Wrong Crowd

4.

-Istenem nem kellett volna ugye, tudod?!-kérdeztem tőle idegesen.

-Lehet de, lehet hogy, eltört a kezed.-mondta ingerülten.

-Egy szorítástól?-kérdeztem.

-Igen.-vágta rá.

-Oké, oké. nyugii.-mondtam meglepődve.

-Jó estét!-köszönt az orvos akit mellesleg ismertem.

-Hello.-köszöntem, csak mosolyogva bólintott nekem.

-Kérlek gyertek be.-mondta kedvesen.

-Szóval Napsi, mi a problémád?-kérdezte Csaba aki, anyukám unokatestvére.

-Fáj a kezem és valakinek, muszáj volt be hoznia mert nem hitte el hogy, nincsen semmi bajom se.-hangsúlyoztam ki a valakinek szócskát.-De amúgy minden rendben.-mondtam mosolyogva.

Csabi el végzett pár vizsgálatott a kezemen utána elküldött hogy, röngnezzék meg a kezemet.

Miután ezzel is készen lettünk vissza mentünk és meg állapította hogy, tényleg eltört a csuklóm.

Ádámra pillantottam aki még mindig aggódó arcot vágott.

-De ugye ettől függetlenül reggel elmehetek futni mint általában nem?-kezdtem meg ijedni én is mert a futás és a tornázás, a tornázást tudtam hogy, abba kell hagynom kb. úgy 1 hónapra, de a futást nem akartam.
-Nem.-mikor ezt Csabi kimondta elkezdtem sírni. Ádám próbát vigasztalni de, nem sikerült neki.

-Sajnálom.-mondta Csabi majd utankra engedett. Beszálltunk Ádám kocsijába be indította a motort, elindultunk de nem haza.

-Haza akarok menni Ádám.-mondtam elcsukló hangon.
De nem hatott rá ez semmit sem. 

-Ádám Adélék azt sem tudják hogy, hol vagyunk. Vigyél haza!-mondtam indulatosan.

Még mindig semmi.

-Ádám! Most azonnal vigyél haza!-mondtam már kiabálva.

-Kérlek!-kérleltem szépen de nem hatott semmit sem. Feladtam. Becsuktam a szememet és már nem érdekelt semmi sem. Egyszer csak azt vettem észre hogy, megállunk Ádám ki száll a kocsiból én meg utána mentem.

-Ádám, állj meg kérlek.-kérleltem és egyszer csak megállt.

-Miért jöttünk ide?-kérdeztem. A Körös-part gyönyörűen meg volt világítva.

-Amikor eljöttem futni, itt láttalak tornázni.-mondta.

-Te voltál itt futni?-kérdeztem csodálkozva.

-Már tegnap itt voltunk ugye tudod?-kérdezte.

-Miért tudnám?-kérdeztem értetlenkedve.

Erre már nem válaszolt csak nézte a vizet.

-Miért vittél el a kórházba?-elmosolyodott.

-Mert féltettelek.-válaszolta. Eközben én már az ájulás szélén álltam.
-Nem kellett volna.

-De.-válaszolta.

Még egy darabig ott állhattunk mire meg szólalt a Girls Talk Boys a zsebembe.

-Vereczkei Napsugár!-szólt bele idegesen Adél. -Hol a rákba vagytok?!-kérdezte.

-Körös-part.-mondtam ki egyszerűen.

-Ohh...tehát a szerelmes pár romantikázik.-mondta selytelmesen.

-Te hülye.-mondtam nevetve.

-Optimista.-ahogy ezt ki mondta elkapott a röhögőgörcs. 

-Hangosíts ki-mondta Adél. Inkább csak oda adtam Ádámnak és meg mondtam neki hogy ne szóljon bele semmit sem.

Már úgy tízperce beszélhetett Adél mire Ádám nevetve bele szólt.

-Ez mind szép és jó csak a mi ügyeinket majd, mi intézzük kupidó.-mondta a végét már össze görnyedve Ádám. Erre Adél lerakta. 

-Nem hiszem el hogy, kupidónak neveztem.-mondta nevetve Ádám. -Én meg azt ne hiszem el, hogy, nekünk vannak ügyeink.-mondtam.

-Miért nincsenek?-jött felém Ádám.

-Én ezt megint miért tudnám?-kérdeztem furcsán.-Vannak ügyeink?-kérdeztem mire a hercegem akibe régóta bele vagyok zúgva megcsókolt. -Tehát vannak ügyeink.-mondtam ki.