrodité jele

Másfél hét telt el így. Edzettem, ettem, aludtam. Beszélgettem a barátaimmal és veszekedtem Britneyvel.

Már réges-rég elfelejtettem miért edzek ennyire, úgy gondoltam félisten vagyok ez a dolgom.

Akkor jutott csak újra eszembe a dolog, amikor egyik nap, pontosan tíz nappal az érkezésem után Britney megjelent a vívóteremben.
Éppen az egyik Hermész – fiúval, Jackkal vívtam. Ezúttal ő nyert, egy ügyes fogással kiütötte a kardot a kezemből. Miközben igyekeztem hátratürni a hajamat (nem volt könnyű, csúszott az izzadtságtól) az ajtóra tévedt a pillantásom. Britney állt ott, gúnyosan mosolyogva.

Odasétátáltam hozzá, végül is hazai pályán vagyok, most nyerni fogok szócsatában.

-    Nahát, Desty, már értem miért mondtad, hogy kerüljem a helyet. Egészen megható tőled, hogy úgy gondoltad, az én szépségemre vigyázni kell, még a végén úgy néznék ki, mint te.

Valami frappánsat akartam visszavágni, olyasmit, hogy felesleges igyekeznem, ő már menthetetlen, vagy ilyesmi. Én azonban helyette egy oltári nagy hülyeséget csináltam. Gúnyos kacaj kíséretében a következőket mondtam:

-    Ugyan már, Britney. A legrosszabb napjaimon is szebb vagyok nálad. – Azt hittem ki fog nevetni, ehelyett elsápadt és döbbenten meredt rám. Azonnal megláttam, miért: gyönyörű ruhája eltűnt, helyét egy fekete zsákruha vette át. Haja összecsomósodott, elvesztette a fényét és hullani kezdett. De ő csak bámult rám és olyasmiket motyogott, hogy szent istenek és ó Afrodité kegyelmezz nekem. – Szép vagy. Bár a másik ruha és a régi frizura jobban állt. Neked mi a véleményed?

-    Mi?

-    A ruhád, Britney. – Ismételtem. – Nézz magadra. – Britney lenézett és elsápadt.

-    Mit csináltál velem? Mit tettél? Boszorkány! – Azzal sírva elszaladt. Kiabálására összecsődült az egész tábor és némán bámultak rám.

-    Én nem... Esküszöm nem csináltam semmit! – Ahelyett, hogy ők is boszorkánynak neveztek volna, letérdeltek és motyogtak valamit Afrodité jeléről. – Mi van?

-    Nézz magadra, Desty! – Suttogta mögülem Jack. Lenéztem a mellkasomra és elakadt a lélegzetem. A ruhám még ugyan az volt – de valahogy mégsem. Sokkal szebb volt, gyönyörű voltam. Mint a filmekben a főhősnők, akiktől mindenkinek elakad a lélegzete, sugárzott belőlem a szépség. Megérintettem a hajamat.
Kibomlott, tüzes koszorúként lengte körül a fejemet. Gyönyörű voltam. Félelmetes és fenséges.

-    Én... Én – hebegtem. Most komolyan, mit kell erre mondani?

-    Eljött az idő. - Szólt Kheirón ünnepéjes hangon. - Lily Destiny Rodgere ideje megtudnod a jóslatot.

Helló! Bocsi, hogy ilyen rövid, nemsokára lesz egy hosszú, ez most ilyen köztes rövidke. Ha tetszik a sztori akkor lécci nyomjátok meg a kicsi csillagot a sarokban, nagyon sokat jelentene. :)